A táncórákon csak lötyögnek a gyerekek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legalábbis egy friss kutatás szerint. Az érdemi mozgás mindössze az óra harmadát teszi ki, a többi ácsorgás, nézelődés, nyújtás.

A ScienceDaily-n találtunk egy érdekes tanulmányt, amely szerint meglepődhetnek azok a szülők, akik azért küldik tánciskolába a gyerekeküket, hogy ott majd jól kimozogják magukat: egy kutatás szerint ugyanis az ott eltöltött időnek mindössze harmada telik közepes vagy intenzív mozgással, a maradék pedig állással, figyeléssel vagy nyújtással.

A Kaliforniai Egyetem kutató 5-18 éves lányokat figyeltek meg, és arra jutottak, hogy bár ezek a táncórák remek alkalmak arra, hogy a fiatalok aktívan mozoghassanak, mégis a legtöbb időt inaktívan töltik. "Erre mi úgy tekintünk, mint egy elmulasztott alkalomra, hogy a gyermekek egészségesebbek legyenek" – nyilatkozta doktor James Sallis.

Fotó: Andrew Burton / Europress / Getty

Az amerikai adatokból az is kiderül, hogy a fiatalok körülbelül fele nem felel meg a Centers for Disease Control & Prevention (CDC) ajánlásának, amely szerint naponta 60 percet kéne eltölteniük (többnyire közepes vagy intenzív) mozgással. A CDC azt is elmondta, hogy ebből az egy órából felet az iskola biztosít, a fennmaradót pedig az iskola utáni tevékenységeknek kéne kitennie. Utóbbi a gyermekek 6, a kamaszoknak pedig mindössze 8 százalékánál teljesül.

A vizsgálat során gyorsulásmérőt használtak és kiderült: a 264 lány átlagosan 17 percet töltött érdemi mozgással (a 49-ből) - bár az is igaz, hogy ez függ a kortól és a táncnemtől is. A tömeget két részre osztották (5-10 évesek és 11-18 évesek) és a kutatók arra jutottak, hogy a fiatalabbak majdnem minden kategóriában (balett, jazz, hip-hop, flamenco, salsa, sztepp és társastánc) aktívabbak voltak. Talán nem meglepő, de a legtöbb mozgás a hip-hoppal jár (az idő 57%-ában mozogtak intenzívebben), az alanyok legkevésbé aktívak pedig flamenco közben voltak (14%).

 

"Bár a táncnak fontos közösségi, fejlődési és kulturális előnyei vannak, mégis úgy kéne alakítani ezeket a foglalkozásokat, hogy többet mozogjanak közben a fiatalok" – mondta Sallis, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy csak az Egyesült Államokban 32 ezer privát táncstúdió van. Ezt egyébként úgy lehetne elérni (a kevés rendelkezésre álló idő miatt), hogy a bemelegítést sokkal intenzívebben végzik, és a táncmozdulatok gyakorlását is elnyújtják. Sallis azt is hangsúlyozta, hogy a lányok testnevelése azért is különösen fontos, mert átlagban sokkal kevésbé aktívak fizikailag, mint a fiúk.

„Az elhízási rátákat elnézve mindenképpen tennünk kell valamit. Még a fiúk sem mozognak eleget, a lányok pedig annyit sem" – mondta. Az pedig csak bónusz, hogy ha valaki több időt tölt sporttal, az mentálisan is jobban teljesít.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.