Mikor ér rákérdezni: terhes vagy?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az örök kérdés megválaszolásában két egyszerű infografika segít.

Rendkívül közszolgálatiak leszünk ma, egy sokak által felvetett problémára, hogy úgy ne mondjuk, örök kérdésre találtuk meg a választ. A könnyebb megértésben infografika is segít, íme.

A kérdés pedig, hogy vajon melyik az a has méret, aminél már jogos nekiszegezni a kérdést a tulajdonosának: terhes???

A forrás ismeretlen, már-már népmesei

Az infografika mindennél világosabban és egyértelműbben rámutat: NINCS az a haskörfogat, aminél ne tudnánk lyukra futni. Vagyis soha, de soha ne kérdezzük meg kerek perec a nőismerősünktől, hogy várandós-e. Sőt, jobb, ha nem is célozgatunk, mert ugyanolyan kínos tud lenni a vége. 

Sajnos az ilyen jellegű ismeretterjesztésre tapasztalatunk szerint nagy szükség van: habár én már jóval korábban találkoztam ezzel az ábrával, a jó hír és az együtt örvendezés reményében mégis többször rákérdeztem már ismerőseimnél, hogy mi a helyzet, csak nem? És annál cikibbet, mint amikor a válasz az, hogy á, nem, csak szeretek enni, hát, nehezen lehet elképzelni.

Barátnőim beszámolói szerint a másik oldalon állni sem kellemesebb: ha jobban belegondolunk, senki se szereti, ha kérdés formájában ugyan, de arra utalnak, hogy bizony nagy a hasa.

Ugyanerre a következtetésre próbál rávezetni egy másik ábra is, amit a napokban találtunk, csak nem a haskörfogattal hozza összefüggésbe a kérdés feltevésének jogosságát, hanem röviden azzal, hogy kinek mi köze hozzá. Két kérdés merülhet fel: az egyik, hogy maga az érintett elmondta-e, hogy gyereket vár, a másik, hogy ott leszel-e szüléskor a szülőszobában. A válasz mindkettőre ugyanaz: ha igen, mondd neki, hogy egy istennő. Ha nem, akkor nem a te dolgod, ennyi. 

Szóval fogadjuk el, hogy ha terhes ismerősünk úgy érzi, hogy tájékoztatni szeretne bennünket az állapotáról, meg fogja tenni. Egyébként semmi közünk hozzá. Ha pedig a BKV járművein szeretnénk előzékenynek látszani, és átadni a helyünket egy vélhetően várandós nőnek, akkor figyeljünk az egyéb jelekre, mint például jellegzetes járás, tartás, pocak simogatása, elrévedő tekintet, éteri félmosoly, esetleg konkrét kérés, hogy leülne. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.