Letiltottam őket minden kütyüről, kénytelenek az élményeiket a való világból venni. Kísérletünk első pár hetének tapasztalatai.
A nyári szünet közepére a hat- és nyolcéves gyerekeimmel eljutottunk odáig, hogy szinte egész nap bámultak valamit. A napjuk vagy arról szólt, hogy kinél legyen a távirányító, vagy pedig a könyörgésről, hogy mikor tabletezhetnek már végre. Mentség persze mindig van: negyven fokban úgysem lehet kimenni, és hát persze nekem is jól jött az az idő, ami ezzel felszabadult, és nem nekem kellett szórakoztatnom őket, hanem békében dolgozhattam helyette.
Akkor telt be a pohár, amikor a balatoni nyaralás alatt, három másik, normális körülmények között szuperül játszó gyerek mellett is a tabletezés vált a fő kérdéssé. És akkor letiltottam őket mindenféle kijelzőről a telefontól a fényképezőgépig, mostantól kénytelenek az élményeiket a való világból venni. Gyerekkísérletünk első pár hetének tapasztalatai következnek.
Tulajdonképpen nekem már régóta létezik az az elméletem, hogy mindenféle életmódváltást környezetváltozással kell kezdeni. Még a cigiről is könnyebb úgy leszokni, ha reggel nem ugyanazokkal a mozdulatokkal jutunk el a kávéfőzőig és a cigis dobozig, mint ahogy otthon megszoktuk. A balatoni nyaralás éppen kapóra jött, a reggeli első kérésre, hogy ti. „tabletezhetek?” máris jött a válasz, hogy nem, hanem menj ki inkább az udvarra hintázni. Ez be is vált: amint a másik szobából a barátnőm gyerekei meghallották a motozásunkat, már nyargaltak is kifelé mindannyian játszani. Ezzel át is lendültünk a reggeli rutinon.
A napokat azután simán elütöttük a Balatonban és a parton lazulással, a következő kritikus pontot az esték jelentették. Szegény ártatlan gyerekeim kénytelenek voltak analóg, a felnőttek hangján könyvből felolvasott mesét hallgatni. És mivel nem volt más választásuk, és egyébként is nagyon vicces meséket olvastunk, be is érték vele.
Hazaérkezésünkkor szokás szerint (pavlovilag) ismét bepróbálkoztak a tévézéssel, tabletezéssel, de sajnos zord szüleik továbbra is a mesekönyvekhez és a játékokhoz irányították őket. Szerencsére már másnap vendégeink érkeztek, velük négy aranyos gyerek, akikkel szintén remekül eljátszottak a mieink, (a nyár ugye azért van, hogy találkozzunk a rég nem látott barátokkal), így egy percig sem unatkoztak, mondjuk én sem dolgoztam, de nem is várták el a kölykök, hogy szórakoztassam őket.
Mire a vendégek elmentek, már ismét bepakolva álltak a bőröndjeink. Mondanom sem kell, sem cseppkőbarlang-túra, sem törökfürdőzés, sem pedig az Istállós-kő megmászása közben nem kívántak tabletezni a kölykök.
Némi megbicsaklás a szálloda halljában történt, ahol folyamatosan ment a tévé, ami elé időnként megbűvölve cövekeltek le, akármi is ment benne. Szerencsére mindig volt értelmesebb program, amire átirányíthattuk őket.
Jelenleg az első olyan napon vagyunk túl, amit itthon töltünk, és ami már nagyon hasonlít egy átlagos hétköznaphoz. Szuperaranyosan eljátszottak egymással, már az állandó röhögésüktől is mosolyogni volt kedve az embernek. A gondok akkor kezdődtek, amikor szét kellett választanunk őket, mert a nagyobbnak dolga volt. Kemény. Ástam már a kisebbnek gilisztát a kertben, vágtam szét kiürült tejes dobozt és fóliáztam le a konyhaasztalt, hogy alkosson, voltunk boltban, sütöttünk süteményt, faragtam répát múmiának, és még mindig csak fél négy van. Eddig egy gondolatot sem sikerült befejeznem, és ha még egyszer meghallom, hogy anyaaaaaa, mert minden mondatuk így kezdődik, én nem tudom, mit csinálok.
Szerencsére sikerült rábeszélnem, hogy aludjon egy kicsit délután. Időnként vágyakozva nézek a tévére és érzem, hogy pillanatról pillanatra csökken az ellenállásom. Ha még egy zoknibabának kell keresztszemes öltéssel szájat hímeznem, alighanem sírva fakadok.
Lesz azért majd itt egy dolog, amit hosszútávon mindenképpen meg kell oldani valahogy. A nagyobb gyerekem már tud olvasni, és mint kiderült, ő nem csak videókat néz és játszik, hanem információt is keres a neten. Tipródott egy ideig, mire a Gutenberg-galaxisban bolyongva rátalált végül az afrikai fehérhasú törpesünre, meg is állapította, hogy neten azért sokkal könnyebb lett volna. És ettől nem fogunk tudni eltekinteni, ha elkezdődik az iskola - inkább örülünk, hogy zsigerből használja az internetet, ha valamit meg szeretne tudni.
Próbálták már tévé, számítógép, laptop, tablet, telefon nélkül a gyereknevelést? Mik a tapasztalatok? Külön szeretettel várjuk azoknak a szuperszülőknek a kommentjeit, akiknek a gyerekei aranyosan, egy hang nélkül elfoglalják magukat egész nap játékkal, és a szüleiket is hagyják közben dolgozni.
