Rosszabbul tanulnak a depressziós szülők gyerekei

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legfontosabb tehát, hogy szülőként ne bagatellizáljuk el saját, vagy párunk depresszióját. Tippek a felismeréshez és a gyógyuláshoz.

Depressziósnak lenni kellemetlen, és rengeteg szenvedést okoz az illetőnek – szerencsére ma már sokféle kezelési mód áll rendelkezésre, beleértve életmódbeli, természetgyógyászati, gyógyszeres vagy pszichoterápiás megközelítéseket. Az utóbbi időben azonban arra is fény derült, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk és még komolyabban kell venni depressziós tüneteinket: egy friss kutatás szerint ugyanis a szülő depressziója lényegesen befolyásolja a gyerekek későbbi fejlődését.

A depressziós szülők gyermekei 16 éves korukra lényegesen elmaradnak kortársaikhoz képest az iskolai teljesítmény terén. A szülői kezeletlen depresszió tehát a gyerek későbbi életkilátásait, tanulási lehetőségeit, pályaválasztását is befolyásolhatja.

A kutatók összesen több mint egymillió svéd gyereket, illetve tanulmányi eredményüket vizsgáltak meg egy tízéves időszakban, 1984 és 1994 között. Ezt követően a depresszióval kezelt felnőttek adatbázisát is áttekintették egészen 1969-től kezdve. Összesen 33 ezer olyan apát és 23 ezer olyan anyát azonosítottak be, akik gyermekük általános iskolai évei alatt vagy azt megelőzően voltak depressziósak. Ezt követően kiszámolták, van-e összefüggés a gyerek 16 éves kori jegyei és a szülő depressziója között. Kiderült, hogy van: akár apa, akár anya volt depressziós, a gyerek jó eséllyel rosszabbul teljesített kortársaihoz képest. Ez az összefüggés mind az alacsonyabb, mind a magasabb jövedelmű csoportban megfigyelhető volt.

A szülő depressziója akkor is hatással volt a gyerek későbbi jegyeire, ha nem az iskolás évek alatt, hanem korábban volt depressziós: a gyerek 1-5 éves kora közötti szülői depresszió ugyanúgy kimutatható hatással járt, mint a 6-10 vagy 11-15 éves kor közötti.

A kutatók szerint ennek két oka van: egyrészt a depresszióra való hajlam valamelyest öröklődik – a depressziós szülők gyerekeinél gyakoribb a depresszió és a szorongás. A másik a szülő-gyerek kapcsolat jellegzetességeiben keresendő.

A szülő kezelése segít a gyereken is

Szerencsére arra is vannak adatok, hogy ez a káros hatás csökkenthető, mégpedig azzal, ha kivédjük vagy kezeljük a szülők depresszióját. Kutatások igazolták azt is, hogy a gyerekre kifejtett negatív hatások csökkennek és a gyerekek jobban lesznek akkor, ha a depressziós szülőt akár gyógyszerrel, akár pszichoterápiával kezelik.

A depresszió ugyanis gyógyítható betegség, ráadásul a megelőzéséről is rengeteget tudunk már. Sajnos ennek ellenére hazánkban nagyon gyakori a kórkép: élete során körülbelül minden ötödik ember megtapasztalja a depressziós epizódot. A kezeletlen depresszió az öngyilkossági kockázatot is jelentősen megnöveli: minden hatodik-hetedik kezeletlen depressziós 10 éven belül öngyilkosságot kísérel meg, a szülő öngyilkossága pedig olyan teher, amelyet gyermekként szinte lehetetlen teljesen kiheverni.

A depresszió ugyan kezelés nélkül is elmúlhat, mégis gyakoribb, hogy a kezeletlen depresszió elhúzódóvá válik, súlyosbodik, vagy épp elmúlik ugyan, de idővel súlyosabb formában újul ki.

Honnan tudjam, hogy az vagyok-e?

A depresszió nem csak „sima” szomorúságot jelent, bár tünetei között az is szerepel. Fő tünete a lehangoltság és az örömképesség elvesztése, ami legalább két hétig szinte miden nap fennáll. Az ember olyan dolgok iránt is elveszti az érdeklődését, amik régebben érdekelték. Ehhez sok esetben alvászavar, étvágytalanság, fáradékonyság, meglassultság csatlakozik. Csökken a koncentrálóképesség, feledékenyé, döntésképtelenné válik az ember. Gyakori az értéktelenség érzése, önvádlás, ok nélküli bűntudat, önostorozás, súlyosabb esetben pedig öngyilkossági gondolatok. A depresszió tünetei felbecsülhetőek például a magyarul is validált Beck depresszió skála segítségével, amelynek online verziója is sok helyen elérhető.

Mit lehet tenni?

Megelőzés céljára vagy enyhe depresszió esetén leghatásosabb a rendszeres sport, és ennek jelentőségét nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Természetesen igen nehéz sportolásba kezdeni depressziósan, mégis ez az a módszer, amelynek elsősorban pozitív mellékhatásai vannak és amely, ha megfelelően választunk, aránylag kevés anyagi befektetéssel is elérhető (depressziócsökkentésre a futás és az otthoni dvd-torna is alkalmas).

Emellett hangulatjavító hatását tapasztalták az omega-3 zsírsavaknak (halolaj). Gyógynövényként bevethető az orbáncfű, illetve a belőle készült tea. Fontos tudni, hogy a krónikus stressz is depressziót okoz, azaz ha túlvállaltuk magunkat vagy tartósan nehéz élethelyzetbe kerültünk, akkor még inkább érdemes magunkra vigyázni, és keresni az életmódváltás lehetőségeit.

Közepes vagy súlyos depresszió esetén a pszichoterápia vagy a gyógyszeres kezelés, illetve ezek kombinációja lehet célravezető. A pszichoterápia pszichoterapeuta képesítést szerzett pszichológus vagy pszichiáter feladata, hatásosságát depresszióban számtalan kutatás támasztotta alá. A pszichoterápia nem hasonlít egy hétköznapi, baráti beszélgetésre: a terápia során módszertől függően gondolatainkat, érzéseinket szabályozó konkrét technikákat tanulunk, vagy épp káros gyerekkori berögződéseket igyekszünk felszámolni. A megfelelő módszerrel végzett pszichoterápia a kutatások szerint MRI-vizsgálattal mérhetően megváltoztatja az agyműködésünket is.

A depresszió másik kezelési formája gyógyszeres: sokféle antidepresszáns gyógyszer van forgalomban, a megfelelő kiválasztása pszichiáter szakorvos feladata. Az antidepresszív gyógyszerek a nyugtatóktól eltérően függőséget nem alakítanak ki, ennek ellenére mégis sokkal többen kapkodják az utóbbi szereket, ami komoly probléma. Az antidepresszáns kezelésnek ettől még lehetnek kellemetlen mellékhatásai, csakhogy ezek a legtöbb esetben nem mérhetőek a súlyos depresszió komoly és olykor visszafordíthatatlan következményeihez.

A legfontosabb tehát, hogy szülőként ne bagatellizáljuk el se saját magunk, se párunk depresszióját: mindenki jobban jár, a gyereke(ke)t is beleértve, ha a depressziós szülő időben segítséget kap. Fontos, hogy figyeljünk egymásra és szülőként vegyük komolyan azt is, ha a másik félnél látjuk a depresszió jeleit: igyekezzünk tehermentesíteni őt, vázoljuk fel neki a terápiás lehetőségeket, bátorítsuk a sportolásra. Ugyanez igaz saját magunkra is: lehet, hogy elsőre nehéz látni, hogy anyaként azzal teszek jót a gyerekkel, ha heti kétszer lepasszolom, és elmegyek a fitnessklubba vagy a pszichológushoz, mégis nagyon gyakran ez az igazság.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?