Akárkit kérdezek, úgy látszik, a gyerekfogorvosok elképesztően profi, jó fej emberek. A fiam is le volt nyűgözve.
Betömték a kisfiam fogát. Kettőt is. Mivel neki még nincs más, egyenesen következik, hogy tejfogak voltak. Mielőtt itt a végletekig csigáznám a hangulatot, rögtön le is lövöm a poént: a beavatkozáson túl vagyunk, és kimondottan jó élmény volt.
A dolog úgy kezdődött, hogy időnként panaszkodott, hogy fáj a foga. Én időnként belenéztem a szájába, hogy vajon mitől fájhat a foga, de sosem láttam semmi gyanúsat. Aztán amikor már többször is fájt, ugyanott a foga, akkor elkezdtem figyelmesebben szemlélődni a szájában, és akkor egyszer csak ott volt a lyuk.
Nyilvánvaló, egy lyukas tejfog pont annyira tud fájni, mint egy maradandó fog, és a helyzet ugyanúgy el tud fajulni, ebben nem igazán van különbség a felnőttek és a gyerekek között. Éppen ezért nem bazíroznék a "tejfog, úgyis kiesik" megoldásra, és nem csak az előbb vázolt okok miatt, hanem mert féltem a maradandó fogait, amik egészséges, káros baktériumoktól mentes környezetben fognak jól kifejlődni. Nem beszélve arról, hogy a rossz fog szerintem az ápolatlanság csimborasszója, részemről legalább olyan negatív a megítélése, mint a csapzott hajnak vagy a pattanásokkal borított, kezeletlen bőrnek.
Nincs ezen mit gondolkozni: ha az embernek fáj a foga, el kell menni a fogorvoshoz, ennyi.
A gyereket előre felkészítettük, hogy mi vár rá, már amennyire felkészítésnek mondható az, "hogy kisfiam, hű, milyen szuper programunk lesz délután, megyünk a jó fogdokor nénihez. Egyrészt liftezhetsz a székében, másrészt pedig megjavítja a fogadat, aztaaaaaa, de szuper lesz"! Innentől kezdve a gyerek annyira kíváncsi lett a dologra, hogy alighanem keserves könnyekre fakadt volna csalódottságában, ha valami miatt elmarad az izgalmas program.
Oké, én nem voltam olyan óriási hős, igazából nagyon-nagyon örültem, hogy más irányú, halaszthatatlan elfoglaltságom miatt az apja vállalta a feladatot. Végül mégis megoldottam, hogy odaérjek, mert mi tagadás, győzött az anyai ösztön a kíváncsiság. Mi már csak ilyen érdeklődő család vagyunk.
A fogorvos régi ismerős, tudtuk, hogy végtelen kedvességre és türelemre számíthatunk tőle. A gyerek, amint belépett az ajtón, magabiztosan megcélozta a széket, és lelkesen elkezdte volna nyomogatni a gombokat is, amit - láss csodát - valóban megengedett neki a doktornő. Mindent végigkérdezett, mi mire jó, mindent kézbe foghatott, megismerkedhetett a lámpával, a fúrókkal, a vágókkal, a tömőanyaggal, a tamponnal, az öblítő csappal, mindennel. Amikor ez megvolt, békésen kitátotta a száját, és kezdődhetett a kezelés.
Bizonyos szempontból felmentésként éltem meg, hogy kiderült, a lyukat a fogak elhelyezkedéséből adódó feszültség okozta, és nem az én gyermekétkeztetési szokásaim. Igen, próbálok odafigyelni, hogy ne adjak nekik sok cukrot, és nem, szerintem a jelenlegi élelmiszeripari termékek és közétkeztetés mellett ez a gyakorlatban nem igazán kivitelezhető. De a felelősség akkor is az enyém.
A doktornő még arra is odafigyelt, hogy egy kimondottan műszaki érdeklődésű ötévessel dolgozik, így a poronty keze "jelzőkészülékké" és "tesztlaborrá" alakult, előbbi arra az esetre, ha fájna valami, utóbbi pedig a tömőanyag megkötésének idejét lőtte be. A gyerek tehát nem "elszenvedője" volt a kezelésnek, hanem tevékeny részese, a fogorvos fontos segítője, és nem azt várták tőle, hogy hős legyen, hanem feladatot adtak neki, amit ügyesen el kellett végeznie.
Végül pedig még apró ajándékot és egy Bátorságoklevelet is kapott, amit nem igazán értett - miért is kellett volna bátornak lenni, amikor ez itt nem a hullámvasút. Mi azért nagyon büszkék vagyunk rá, de inkább nem hangsúlyozzuk, nehogy gyanút fogjon, és felmerüljön benne, hogy ez valami különleges esemény volt, amitől mások félni szoktak.
Körbekérdeztem a barátnőimet, hogy nekik milyen tapasztalataik voltak gyermekfogorvos terén, és akinek volt, az szinte csak pozitív élményekről számolt be. Ez vagy azt jelenti, hogy azok a szakemberek, akik gyermekfogorvoslásra vállalkoznak, elképesztően profik, és nagyon értenek a kicsik nyelvén. Vagy pedig azt, hogy sajnos csak azok a szülők viszik el a tejfogú gyereküket fogorvoshoz, akik maguk sem félnek a fúró hangjától, és ettől a gyerek is mindjárt bátrabb lesz.
