Abortusztilalom: nem volt mese, szülni kellett

Az európai demokratikus államok nagy része (és úgy a fél világ) döbbenten nézi hónapok óta, ahogy a lengyel kormány az abortusztörvény szigorításával egészen elmegy a falig: Ceausescut és a Ratkó korszakot idéző szabályzást állítanak készenlétbe. Ezek szerint az új törvényjavaslat még az életképtelen vagy súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő magzatok elhajtását is megtiltaná.

Hogy mennyire káros tud lenni egy ilyen szigorú abortusztörvény, milyen negatív következményei lehetnek az egyénre és társadalomra nézve, arról cikkünkben a sokatmondó statisztikák mellett a TASZ és a Patent munkatársai beszélnek, de szó esik a hazai helyzetről és megszólal egy érintett is, akinek személyes tapasztalata van arról, milyen a kényszerterhesség.

Az én testem, az én döntésem, az én jogaim 

Egy társadalomnak alapvető feladata (lenne) mindent megtenni, hogy a lehetséges minimumra csökkentse az abortuszok számát, de ehhez nem tilalomra, hanem többek között oktatásra, tájékoztatásra, tanácsadásra, elérhető és megfizethető (vagy ingyenes) fogamzásgátlásra van szükség.

Azokban az országokban, ahol liberális abortusztörvények vannak érvényben, ott a többségi társadalom egyetért azzal (amivel az abortuszellenzők pont nem), hogy az abortusz a nők önrendelkezési jogának szerves részét képezi, hiszen mindenkinek alapvető joga, hogy maga rendelkezzen a testével – mint ahogy az is, hogy önállóan határozza meg, milyen életet akar élni.

Márpedig a terhesség a nő testében zajló folyamat, és mint ilyen, radikálisan befolyásolja identitását, egy szülés pedig örökre megváltoztatja sorsának alakulását. Akit pedig a teste és sorsa fölötti rendelkezésben korlátoznak, azt abban korlátozzák, hogy saját személye fölött döntsön. Ha egy állam megtiltja a legális abortuszt, azzal a nőket alapvető emberi jogaiknak gyakorlásától fosztja meg.

Minket ez nem fenyeget

Ugyanis a lengyel kemény abortusztörvénnyel ellentétben (amit a legfrissebb hírek szerint tovább kívánnak szigorítani azzal, hogy nem teszik lehetővé az abortuszt akkor sem, ha a magzat súlyosan beteg, vagy nemi erőszakból fogant), itthon egy alapvetően liberális szabályzás alapján dönthetnek a nők afelől, hogy szeretnének- e gyereket vállalni vagy sem.

Ez alapján a terhességmegszakítás a terhesség 12. hetéig lehetséges, súlyos válsághelyzet kinyilvánításával, emellett kötelező tanácsadáson kell megjelenni a Családvédelmi Szolgálatnál két alkalommal (a pontos szabályozásért látogasson el az abortuszinfo oldalára).

Ez a legtöbb demokratikus államban így van, de van, ahol még ennél is kevésbé szólnak bele a nők döntésébe. Németországban, Belgiumban és Norvégiában például anélkül biztosítják a nők számára az abortuszt a terhesség első 12 hetéig, hogy fel kellene tárniuk, miért okoz válsághelyzetet a magzat kihordása.

A lengyel abortuszvita kapcsán természetesen azonnal felmerül mindenkiben, vajon mi történik, ha az ügy nyomán itthon újra szikrát kap az ötlet, hogy szigorítsanak egyet a hazai abortusztörvényen is. De mielőtt bárkit megijesztenénk, fontos tisztában lenni egy lényeges különbséggel.

Lengyelország ugyanis kirívó esetnek számít a fejlett nyugati demokráciák között, ez pedig szoros összefüggésben van azzal, hogy egy nagyon vallásos, pontosabban erősen keresztény országról beszélünk, ahol a lakosság kilencven százaléka nemcsak papíron vallja magát annak, hanem valóban gyakorló hívő. Ez pedig alapjaiban határozza meg az országban az abortuszhoz való hozzáállást.

Asbóth Márton a TASZ munkatársa úgy fogalmaz: "A hatályos magyar szabályozás aránylag jónak tekinthető, de az Alaptörvény előkészítése során nálunk is fellángolt a vita az esetleges szigorításról. Az Alaptörvénybe be is került egy mondat, ami szerint a magzat életét a fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Ennek a rendelkezésnek pillanatnyilag nem igazán van jogi tartalma, de magában hordozza egy esetleges későbbi szigorítás veszélyét." - magyarázza.

Azért nyomásgyakorlás nálunk is van bőven

Amikor arról beszélünk, hogy itthon megengedő a szabályozás, azt nem szabad azzal összemosni, hogy a magyar rendszer "bátorítana" az abortuszra: egyszerűen csak arról van szó, hogy nem zár el tőle. Asbóth Márton hangsúlyozza, hogy bár az abortusztilalmat elítélik, a terhességmegszakítást ők is súlyos válsághelyzetnek tartják, és mindenki számára az lenne az ideális, ha minél kevesebb ilyen lenne az országban. Ezért ők is azt vallják: bár minden lehetséges eszközzel el kell kerülni a terhességmegszakítást, ha azonban erre még sincs mód, akkor az anya számára legbiztonságosabb, testileg-lelkileg legkevésbé megterhelő utat támogatják.

Asbóth szerint, ha hazai helyzetet nézzük, akkor nálunk nem a szabályozásban, inkább a gyakorlati megvalósulásban rejlik a probléma. Hasonló véleményen van Spronz Júlia is, aki itthon először hívta fel a figyelmet az ENSZ Nőjogi Bizottsága 2012-es ajánlására. A Bizottság ebben kiemelte, hogy mind a kötelező tanácsadást, mind a várakozási időt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) káros gyakorlatként tartja számon. 

"Egy 2014-es kutatásunk rámutatott, hogy a válaszadókat az esetek 13 százalékában érte sérelem (befolyásolás, hibáztatás, érzelmi nyomásgyakorlás)az abortuszt megelőző kötelező védőnői tanácsadás során​ – bár feltehető, hogy ennél magasabb ez az arány, hisz a leginkább feldúlt állapotban lévők nem vállalkoztak az interjúra​" – mondja Spronz, aki szerint sokan az abortusz miatt érzett szégyenérzet, bűntudat miatt eleve megérdemeltnek érzik a családvédelmi szolgálat hozzáállását, és emiatt ritkán tesznek panaszt.

Egyik megszólalónkat, Andit már önmagában az abortusz is megviselte, de nagyon traumatikusan élte meg a kötelező tanácsadásokat is. "Nem segít egy ilyen helyzetben, hogy el kell menni kétszer is tanácsadásra, ahol olyanokat mondanak, amivel csak a lelkiismeret-furdalásodat és azt erősítik benned, hogy milyen szemét döntést hozol. Azóta sem bírok anélkül abba az utcába bemenni, ahol a tanácsadás volt, hogy ne kapnék gyomorgörcsöt, és ne érezném magam egy utolsó szemét, rohadéknak" – idézi fel az élményt.

Spronz szerint nemcsak a különféle érzelmi nyomásgyakorlások és hibáztatások fordulnak elő ezeken a tanácsadásokon: "Tudunk olyan esetről, amikor egy 16 éves lányt elakartak küldeni a kórházból a 14. héten, mondván, hogy Magyarországon a művi megszakítás csak a 12. hétig végezhető el. Úgy küldtük vissza az anyukát, hogy bediktáltuk a törvény vonatkozó paragrafusát, amely szerint a korlátozottan cselekvőképes személy a 18. hétig jogosult kérelmezni abortuszt. Olyat is hallottunk, hogy szándékosan húzták az időt, például elküldték a műtétre érkező nőt, hogy kávét ivott reggel, de nem mondták neki, hogy üres gyomorral érkezzen, vagy még egy terhességi igazolást kértek, szóval extra köröket futtattak vele, miközben telt az idő" - magyarázza Spronz.

A tiltás viszont többet árt mint használ.

Így van ez a kábítószerekkel vagy a dohányzással, és nem kivétel ez alól az abortusz sem. Ugyanis a túl szigorú abortusztörvények, vagy a teljes tiltás nem megoldás a terhességmegszakítások számának csökkentésére, sőt, számos negatív társadalmi következményt von maga után. Kezdjük azzal, hogy teljes tiltás mellett szülésre kényszerülnének a megesett gyereklányok, a párkapcsolati erőszak női áldozatai, a súlyos életválságba került nők, vagy azok, akik saját belátásuk szerint nem kívánnak gyermeket szülni, és azok is, akik súlyosan károsodott magzatokkal terhesek. Ez kétségtelenül több születésszámot jelent, de milyen áron?

Az abortusz tiltása mellett érvelők ugyanis gyakran az elöregedő társadalomra hivatkoznak, ami a legtöbb jóléti állam problémája, és azzal érvelnek, hogy a kedvezőbb demográfiai mutatok elérése érdekében igenis hatásos lehet az abortusztilalom.

A TASZ, és más emberi jogi szervezetek viszont erre azt mondják, hogy az állam nem szólhat bele a családtervezésbe: ahogy a népességpolitika szemszögéből magánügynek számít a fogamzásgátlás, úgy ez a terhesség megszakítására is igaznak kell lennie.

A történelem során pedig már párszor egyértelművé vált,  hogy a korlátozó népesedéspolitikai eszközökkel nem lehet tartósan befolyásolni a népszaporulatot. Még akkor sem, ha ennek köszönhetően egyes években demográfiai csúcsok születtek, szó szerint.

Mint például a  Ratkó korszakban

Amikor nemcsak hosszabb szülési szabadsággal, magasabb családi pótlékkal, hanem teljes abortusztilalommal és a gyermektelenekre rótt adóval is ösztönözték az állampolgárokat a minél nagyobb családlétszámra. Ugyan az akkori abortusztörvényben voltak megengedő kitételek (vagyis a megszakítás végrehajtható volt életkor, életkörülmények és bizonyos betegségek esetén), de ez a gyakorlatban szinte alig érvényesült.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézet tanulmánya szerint a rezsim durván ellenőrizte azokat, akik méltányosságot kértek (meg úgy általában mindenkit), a terhességeket be is kellett jelenteni, amelyeknek alakulását az államhatalom végigkövette. És bár 1953 és 56 között valóban ugrásszerűen nőtt a születések száma, ennek a növekedésnek kemény ára volt, amit leginkább azok a nők szenvedtek el, akiktől elvették az alapvető döntési jogot, hogy határozzanak a saját terhességükről.

,,Nem volt mese, szülni kellett"

Mondja Hilda, aki ugyan nem a Ratkó korszakban, de egy hasonlóan drákói rendszerben kényszerült megtartania nem kívánt terhességét. Ő a Ceasescu Romániájában, az abortusztilalom idején lett terhes.

"Akkor a rezsim nem engedélyezte az abortuszt, gyereket kellett szülni, nem volt mese. Aki pedig vétett ez ellen bármiféle "alternatív" beavatkozással, arra halál vagy börtön várt, és persze arra is, aki elvégezte a beavatkozást. A halált úgy is kell érteni, hogy ha elfertőződött vagy megsérült az anya a beavatkozás során, hiába ment orvoshoz, nem nyúltak hozzá" - meséli Hilda, akit letaglózott a felismerés, hogy gyereket hord, és kész volt az illegális abortuszra is.

"Mindenáron el akartam vetetni"

"Bejártam fél Magyarországot, de senki nem nyúlt hozzám. Végül nem volt más lehetőség, mint elfogadni, hogy ez a gyerek bizony meg fog születni" – eleveníti fel Hilda a múltat, és az ő esete kapcsán elérkeztünk a abortusztilalom nem reklámozott, de nagyon is létező és káros következményeihez. 

Abban az időszakban, amikor Hilda is teherbe esett (1980 és 1989 között ) Romániában évente körülbelül 500 nő halt meg nem biztonságos, azaz illegális abortuszból fakadó komplikációk miatt. Ezeket az eljárásokat sokszor szakértelem, és megfelelő higiénia nélkül végezték, de az is gyakran előfordult, hogy a nők végső elkeseredésükben maguk próbáltak meg különböző eszközökkel, veszélyes és fájdalmas házi praktikákkal véget vetni a terhességüknek.  Mindemellett a feketepiacon aranyárba mérték a fogamzásgátlótablettákat, amelyek a teljes tiltás ideje alatt szintén nem voltak legálisan elérhetők.
Ceausescu bukását követően, amikor újra legalizálták az abortuszt és a fogamzásgátlást, az intézkedéseknek köszönhetően az azt követő évben felére csökkent a terhes nők halálozási száma.

Vagyis felmérések, statisztikai adatok bizonyítják, hogy a szigorú abortusztörvények nem csökkenti azok számát, akik valamilyen módon véget akarnak vetni terhességüknek, viszont az illegális abortuszok, és az ebből következő halálesetek számát annál inkább megnövelik.

Beszédes az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének becslése is, mely szerint a világon évente 70.000 nő hal meg nem biztonságos abortusz következtében, és milliók viselik a súlyos komplikációk következményeit. Fontos adalék, hogy a halálesetek szinte csak a szigorú abortusztörvénnyel rendelkező országokban fordulnak elő.

Elég csak a közeli Lengyelországban készült Maga a pokol/Lengyel nők történetei az abortuszról/ című dokumentumba beleolvasni, amelyben olyan tragikus történeteket találunk, amelyek egytől-egyig a szigorú abortusztörvények számlájára írhatók. Nők, akik illegális abortuszba haltak bele, nők, akiknek nem mondták meg, hogy súlyosan beteg magzattal terhesek, nők, akiket arra kényszerítettek, hogy újabb beteg gyermekeket szüljenek és nők, akiknek nem adtak fájdalomcsillapítót, akiket nem vizsgáltak meg, akiknek életét felülírta a magzat védelme.

Több állami gondozott, több ön- és csecsemőgyilkosság

A kényszerterhesség további következménye az is, hogy az állami nevelésbe kerülő gyerekek száma megugrik, és növekszik az öngyilkosságok, esetenként a csecsemőgyilkosságok száma a nem kívánt terhességek miatt.

És akkor még nem beszéltünk a teljes szigor olyan, mai ésszel fel sem fogható járulékairól, mint a petesejt beágyazódását megakadályozó fogamzásgátló eszközök betiltása (fogamzásgátló tabletták, hüvelygyűrű, vagy spirál), de ide tartozik a mesterséges megtermékenyítés lehetőségének elvesztése is (amikor a beültetett zigóta megtapadása érdekében több petesejtet termékenyítenek meg és juttatnak a méhbe, számolva azzal, hogy ezek többsége nem lesz életképes) .

És akkor a kényszerterhesség lelki hatásairól még nem is beszéltünk.

Pedig súlyos és hosszan tartó traumát okozhat (nem véletlenül használták és használják ma is politikai átnevelőtáborokban, szélsőségesen férfiuralmi rendszerekben a kínzás egyik formájaként.).

"Az ember azt éli meg, hogy elveszik a hatalmat tőle, hogy a saját teste, a saját élete felett döntést gyakoroljon; hogy nem ura magának, ezáltal rendkívül sérülékennyé válik. Úgy érzi, hogy vele bármit meg lehet tenni, önbizalma, önbecsülése csökken, súlyosabb esetekben a nemi erőszakhoz hasonló PTSD-tünetek is előfordulhatnak" - mondja Spronz Júlia, a PATENT főmunkatársa, hozzátéve, hogy az egyéni traumán túl ez a gyakorlat a nemek egyenlőtlenségéhez is vezet, hiszen a nők szabadságjogait kurtítják meg, és ők szenvedik el egy kényszerterhességek következményeit. 

És ez gyakran nem kívánt gyerekekkel sincsen másképp

Sok cikk szólt már arról, hogy az abortusz milyen lelki hatással lehet a nőkre; ismerjük az abortusz statisztikáit, de arról nincsenek kimutatások, hogy hány olyan gyerek születik meg, akinek érkezését nem kívánta az édesanyja, de valamilyen ok folytán mégis kihordta és megszülte.  Kutatások viszont már vannak arra vonatkozóan, hogy milyen problémával küzdenek azok a gyerekek, akiket az édesanyjuk fogantatásuktól kezdve elutasított.

Ezek szerint azok a gyerekek között, akiket édesanyjuk a terhesség alatt szorongással, kényszerérzettel hordott ki, magas számban fordulnak elő mentális betegségek, és magasabb az öngyilkossági hajlamok aránya is. Ezek alapján el lehet képzelni azt is, hogy egy kierőszakolt terhesség mennyire meghatározhatja a későbbi anya-gyermek kapcsolatot.

A fiamnak tudnia kellett a történetét

Hildának szerencséje volt, ugyanis a családja nagyon támogató volt, így nem maradt egyedül a nem kívánt terhességével, és az érzelmileg stabil háttérországnak köszönhetően a gyerekével is jól alakult a kapcsolata. Ő másként fizette meg a nem kívánt terhesség árát: nagyon sokáig nem volt partnere, és csak hosszú évtizedek alatt sikerült feldolgoznia magában a traumát.

"A fiamnak is elmeséltem az érkezését, még ha nagyon nehéz is volt ez mindkettőnknek. De tudnia kellett a történetét" –  meséli, és saját tapasztalatai alapján is úgy véli, az abortusz tiltása vagy engedélyezésének kemény szigorítása nem vezetnek jóra.

"Az egyház persze a tilalom mellett szólal fel, de mint tapasztalom, veszélyes játék ez, és azok a nők, lányok, akik nem felkészültek a gyermekvállalásra sem lelkileg, sem fizikailag, vagy a szociális helyzetük nem olyan, azoknak meg kell adni az esélyt a terhességmegszakításra" – mondja.

Mi lett volna, ha...?

Kata szintén fiatalon, az egyetemi évek alatt esett teherbe, ráadásul majdnem kicsúszott a 12. hétből, ugyanis az első terhességi tesztek nem mutatták ki a terhességét, csak hetekkel később, egy nőgyógyászati vizsgálat után derült ki, hogy terhes. Hildával szemben nála volt lehetőség az abortuszra.

"Egy nem kívánt terhesség esetén teljesen máshogy alakult volna az életem. Egy rövid távkapcsolatban, 21 évesen estem teherbe. Teljes katasztrófának éltem meg a helyzetet, mert úgy éreztem, hogy egy gyerekvállalás tönkretenné a terveimet és az elképzelt életemet. A fiatal srác is még a családjával élt, én pedig nem várhattam el a szüleimtől, hogy engem is, meg a gyerekemet is neveljenek, eltartsanak. Ráadásul a szüleim támogatásával mentem egyetemre kollégiumi lakhatással, a gimnáziumi érettségi után. Nem volt a kezemben semmilyen képesítés, amivel munkát vállalhattam volna. Úgy gondoltam, hogy csak a diploma megszerzése adhat lehetőséget a családtól való független, önálló, biztonságos életre" – mondja Kata, aki inkább nem is akar belegondolni, mi lett volna, ha akkor nem lett volna lehetősége a terhességmegszakításra.

Ha pedig kevesebb abortuszt szeretne egy ország

Arra is van megoldás. De az nem az abortusztilalom, hanem egy olyan abortusz-szabályozás, amely a nők önrendelkezési jogának biztosítására helyezi a hangsúlyt, de szem előtt tartja a magzati élet védelmét is. Mindehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatás és a prevenció, ami drasztikusan csökkentheti az abortuszok számát, és ami jócskán javításra szorul hazánkban is, ezért itt muszáj kicsit visszakanyarodnunk a magyar helyzethez.

,,Nemcsak magáról az abortuszról és a nem kívánt terhességekről szóló tájékoztatás elégtelen, hanem a szexuális felvilágosítás és a védekezési módokról való oktatás is" - mondja Asbóth Márton, és hozzáteszi, hogy kardinális kérdés a nem kívánt terhességek megelőzése, amely viszont szorosan összefügg a fogamzásgátló eszközök egyenlő hozzáférhetőségével.

Nálunk ezek, elvileg mindenki számára elérhetők,  de a gyakorlatban nincs így, ha az anyagi vonzatait nézzük. Egy csomag óvszer piaci ára ezer forint körüli, egy jobb spirál minimum negyvenezerbe kerül, de a fogamzásgátló tabletták havi költsége is több ezer forint terhet ró az illetőre. Ezek az összegek, ha az átlagfizetéseket nézzük, közel sem csak a legszegényebbek számára megterhelő költségek, ám egyértelműen ők azok, akik szinte biztos, hogy nem tudják megfinanszírozni maguknak a folyamatos fogamzásgátlást. Egyes országokban, mint például Colorado államban már több mint hat éve elérhetővé vált az ingyenes fogamzásgátlás, a tinik és a hátrányos helyzetűek számára, aminek meg is lett az eredménye: meredeken zuhanni kezdett az abortuszok száma.

Mindeközben Magyarországon jelenleg nincsen a prevencióban állami szerepvállalás, sőt, 2015 januárjától az Európai Bizottság rendelkezéseivel ellentétben, vénykötelessé tette a sürgősségi, esemény után 72 órán belül alkalmazható fogamzásgátlót.

Márpedig a szexuális felvilágosítás hiánya, és a fogamzásgátló eszközök anyagi terhei pont azokat fosztják meg a tudatos családtervezéstől, akik egyébként is a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják: vagyis a kiskorúakat és a szociálisan rászorulókat. Mindemellett nem szabad elfeledkezni a családtámogatás rendszeréről, a családpolitikai eszközökről sem, amelyek hatékonyabbá tételéve tovább lehetne csökkenteni az abortuszok számát.

Hogy ne pénzügyi okok miatt, egzisztenciális félelem miatt döntsenek a terhességmegszakítás mellett.