Újít a Facebook: itt a 21. századi „tejesdoboz”

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az új funkciótól azt remélik, hogy megkönnyíti az elveszett gyermekek megtalálását.

Ismerős önnek Etan Patz neve? Ha nem igazán, segítünk: ő volt az az 1979-ben eltűnt kisfiú, akinek az arcképe elsőként került a tejesdobozokra, és aki miatt 25 évvel ezelőtt tömegek mozdultak meg, és indultak a kisfiú keresésére. Szintén a közösség erejére számít a Facebook napokban bevezetett újítása. Az 1996 óta használt Amber Alert riasztások ezután automatikusan megjelennek azok facebook oldalán is, akik földrajzilag közel vannak az eltűnés helyéhez.

Hogy működik az Amber Alert?

A Facebook összeállt az eltűnt és bántalmazott gyermekek megsegítését célul kitűző National Center for Missing and Exploited Children (továbbiakban Missing Kids) elnevezésű szervezettel. Ennek köszönhetően pedig a közösségi oldalt (hordozható eszközökön vagy számítógépen) böngésző felhasználók értesítést kapnak, ha a közelükben elveszett egy gyermek: a fotójuk, a nevük és a pontos eltűnési helyük mellett az is szerepel majd a leírásban, hogy milyen ruhát viseltek akkor, amikor nyomuk veszett.

Példaként a lenti képen megnézheti Myra Lewis adatlapját, akit Mississippiben várnak haza. A Facebook, ha nevezhetjük így, a világ legnagyobb polgárőrsége” – indokolta a döntést az ABC-nek a közösségi oldal egyik munkatársa, Emily Vacher. A hírt megoszthatjuk majd ismerőseinkkel, így ha ők is nyitott szemmel járnak, hamarabb van esély a gyermekek megtalálására. „Azt akarjuk, hogy amikor az emberek telefonján megjelenik az értesítés, érezzék, hogy ez egy kivételes dolog, és számítunk a segítségükre” – tette hozzá Vacher.

Fotó: Facebook

A Missing Kids vezetője – akinek hatéves fiát 1981-ben elrabolták, majd holtan találták - nagy reményeket fűz ez együttműködéshez. „A legtöbb gyermeket az elrablás utáni 4 órán belül ölik meg. Ez az új funkció reményt adhat a szülőknek” – mondta John Walsh.

Számunkra a hírnek leginkább elméleti jelentősége van, legalábbis egyelőre arról nem érkezett hír, hogy a magyar hatóságok és érintett szervezetek is be tudnának kapcsolódni az automatikus facebook értesítések rendszerébe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.