Tűzoltószertártól Rutkai Boriig - gyereknapi programok a hétvégére

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mivel ez is csak egyszer van egy évben, jól ki kell használni, segítségképpen összeállítottunk egy programajánlót.

Ez idő tájt nemcsak azért jó gyereknek lenni, mert belátható időn belül itt a tanév vége, hanem mert hétvégén gyereknap is lesz ráadásul. Ajánlónkban azokra a helyszínekre koncentrálunk, ahol a kötelezőnek számító ugrálóvár-csillámtetkó-bábjátékon túl is van mit csinálni, mégsem kell rákölteni egy fél minimálbért. Sőt, ahol még a felnőttek is könnyen feltalálják magukat, amitől máris órákkal meghosszabbodik a kint töltött idő, szóval mindenki jól jár. Vágjunk bele!

Örök Jolly Joker: tűzoltók!!!

Idén nagyjából országszerte bevethető Jolly Joker, egyben a fiúgyerekek álma a tűzoltósági gyereknap, de nálunk a lánygyerek se tiltakozott a progi ellen egyáltalán. Idén már harmadszor, az ország 283 helyszínén, hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságokba, tűzoltószertárakba juthatnak be a gyerekek és a szüleik. Megnézhetik és kipróbálhatják a felszerelést, sőt, a bevállalósabbak még a csúszdán is lecsúszhatnak (bár én soha többet). A felnőttek sem fognak unatkozni, kipróbáltuk, tudjuk, miről beszélünk, jó lesz.

A program ingyenes, nem kell bejelentkezni, és 29-én, vasárnap 10-16 óráig várják a látogatókat.

Fotó: Katasztrófavédelem

Elektromos autók, száguldás!

Bizonyos fokig szintén extrémbe hajló kategória az Arena Plazába szervezett próbavezetés, ahol 16 km/órás végsebességű, HENES típusú elektromos kisautókon élhetik ki a gyerekek a vezetési vágyukat. A Plaza első emeletén, biztonságos tesztpályán „száguldhatnak”a kölkök, a szülők pedig akár kívülről, távirányítóval is beavatkozhatnak a folyamatokba, ha a gyerek véletlenül még tizenhattal is képes lenne ön- és közveszélyes lenni.

Ez is egy ingyenes rendezvény, szombaton és vasárnap is lehet menni, 10-18 óráig. 

Kalózok Újbudán!

Az újbudai Bikás Parkban is egész napos programok lesznek a gyerekeknek és a felnőtteknek. Jeleztük az elején, hogy az ingerküszöbünk az ugrálóvár-csillámtetkó-bábjátékon túl esik, bár itt ezek is lesznek. Ezen kívül viszont kalózbarlang kalandjáték, meseország játékok, greenbox fotózás, (középpontban a média), varroda, papírszínház, népi játszóház, és még egy csomó minden. Este hétkor pedig Anima Sound System koncert.

Itt is azt ígérik, hogy a gyerekek és a felnőttek is jól fognak szórakozni, délelőtt tíz órától várják az érdeklődőket.

Fotó: kultura.ujbuda.hu

A Millenáris örök

Ugorjunk, a Millenárison, az Európa Pontban már pénteken elkezdődik a gyereknap, 15 órától, egy jó kis kultúrprogrammal: mesenyomozás lesz. Középpontban a könyv és a könyvtár áll, méghozzá a digitális gyerekeknek. A programgazdák nyilván tudják, hogy hogyan kerekítsenek belőle izgalmas kalandot a gyerekeknek, miközben a felnőttekkel arra keresik a választ, hogy a digitális világ hogyan alakítja át a kölykök könyvhöz, olvasáshoz való viszonyát. Ott lesznek a pagonyosok, és Dániel András, a Kicsibácsi és Kicsinéni írója. A programot a Kompánia Színházi Társulat Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával c. megzenésített verseskötet koncertje zárja. Itt az esemény Facebook oldala, lehet tájékozódni.

És ha már ott vannak a Millenárison, akkor nézzék meg a 8. Gyerek ARC kiállítást is. Az idei téma a szájhigiénia és a rágózás volt, amire több mint ezer pályamű érkezett. Ezek közül hetvenkettőt állítottak ki, amit június 21-ig lehet megnézni, mindennap, ingyen.

Ingyen gyerekvasutazás, sok program

Kutyás bemutató, bűvész, kézi hajtány, koncertek, ilyesmikre számíthatnak azok, akik a gyerekvasút Hűvösvölgyi végállamosához mennek el vasárnap, Kovácsovics Fruzsina koncert 11-kor, kutyás bemutató pedig délután 3-kor,  részletes programot itt találják. Ráadásul a 14 év alatti gyerekek vasárnap a gyerekvasúton is ingyen utaznak.

Nosztalgia villamos, nosztalgia hajó, nosztalgia troli és busz, termálvillamos

A BKK sem marad ki a jóból, a hétvégén egy egész rakás nosztaligiajárművel lehet majd utazni, részletes menetrendet itt találnak. A nosztalgiajárművek egy része május végén kezdi el rendszeres hétvégi szolgálatukat, és egészen szeptemberig hivatalban is marad.

Fotó: Huszti István

A "Duna" villamos (Jászai-Közvágóhíd) és hajó (Hófehérke!!! Jászai-Petőfi tér) szombatonként közlekedik, a "Termál" villamos (János kórház-Rudas fürdő) vasárnaponként.

Most vasárnap pedig lesz nosztalgiatroli (Hermina út-Arany János utca) és nosztalgiabusz is (Deák tér-Közlekedési Múzeum). A nosztalgiajegy 500 forint, ha járműkattant a gyerek, lehet, hogy érdemes napijegyet venni, az 2 ezer. Kicsit sajnáljuk, hogy nem tették fel a konkrét járműtípusokat és azok fotóit - vagy mi nem találtuk meg, biztos érdekes lenne az is. Mindenestre néhány nosztalgiajármű itt megtalálható.

Vasárnapi programként akár össze is lehet kombinálni egy Termál villamos-gyerekvasút kanyart.

10 ezer világító lufi röpül az égbe!

Akár a nap lezárására is alkalmas program kicsit nagyobb gyerekekkel az ezer lámpás éjszakája, illetve a programsorozat zárása, amikor 9 óra 50-kor (este) 10 ezer világító lufit engednek az égbe. A napi koncertprogram minket annyira nem mozgatott meg, de biztos sokakat meg igen, úgyhogy ha pont Bye Alex-szel, Korda Gyurival és Balázs Klárival vagy éppen Nagy Feróval szeretnék ünnepelni a gyereknapot, akkor irány az 56-osok tere. Ha pedig odalátogatnak, lehet arról is beszélni, miről is szól valójában az ezer lámpás éjszakája, amelyet idén már hatodszor rendeznek meg nálunk, és ami az elveszett, eltűnt gyerekek hazatalálását segíti. 

Ezer lámpás éjszakája rendezvény Budapesten kívül még 10 városban lesz, érdemes megnézni, hol.

Fotó: Facebook / Ezer lámpás éjszakája

Egy héttel később is lesz gyereknap!

Igaz, hogy nem pont ezen a hétvégén, hanem egy héttel később lesz a TILOS MARATON, a Tilos Rádió adománygyűjtő rendezvénye, ami egy elég menő program. A június 3-12-ig tartó programsorozatból mi most a gyerekeseknek az 5-ei, vagyis jövő vasárnapi családi és gyereknapot ajánljuk, előre megfontolt szándékkal. 14 órától, a Dürer kertben lesz kézműves foglalkozás, agyagozás, újrahasznosítás bringabelsőkből, aztán bábelőadás, zsonglőrködés. Fellép többek közt kedvencünk, a Rutkai Bori Banda is, de nem soroljuk, inkább nézzék meg a programot.

Kicsit messzebb kell menni érte, de szintén egy héttel később, június 4-én ingyenes lesz a trencséni villamos vasút, a gyerekek ingyen utazhatnak a Hőlak (Trenčianska Teplá) és Trencsénteplic (Trenčianske Teplice) közötti történelmi villamos vasúton. Emellett veterán autó és motorkerékpár kiállítás várja az érdeklődőket. A gyerekeket ugrálóvár, illetve miniatűr vasút is várja. A nap csúcspontja a villamosok és a közúti veteránok párhuzamos menete lesz Trencsénteplicig rendőrségi kísérettel. További infó itt, szlovákul beszélők előnyben.

De főleg menjenek el, vigyék a gyereket is, és mulassanak jól!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.