Simán ráereszthetik az oltatlan gyerekeket az óvodára

Nem utasíthatja el az óvoda a kisgyerek felvételét azzal az indokkal, hogy az nem kapta meg a kötelező védőoltásait – erre a következtetésre jutott az ombudsman..

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az oltásellenesek elkezdhetnek kórusban naugyézni, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy nincs olyan jogszabály, ami szerint gyerekközösségbe, oktatási intézménybe csak az azok vehetők fel, akik megkapták a kötelező oltásokat.

Az ombudsman egy konkrét ügy kapcsán járta körül a kérdést, a szülők ugyanis panaszt tettek, amiért az óvoda a saját szabályzatára vonatkozva elutasította a be nem oltott gyerek felvételét. A szóban forgó kisgyerek egyébként már a kéthónapos korban esedékes oltását sem kapta meg. A szülők többszöri bírság kifizetésével gyakorlatilag „megváltották” az immunizálási kötelességet, és egy bécsi orvostól, (aki nem a gyerek háziorvosa) hoztak egy igazolást, hogy egészséges, közösségbe vihető a poronty.

Az óvoda viszont az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott Védőoltás Módszertani Levélre hivatkozott, és elutasította a gyerek felvételét. Ebben a módszertani levélben az áll, hogy gyermekközösségbe, közoktatási intézménybe csak az előírt oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel. Emellett az iskolai, óvodai orvosok kötelesek az oltások meglétét ellenőrizni, és a hiányzó oltásokat pótolni. 

GettyImages-167072421
Bsip / Europress / Getty

Csak hát sajnos, amint azt az ombudsman megállapította, ez egy módszertani levél, és nem jogszabály. Az hatályos törvény és rendelet egyáltalán nem írja elő a felvétel feltételeként az oltások meglétét.

"(...) Mindezek alapján megállapítom, hogy a védőoltás felvételének megtörténte nemcsak nem feltétele az óvodai felvételnek, hanem az életkor szerinti védőoltások felvétele megtörténtének ellenőrzése nem az óvodavezető, hanem az óvoda orvosának ellenőrzési kötelezettségébe tartozik az óvodába járás megkezdését követő mihamarabbi időpontban. Mindezek alapján megállapítom azt, hogy a jogállamiság elvével nem egyeztethető össze az óvodavezető azon eljárása, hogy az egészségügyi szakképzettséggel rendelkező óvoda orvosának ellenőrzési kötelezettségét is elvonva, a jogszabályokkal nem koherens belső szabályzatban előírtakra hivatkozással a szülőtől a jogszabályban foglaltakon túl az óvodába való felvételéhez az egészségügyi állapotról szóló orvosi igazolás benyújtását követelte meg. " -írja az ombudsman, aki ugyanakkor azt is kifejti, hogy:

"Összességében rá kívánok mutatni, hogy a gyermekek legfőbb érdeke és az állami objektív intézményvédelmi kötelezettség érvényesítésének körében a kötelező védőoltási rend fenntartása nem az óvodai (iskolai) felvételből való kizárás az adekvát eszköze, ez ugyanis kifejezetten a gyermekek szempontjából vet fel további aggályos jogkorlátozást"

A hatóságok tehetnek róla?

Az ombudsman a hatóságok felelősségét is felveti a jelentésében. Az életkorhoz kötött védőoltások a közösségben élő gyerekek egészségét szolgálják, és a kollektív (nyáj-) immunitáshoz szükséges, hogy az átoltottság ne csökkenjen 95 százalék alá. Ha viszont elmarad a védőoltás, az nem csak a be nem oltott gyereket, hanem a közösséget is veszélyezteti.

Tehát az iskolás, óvodás gyerekeknek az az érdekük, hogy minél nagyobb számban legyenek immunizálva. A hatóságok viszont nem tudták elérni, hogy a szóban forgó gyerek megkapja a kéthónapos kora óta esedékes védőoltásait, ami mégiscsak a kötelességük lett volna. Csakhogy ebben az esetben nem hivatali mulasztásról van szó, az eljárás során ugyanis legalább tízszer futott neki az ellátórendszer, hogy a szülőket rávegye a gyerek oltásainak pótlására, felszólítások, kijelölt oltási időpontok, bírságok és át nem vett hivatalos levelek szegélyezik az utat.

Nem hatékony a rendszer az ombudsman szerint

A jelenlegi hatósági gyakorlat az ombudsman szerint „diszfunkcionális jegyeket mutat”, vagyis nem hatékony. A védőoltást megtagadókra folyamatos pénzbírságot vetnek ugyan ki, ez azonban egyáltalán nem jelent visszatartó erőt az oltásellenes szülők számára, ami oda vezet, hogy a jobb anyagi helyzetű oltástagadók egyszerűen megvásárolják, hogy ne kelljen beoltatniuk a gyerekeiket.

Az állam pedig kénytelen azzal szembesülni, hogy évről-évre egyre több beoltatlan gyerek van. Jelenleg ugyan azt feltételezik, hogy még létezik a biztonságos nyájimmunitás, vagyis a népesség átoltottsága 95 százalék feletti. Ugyanakkor nyílt titok, hogy vannak oltásellenes háziorvosok, akikre rövid netes kutakodás után simán rá lehet találni, és akik - pénzért vagy meggyőződésből - hajlandók bepecsételni a valójában nem beadott oltást. Ez azzal a súlyos következménnyel jár, hogy torzítják és megbízhatatlanná teszik az oltási statisztikát.

shutterstock 226525435

Vagyis lehet, hogy már alatta vagyunk a 95 százalékos átoltottságnak, és a nem oltott gyerekeket már nem védi a nyájimmunitás.

Az ombudsman azt is megjegyezte, hogy azt eldönteni, hogy a magyar védőoltások rendje helyes-e, vagy sem, nem a szülők, az óvoda, vagy egyéb intézmények feladata. Tudományos kérdésekben ugyanis egyedül a tudomány foglalhat állást. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra