Kölykök az autóban – hol ülhet, hogy utazhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ki ülhet elöl, ki hátul, hány gyerek egy fő, kinek kell ülés, és kinek nem? Összeszedtük a hatályos szabályokat.

Szerencsére ma már alapnak számít, hogy a gyerekeket az autóban gyermekülésben szállítjuk. Sőt úgy megszoktuk, hogy a legtöbben már felhagytak a huhogással is: ma már szinte senki nem mondogatja, hogy a mi gyerekkorunkban egyáltalán nem volt gyermekülés, mégis felnőttünk valahogy. Talán sikerült belátni, hogy ez az intézkedés nem (csak) a gyerekülésbiznisz vámszedőit szolgálja, hanem főként a gyerekek védelmét. 

Az első gyerekülést még, ahogy a legtöbb babaholmit, gondos körültekintéssel vásárolják a szülők, és mivel súlyos tízezrekről van szó, a másodikat is. Később azonban, ahogy magabiztosabb szülővé válunk, és a gyerek is nagyobb már, lélekben kezdenek fellazulni a szabályok. Sőt, sokan nem is tudják pontosan, hogy milyen szabályok vonatkoznak az autóban nagyobb gyerekekre. 

Sorba vettük őket. 

  • Az alaphelyzet az, hogy gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (biztonsági gyermekülés, ülésmagasító) rögzítve szállítható.
  • Szintén alapszabály, hogy 3 éven aluli gyerek csak saját övekkel is rendelkező biztonsági gyerekülésben szállítható (elöl csak kikapcsolt légzsákkal), de ez a cikk most a nagyobbakról szól.

Természetesen vannak kivételek

  • Ha a gyermek már magasabb 135 centiméternél, és a hátsó ülésen utazik, akkor őt már elég csak a biztonsági övvel bekötni, feltéve, hogy az övet be lehet úgy állítani a testméretéhez, hogy biztonságosan rögzítse a kölyköt az ülésbe. A KRESZ-ben nem csak a gyerek magassága a követelmény, hanem az is, hogy a 3. életévét már betöltse, de ez végül is irreleváns, mert viszonylag ritka a 140 centi magas kétéves.
  • 150 centinél magasabb gyerek már úgy utazhat az első ülésen, mint egy felnőtt, 150 centi alatt azonban kell a gyermekülés. (Babák is utazhatnak elöl, de rájuk külön szabályok vonatkoznak, ezekre most nem térünk ki.)
  • A nagyobb gyermeket akkor sem kell gyermekülésben rögzíteni, ha a gépkocsi gyári kialakítása ezt nem teszi lehetővé. 150 centiméter alatt azonban ebben az esetben sem utazhat az első ülésen.

     

  • Ha a gépkocsiban csak egy sor ülés van, az első ülésnek számít, a szabályokat így kell alkalmazni.
  • Szintén nem kell gyermekülés vagy ülésmagasító, ha taxi hátsó ülésén utazik a gyerek, illetve ha éppen turisták vagyunk, és úgynevezett személygépkocsis személyszállítást veszünk igénybe.

Mi van akkor, ha sok a gyerek?

  • A régi szabály, hogy „két gyerek egy fő”, ám ennek is vannak árnyalatai és finomságai. Először is a 10 év alatti gyerekre vonatkozik, és csak akkor, ha a biztonsági rendszer használata nem kötelező az előbb felsoroltak szerint, vagyis elérték a 135 centi magasságot, vagy taxiban utaznak, stb.
  • Ha pedig az a helyzet áll elő, hogy a gyerekek ülés nélkül még simán elférnének a hátul, egymás mellett hárman-négyen is, de ugyanennyi gyermekülés már nem passzítható be, akkor baj van, mert a KRESZ szabályai alól helyhiány miatt nincs felmentés.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.