Titkos füzettel fedezhetjük fel Budapestet

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Családi kirándulás Budapesten úgy, hogy a szülők és gyerekek is élvezik, a kulcs a Titkos Füzet, amivel mi is turisták lehetünk a városban. Menő!

Családi kirándulásra invitál a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, melyek közösen olyan füzetet dobtak össze a fővárosról, mely alapján a gyerekek és felnőttek nagy élvezettel ismerhetik meg Budapest addig talán általuk ismeretlen arcát.

A Városi Titkos Füzet segítségével bárki turista lehet a saját városában (már ha az a város épp Budapest), a kiadvány teljesen ingyenes, tele van olyan érdekességekkel, hasznos információkkal és játékos feladványokkal, melyek segítségével gyerekek, szülők és nagyszülők közösen ismerhetik meg Budapest Belváros épületeit, tereit, szobrait és izgalmas titkait.

„A füzettel az volt a célunk, hogy az egész család közösen ismerhesse meg Budapest olyan látványosságait, amelyek mellett akár nap mint nap elhaladunk munkába vagy iskolába menet, de nem állunk meg, és nem csodálkozunk rá részleteikre. A kiadvány összeállításakor arra is törekedtünk, hogy a felnőttek és a gyerekek igényeiknek megfelelő, sokrétű információt szerezhessenek be a főváros egyes épületeiről, tereiről, és az ezekhez társított feladványok segítségével, alaposabban megfigyelhessék, sőt, ha kedvük van hozzá, át is tervezhessék a várost” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes a sajtóközleményben.

A Városi Titkos Füzet a nagy érdeklődésre való tekintettel a BVA nemrég indult weboldaláról, az enbudapestem.hu oldalról letölthető, és akár otthonról kinyomtatható formában is elérhető. A honlap térképfunkciója segítségével a gyermekes családok számára fontos szolgáltatások – játszóterek, ivócsapok, MOL Bubi pontok – is fellelhetőek. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.