Most vagyok 16. Két éve kerültem ide. Előtte hol voltam? Hát csavarogtam, meg aztán drogoztunk. Egy idő után naponta. Miből volt rá pénzem? Loptunk.
Nyílt titok, hogy az állami gondozott fiúk és lányok kifejezett célpontjai az emberkereskedőknek, mégis úgy teszünk, mintha Magyarországon nem is létezne gyermekprostitúció. Nem képezi közbeszéd tárgyát, nem látunk ezzel kapcsolatban prevenciós kampányokat, jóformán nincsenek számukra rehablitiációs programok, intézmények, védett házak, néhány civil és szakmabeli kezdeményezéstől eltekintve hiányzik egy releváns védelmi háló, amely megakadályozná, hogy be- és visszakerüljenek a prostitúcióba.
Úgy néz ki, Schermann Márta Árvaálom projektje végre megtöri a csendet, ráadásul az esztergomi leánynevelő intézet az EMMI is komoly gesztust tett, ugyanis közel harminc újságírót engedett be a zárt intézetbe, ahol a sajtó résztvevői betekintést kaptak a lányok mindennapjaiba, történeteibe. A Díványnak külön válaszolt az intézmény igazgatóhelyettese, Horváth Zoltán, megszólalt az egyik bentlakó kislány Judit (a nevet megváltoztattuk), de a témával kapcsolatban Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezetek vezetője is megosztotta véleményét.
Most vagyok tizenhat. 14 évesen kerültem ide. Hogy előtte hol voltam? Hát csavarogtam, meg aztán drogoztunk. Egy idő után naponta, ha volt miből. Miből volt rá pénzem? Hát loptunk, innen onnan, boltól. Furcsa volt bekerülni ide, de már itt vannak a barátaim, nem is hiányzik a nyolcadik kerület. Júniusban jár le a két évem, de megmondom őszintén, hogy félek is tőle. Mármint tudja, hogy mi lesz velem. Szoktunk erről beszélni a csoportvezetőmmel. Amúgy hat testvérem van, de a legtöbb úgy mint én, intézetben, mert nem foglalkoztak velünk. Volt olyan, hogy nem volt mit enni, hogy megvertek minket. Hogy hiányoznak-e a testvéreim? Miért, magának nem hiányoznának? Amúgy, igen, mindegyik. Mindegyik egy kicsit másért. (Judit)
Miről szól Schermann Márta projektje, az Árvaálom?
A gyermekprostitúció szőnyeg alá söpört problémájára, az állami gondozott lányok kiszolgáltatott helyzetére és a társadalomba való beilleszkedésük nehézségeire hívja fel a figyelmet. Célja, hogy a gyermekprostitúciót, mint témát a közbeszédbe emelje, és felhívja rá a döntéshozók figyelmét.
A Norvég Civil Alap támogatásával létrejött projekt három részből áll: az első a Befonó, amely során újságírókat fogadnak az esztergomi intézményben, a második egy színházi előadás lesz a Trafóban március 17-18 -án, és végül az Úton az Árvaálom, amikor a hazai intézetekben turnéznak a lányokkal, és a jelenetekkel.
Az előadásblokkok már a megérkezésünkkor elkezdődtek, a performanszok nem csak az intézményen vezettek minket végig, hanem gyereksorsokon, bemutatták a lányok belső dilemmáit, félelmeit, az intézetben eltöltött mindennapokat. A internetes szobában egy eljátszott dialógus során megismerhettük egy alig 13 éves kislány történetét, akit a Facebookon próbáltak behálózni emberkereskedők, de egy szerencse folytán lekapcsolták a szökésben lévő gyereket, aki abban a hitben indult el, hogy egy szerelmes férfi fogja várni. A helyszínen nem is volt ott, akivel csetelt, ellenben volt más férfi, akinek egészen más tervei voltak vele. Schermann Márta nem kímélt minket, ahogy a lányokat sem kíméltek mások, érzékletesen és velősen mindent megmutatott, amin keresztülmentek az intézetben élő gyerekek.
Büntessük, ne büntessük?
A társadalmi diskurzus általában arról szól, ha a prostitúcióról beszélünk, hogy üldözzük azt, vagy inkább teremtsük meg a prostituáltként dolgozó nők/férfiak törvényes és kulturált munkakörülményeit? A vita évek óta azon megy, hogy a büntető és szabálysértési jogszabályokat a prostituált, a kuncsaft, a futtatók, a kerítők, vagy az emberkereskedők ellen kell- e bevetni.
Arról már nem igazán beszél senki, hogy mi a teendő a gyerekek tömeges szexuális kizsákmányolásával, miként lehet rehabilitálni azokat a fiatalokat, akik valamennyi időt eltöltöttek prostituáltként, és hogyan lehet megóvni őket attól, hogy az állami gondoskodásból kiszakadva újra a futtatók kezébe kerüljenek?
Minderről nehéz úgy beszélni, hogy a szociális és gyermekvédelmi törvény nem tartalmazza a ,,prostituált”, ,,emberkereskedelem”, ,,prostitúció” szavakat, így elvileg rászoruló sincsen, vagyis ellátást sem kap senki. Magyarul: jelenleg nem folyik államilag kézben tartott, rendszeres, szakszerű ellátás az emberkereskedelem áldozatai számára, még ha azok gyerekek, vagy 18 év alattiak is.
Néhány civil szervezet és szakember kemény munkájától eltekintve ezek a fiatalok magukra és a gyermekvédelem több sebből vérző szolgálataira, intézményeire vannak hagyva. Bár a nevelők előtt sok esetben nem titok, hogy a futtatók konkrétan a ház elől viszik el a lányokat, nem tudnak, és nem is mernek tenni ellene, ugyanis nincs számukra hatósági védelem. Bár voltak ezzel kapcsolatos próbálkozások, a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemben dolgozók legyenek kötelesek jelenteni a gondozásukban lévő fiatalok prostitúciójára utaló körülményeket, “cserébe” pedig kapjanak hatósági védelmet, de a javaslat nem került az országgyűlés elé.
A számok nem hazudnak
- Az"utcai" postituáltak 40%-a állami gondozott
- A felnőtt prostituáltak 40 %-a gyerekkorban kezdte.
- A gyermekkorú prostituáltak 80%-át 10 éves kora előtt szexuális zaklatták.
Tűzoltás ez!
Egy nevelőnek, nevezzük most Tibornak, is ez a véleménye: ,,Az intézményeknek, nincs jogkörük bezárva tartani a gyerekeket, de a rendőrök keze is meg van kötve. “ mondja a szakember. Tibor egyébként saját szakállára, mondhatni szabadidejében szökésben lévő vagy eltűnt lányokat hoz haza futtatóktól, itthon és külföldön egyaránt. Majdnem kétszáz lányt segített már haza, közülük a legfiatalabb egy 12 éves heroinfüggő és hepatitsises gyerek volt.
A munkájára tűzoltásként tekint, ugyanis a hazakerülő lányok, egy bizonyos idő után többnyire oda kerülnek vissza, ahonnan elindultak: a prostitúció útjára, nincs semmi és senki, aki megakadályozná ezt az ördögi körforgást. Arról nem beszélve, hogy a nyitott gyermekotthonok, családotthonok, a nevelőszülő hálózat sem szakmailag, sem szakemberállomány tekintetében, sem szabályzatukat illetően nincsenek felkészülve a prostitúcióban élő fiatalok rehablitációjára.
Mivel ezek nyitott intézmények, ahonnan a gyerekek kimenő alkalmával szabadon távozhatnak, nincsenek eszközeik a rendszeres szökések és az ezzel járó veszélyek ellen, legyen szó szerhasználatról, prostitúcióról vagy egyéb bűnelkövetésről.
A prostitúcióba csöppent fiatalkorút egy gyermekotthon, vagy családotthon kevés eséllyel tudja véglegesen kiragadni onnan, a legnagyobb esélye talán azoknak van, akik speciális igényekre is felkészült, zárt intézetbe kerülnek, amelyek még ha időszakosan is, de hatásosan ki tudják emelni eredeti közegükből, vagyis ott tartózkodásuk során nem kerülhetnek kapcsolatba sem a drogdílerekkel, sem futtatókkal.
De még ha létezik is pedagógiai modell, amely kezelni tudja az ilyen sorsú gyerekeket, az intézményekben töltött egy-két év nagyon kevés. Nehéz őket annyira megerősíteni, hogy ha hazamennek, vagy csak simán kikerülnek az épület falain kívülre, ahol nincsenek nevelők, nincsen házirend, nincsen napi rutin, nincsen hová hazamenni, egy idő után ne nyúljanak az általuk ismert megoldási modellhez, legyen az drogba való menekülés, vagy a futtatók felkeresése.
A szakemberek szerint egy ideig tartják magukat, de a körülményeket tekintve, ami sok esetben a mélyszegénységet jelenti, nem reális, hogy ez hosszútávon is így marad, vagyis ha a fogadó környezet nem változik, akkor csak időszakos megmentésekről beszélhetünk.
Földi Ágnes szerint is az egyik legnagyobb probléma, hogy nincsenek állami, preventív kezdeményezések, megoldás arra sem, hogy mi történjen azokkal a fiatalokkal, akik az intézetek védelméből, szociális biztonságából visszakerülnek a mélyszegénységbe, ahol szinte lehetetlen mindazt alkalmazni, amit az intézet falain belül elsajátítottak.
,,Évek óta mondogatjuk, nem értünk azzal egyet, hogy az életkezdési járadékot, ami a 18. életévüket betöltő állami gondozottaknak jár, egy összegben kézhez kapják, amikor kikerülnek az állami gondozásból. Jóformán rájuk van bízva, hogy mit kezdenek, a maximum 1,5 milliós összeggel. Nem életszerű, hiszen ezeknek a gyerekeknek nagy százaléka soha nem látott ennyi pénzt, világ életében nélkülözött, ezért nem is nagyon tud bánni vele. Nem ritkán történik meg, hogy bemennek az első plázába, és pár óra leforgása alatt néhány márkás, méregdrága holmira váltják a pénzt. A nap végére pedig kiderül, nem tud hová menni, így nagy eséllyel a prostitúcióba fog menekülni, pláne, ha már vannak összeköttetései ”- mondja Földi.
Fogni kellene még a kezüket
Bár a nevelők minden esetben tanácsokkal látják el a pénz felhasználását illetően, de nincs beleszólásuk, jogkörük arra vonatkozóan, hogy meghatározzák, mire költik az életkezdési járadékukat. Valóban nem tűnik logikátlannak az ötlet, hogy a többszörösen hátránnyal induló fiataloknak az első pár hónapban még úgymond fogják a kezüket, megakadályozván, hogy az előbukkanó családtagok, futtatók kisemmizzék őket, vagy saját maguk költsék el pillanatok alatt az egyetlen mankójukat, ami segíthetné őket abban, hogy megvessék a lábukat. Hogy a pénzt tartaléknak használják, amíg albérletet és munkát találnak.
,,Szomorú, de az az igazság, hogy ezek a fiatalok úgy kerülnek ki az állami gondozásból, hogy nincsen munkájuk, nincsen hová menniük és kezükbe adnak egy, szerintem életkezdéshez kevés, számukra viszont kezelhetetlen összeget." - magyarázza Földi, aki szerint ez egy kulcsfontosságú momentum, és sok lány életútja ekkor a prostitúció irányába mozdul el.
,,Arról nem beszélve, hogy sokan még mindig küzdenek az írástudatlansággal. Amikor kimegyünk az M5 mellé szórólapot osztani, nem ritkán fejjel lefelé kezdik el ,'olvasni' a brossúrát. Volt olyan lány, akinek segítettünk elszökni, de már ott problémák merültek fel, hogy nem tudta milyen utcában lakik, mert képtelen volt elolvasni az utcatáblát! Egy írástudatlan lány, milyen esélyekkel indul az életben?“- teszi fel a jogos kérdést Földi.
Be kell fejezni a struccpolitikát!
Horváth Zoltán, az EMMI igazgatóhelyettese szerint mindenekelőtt be kell fejezni a kollektív tagadást és tájékoztatni kell a társadalmat a nagyon is létező problémáról.
,,Beszéljünk róla! -mondja Horváth - ezért is járultunk hozzá, hogy beengedjük a sajtót az intézetünkben, hiszen, ha mindenki úgy áll a gyermekprostitúcióhoz, hogy ez egy távoli, elszigetelt dolog, az nem segít a lányokon. Támogatjuk Márta programját, ami nem csak a lányoknak segít, de tájékoztatja is az embereket a témáról. - magyarázza Horváth és azt is elmeséli, hogy zárt intézetként miként próbálják kihasználni az időt, amit a lányok náluk töltenek.
Az igazgatóhelyettes szerint a 2015-ös naptári évben a 96 növendék közül 23 fő volt, aki kapcsolatba került a prostitúcióval, közülük volt olyan, aki saját maga volt prostituált vagy valamely családtagja dolgozott örömlányként. Az intézetbe került lányok általában súlyos magatartásbeli, viselkedésbeli, pszichés problémával küzdenek, gondjuk van a beilleszkedéssel, az indulatkezeléssel, sokuk kapcsolatba került a droggal, vagy a prostitúcióval, és általánosságban elmondható, hogy többszörösen hátrányos szociális háttérrel rendelkeznek.
A jogszabály értelmében ide csak a nevelésbe vett gyermekek elhelyezése történhet, gyámhivatali határozattal, így családból való közvetlen elhelyezésre nincs lehetőség. Elhelyezésükre az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság szakvéleményével kerülhet sor.
Szabad kijárás a bűnözők közé
Pedig sok esetben jobb lenne, ha a gyerek egyből egy ilyen, speciális zárt intézetbe kerülne, és nem kellene megjárni az ideiglenes befogadó otthonokat, amelyek közül nem kevés olyan környéken van, amitől pont óvnunk kellene őket, vegyük csak példának az Alföldi utcai TEGYESZ-t, ahol a többszörös hátránnyal küzdő, érzelmileg labilis gyerekek kimenőjük alkalmával nagy eséllyel behálózhatnak az ott dekkoló, rájuk specializálódott futtatók, vagy a keleti környékén előforduló dílerek.
Horváth szerint az intézményük ilyen szempontból szerencsés helyen van, hiszen egy kisvárosban a kimenők alkalmával jóval kevesebb inger és veszélyforrás éri a lányokat. A kimenőkre egyébként rendszerint csoportosan mennek, csak a nagyon jó magaviseletű lányok kerülnek abba a bizalmi pozícióba, hogy egyedül mehessenek ki a városba.
Alapvető hiányosságokkal küzdenek
Horváth szerint keménynek tűnhet, de pont ezt a zártságot tudják az előnyükre fordítani: ,, Mikor bekerülnek ide, rendszerint felborult életritmust élnek, csavarogtak, éjszakáztak, nem volt semmilyen napi rutinjuk, ami meghatározta volna az életüket. Ahogy idekerülnek, ez egy csapásra megváltozik, ugyanis keretet adunk a napjaiknak. Reggeltől lámpaoltásig folyamatosan programokon vesznek részt, délelőtt iskolában vannak, délután csoportos és magán foglalkozásokon, fejlesztéseken, házimunkát végeznek. Feszes munkatempóval dolgozunk, ami lehet, hogy szigorúnak tűnik, de szükséges és eredményes.”- meséli Horváth, de hangsúlyozza, hogy náluk legalább ennyire fontos, hogy emellett érzelmi biztonságot is biztosítsanak a gyerekek számára, vagyis a nevelők bizalmi kapcsolatba kerüljenek a lányokkal.
Minden csoportnál (6-8 fő) négy felnőtt dolgozik, ezekből egy csoportvezető, egy nevelő, egy felügyelő, és egy gyermekvédelmi asszisztens. Az intézet elvei szerint fontos, hogy legyen a szakemberek között egy férfi is, ugyanis az nem lenne életszerű, ha az intézményben töltött időszakban nem találkoznának másik neművel. Még annak ellenére is, hogy a lányok viszonya a férfiakkal általában komplikált, és elképzeléseik a férfi-női viszonyokról, múltjukból, szociális hátterükből adódóan torzak is.
,,Fontos, hogy megéljék, lehetnek úgy férfival kapcsolatban, hogy az nem a testiségről, szexualitásról szól. Hogy kaphatnak segítséget ellenkező neműektől is.” - magyarázza Horváth.
A sikerességet itt másban mérik
A lányok rendszerint rossz egészségügyi és mentális állapotba kerülnek be, sokuk komoly drogfüggéssel küzdenek, arról nem beszélve, hogy súlyos szociális hátránnyal rendelkeznek. ,,Olyan alapvető hiányosságokról beszélünk, mint az evőeszközök használata, hogyan kell rendesen megfürdeni, (ebben a gyermekfelügyelők és az asszisztensek a segítségükre vannak, akik kizárólag nők). Tehát olyan alapvető dolgokra kell őket szocializálni, ami egy átlagos családban felnövő gyerek számára természetes.”- mondja Horváth, aki hozzáteszi, hogy következetes neveléssel szép eredményeket érhetnek el, de a sikerességet ők kicsit máshogy mérik.
,,Ha azt vesszük, hogy hányan mennek tőlünk egyetemre, akkor nem vagyunk hatékonyak, ha azt nézzük, hogy sikerül úgy elengedni lányokat, hogy azok aztán képesek legyenek magukat és majd leendő családjukat ellátni, hogy igényesek legyenek a környezetükre, hogy úgy tudjanak gyereket nevelni, hogy azok ne kerüljenek szakellátásba, akkor én azt mondom, hogy sikert értünk el.
A legnagyobb eredmény természetesen az lenne, ha a két év elteltével kikerülő lányok nem kerülnének vissza a mókuskerékbe, de erre Horváthéknak sincs más megoldásuk és/vagy segítségük, mint a lehetőségekhez képest újraszocializálni őket, és felajánlani számukra az utógondozás lehetőségét, ezzel elkerülve, hogy olyan közegbe kerüljenek vissza, ami a kétéves munkájukat semmissé teheti. Az utógondozást már nem az intézetük, hanem a törvényes gyámjuk intézi. Az utógondozás feltétele, hogy a fiataloknak együttműködőnek kell lenni, és vállalniuk kell, hogy aktívan tesznek azért, hogy az ellátás megszűnése után képesek legyenek munkát, albérletet keresni, a pénzt beosztani, háztartást vezetni, vagyis önálló életet élni.
Hasonló sorsú lányok történeteiről itt olvashat.
