Maxiégés: a szülőre alkotó gyerek-feledékeny szülő páros

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csak mi felejtjük el, hogy minket is kisminkelt a gyerek, és rohanunk le tigrisfejjel egy pohár tejfölért? Csillámpónis tetkó a mítingen megvolt?

Attól a perctől, hogy a gyerekünk elkezd beszélni, sajnos a legváratlanabb pillanatokban tud iszonyú kínos helyzetbe hozni minket, időnként a csacsogásával, máskor viszont beszélnie sem kell hozzá, elég, ha alkot valami szépet. Ránk. Elfeledett, majd váratlan helyzetekben, felnőtt közegben is debütáló csilámpónis/verdás tetkós sztorija minden Porontyos szülőnek van, ez gyakorlatilag már beugrószintnek sem elég.

Edit barátnőm mesélte, egyszer elfogyott otthon a tejföl, ezért gyorsan kapta a kabátját, és elugrott a közeli boltba. Csakhogy elfelejtette, hogy ebédfőzés előtt a kisfia rajta próbálta ki az új arcfestékeket, vagyis az arcán fekete-sárga csíkos tigrisfestés, és kackiás tigrisbajusz pompázott éppen. 

Szerencsére boldog gyanútlanságban volt végig, csak amikor hazaért, kérdezte döbbent arccal az időközben szintén hazaérkezett férje: „te így mentél el a boltba?” Miért? – kérdezte magabiztosan – tök menő a mackóalsója, folt sincs rajta, a kisközértbe még simán vállalható. Erre a férje a két vállánál fogva a tükör elé kormányozta. Akkor egy pillanatra megfordult vele a világ, "Jesszusom. De gy perc múlva már visítva röhögtünk”.

De nemcsak Edit esett áldozatul a gyerekei permanens testmódosítási mániájának. Ritára a kislánya applikált fel egy szép lovas tetoválást vesetájékra, amit persze rögtön el is felejtettek. Csak a strandon, vetkőzéskor látták viszont a művet, ami nagyon jó minőségűnek bizonyult: aznap már együtt kellett vele élnie, mert még a termálvíz sem áztatta le.

Dóra barátnőm szomszédjai pedig már meg sem lepődnek a furcsa, aszimmetrikus elrendezésű copfjain, amiket a gyerekek fodrászolnak a fejére szabadidejükben. Kibontani persze nem szabad őket, mert egytől egyig értékes és egyedi alkotások – készüljenek bármilyen naiv stílusban.

Imola arról felejtkezett el, hogy megengedte, hogy a kislányai kifessék a körmét, nyilván mindegyiket más színűre, és mindegyiket három vagy négy éves színvonalon. Erre már csak akkor döbbent rá, amikor néhány órával később, már - sajnos nem közeli barátokból álló - felnőttársaságban a saját kezére pillantott. "Fogalmam sincs, mi történt azon a találkozón, minden figyelmem arra ment el, hogy nehogy bárki is meglássa a körmeim állapotát."

Anna Edithez hasonlóan a boltba ugrott el, és Edithez hasonlóan szintén a sminkről felejtezett el, csakhogy az ő gyerekei nem tigrist festettek, hanem rendes sminket, csak hát ami egy hatéves számára gyönyörű arcfestés, azt mi leginkább eltévedt transzneműként jellemeznénk.

Önnek villant már ki a blúza feltűrt ujja alól a tegnap pingált csillámtetkó? Rajzoltak már önnek fülbevalót a gyerekei alkoholos filccel?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.