Céges óvszert osztogat a dolgozóknak a Google

Olvasási idő kb. 1 perc

"Jó napom van" felirattal ellátott gumi jár a dolgozóknak, ráadásul a Google színeiben.

A Google többször szerepelt már a legjobb munkahelyek listáján, mert barátságos a munkakörnyezet és munka közben is lehet lazulni. De most kiderült, hogy arra is odafigyelnek, hogy a nagy lazulás ne vezessen nagy könnyelműsködéshez is, ezért céges óvszereket lehet igényelni

A cég egyik dolgozója posztolta, hogy a Google ikonikus színeiben, vagyis kék, piros, zöld és sárga színben beszerezhető béren kívüli juttatásként az óvszer. Az "I'm feeling lucky!" vagyis "Szerencsés vagyok!" jelmondat pedig egy utalás a Google keresőoldalának egyik gombjára, ami a magyarul a "Jó napom van!" feliratot kapta.

Sergey Brin társalapító elmondta, hogy már régóta kapnak céges óvszert az alkalmazottak, sőt a marketing büdzséjük egy részét arra költik, hogy középiskolákba is küldjenek, hogy a biztonságos szex fontosságára hívják fel a figyelmet. 

Fotó: Tumblr
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.