Többet iszik a lányunk, ha nem figyelünk rá

A kamaszokra nyilván nagyon oda kell figyelni, különben mindenféle bajba kerülnek. Vagy nem? Egy svéd kutatás szerint a korán érő lányok mindenképp némi plusz figyelmet érdemelnek, mert ha a szülők nincsenek észnél, ők sokkal hajlamosabbakká válnak a problémás mértékű alkoholfogyasztásra.

A Pediatrics (Gyermekgyógyászat) nevű rangos szaklapban megjelent tanulmány során csaknem ezer svéd leányt követtek figyelemmel négy évig. A gyerekeket nagyjából 13 éves korukban kezdték el megfigyelni, és innentől minden évben kifaggatták őket a következőkről: mennyit és mikor isznak, milyen gyakran rúgnak be, mennyi önállóságot kapnak a szüleiktől és hány évesen menstruáltak először.

A kutatók az önállóság és az alkoholhasználat kapcsolatát elemezve arra a nem túl meglepő eredményre jutottak, hogy azok a lányok, akiknek nagy önállóságot és kevés kontrollt biztosítottak a szüleik hetedik-tizedik osztályos korukban, nagyobb eséllyel részegeskedtek, mint a szigorúan fogott kamaszlányok.

A nemi érés is befolyásolta

A korán érő lányok még egy fokkal veszélyeztetettebbek voltak, főleg, ha még önállóságot is kaptak. A korán menstruáló és nagy önállóságot kapott lányok esetében a problémás alkoholhasználat háromszorosára nőtt a szigorúan fogott későn érő lányokéhoz képest.

Az önállóság itt természetesen nem azt jelentette, hogy a kamasz eldöntheti, mit vegyen fel, vagy hogy kosarazni vagy színjátszókörbe szeretne-e járni. A kutatók által használt kérdőív olyan kérdéseket tartalmazott, hogy pl. a gyermek szülei megengedik-e, hogy ő döntse el, mikor jön haza este. Az eredeti cikkben, vagyis az eredeti kérdésben egyébként az szerepel, hogy „anyám megengedi...”, amin kicsit ledöbbentünk, hiszen a legtöbb gyerek kétszülős családban él, az emancipált Svédországban pedig feltehetően az apák is részt vesznek a gyermeknevelés feladataiban.

Részeg kamaszlányok? Inkább ne.

A szakemberek szerint a kamaszok problémás viselkedése és a szülőktől kapott nagyobb önállóság ördögi körként egymást erősítheti: a problémásan viselkedő, kimaradozó kamasz esetében ugyanis a szülők egy ponton gyakran feladják, és „csinálj, amit akarsz” alapon hirtelen túl nagy szabadságot adnak a kamasznak. A hirtelen túl nagy szabadság ugyan csökkentheti az otthoni viták gyakoriságát, a következmények szempontjából mégsem túl előnyös, hiszen ki szeretné, hogy 13 éves lánya részegen bulizzon hajnalig.

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a kamaszkori ivászatot hajlamosak vagyunk bagatellizálni, szimpla kísérletezgetésnek tekinteni, amit majd úgyis kinő a gyerek, hiszen mi is kinőttük. A korai kamaszkorban (a kutatásban 13-17 évesekről volt szó) megkezdett részegeskedés hatásait azonban nem szabad lebecsülni: a korán megkezdett problémás mértékű ivás összefügg a depresszió, a fertőzések, az öngyilkossági kísérletek és az erőszakos cselekmények gyakoriságával is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek