A tízhónapos bébi kívánságlistája

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Anya laptopzsinórja. Egy marék kutyaszőr. Kulcsok. Porcica. És még mennyi minden, amit egy baba igaziból szeretne.

A tavalyi szezonban, már valamikor január környékén jutott el hozzám az alábbi kívánságlista, a gyerekem épp akkor volt tíz hónapos, úgyhogy remekül szórakoztam rajta. Idén ismét előkerült, és még mindig nagyon vicces, úgyhogy úgy gondoltunk, önökkel is megosztjuk.

Raquel D'Apice, egy tíz hónapos bébi anyukája összeszedte, szerinte mi az, amit a gyermek legszívesebben kapna karácsonyra, vagyis milyen levelet írna a tízhónapos a Jézuskának. Hát ilyet:

Kedves Jézuska!

Tíz hónapos csecsemőként azért írok neked, mert anyám több embernek is elküldte karácsonyi kívánságlistámat, de sajnos az a lista semmilyen szempontból nem egyezik valódi kívánságaimmal. Hogy csak egy példát említsek, az összerakható pohárkákat kifejezetten haszontalan ötletnek tartom.

Tudom, adódik a tréfa, miszerint a babák a csomagolópapírnak meg a dobozoknak örülnek a legjobban. Oké, igazad van. Természetesen olyasmit is szeretnék. De van még itt néhány dolog rajtuk kívül is, amire kifejezetten vágyom. A listát mellékelem. Kellemes ünnepeket kívánva:

A tíz hónapos bébi.

Akkor tehát következzen a lista:

1. Laptopzsinór.

A világon mindennél jobban szeretném anya laptopjának a zsinórját. Szeretném ezenkívül a hozzá tartozó hosszabbítót, tudod, azt a fajtát, amin piros ki-be kapcsoló gomb is van.

Fotó: Shutterstock

Szükség esetén megelégednék egy köteg bármilyen elektromos vezetékkel is, de a legjobban ezeket a konkrét drótokat akarom, amik anya íróasztala mögött, a hősugárzó mellett kanyarognak (amely utóbbi zsinórjának szintén örülnék).

2. Ez a fali szórakoztató egység.

Elképzelésem sincs, anya miért nem engedi, hogy játsszak vele, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy gyermekek számára készült.

Fotó: Shutterstock

Szeretnék egy ilyet a szobámba.

3. Kulcscsomó.

Szeretnék kulcsokat a kapunkhoz és a bejárati ajtónkhoz. A kulcsokat természetesen rágni, illetve megenni szeretném. Hangsúlyoznám, hogy kizárólag fém kulcsokra gondolok.

Fotó: Shutterstock

Kérlek, ne vásárolj nekem műanyagokat. Nem vagyok ostoba, pontosan tudom, hogy azok nem igazi kulcsok.

4. Szemüvegek.

Ezt általában leveszem mindenki arcáról, akivel találkozom, de sajnos hiába, az eredeti tulajdonos rendszerint kicsavarja a kezemből és visszateszi.

Fotó: Shutterstock

Ezért szeretnék egyet, ami a sajátom. Természetesen ezt is étkezési célra használnám.

5. A szemetes tartalma.

Szeretném a szemetes tartalmát a földre öntve megkapni. Leginkább olyan fajta tárgyakat tartalmazzon, mint használt, nedves vattapamacsok és fogselyem-darabok.

Fotó: Shutterstock

Ha gondot jelent a földre ürítés, az ablakba kitett csizmámba is bátran beleboríthatod a kukát.

6. Néhány marék a kutya szőréből.

Ez a legjobb cucc. Magam is próbálom gyűjteni, de az állat állandóan elmozdul, helyet változtat, megnehezítve ezzel a begyűjtést.

Fotó: Shutterstock

A kedvenc foglalatosságom, hogy a számba veszem, majd azonnal rájövök, hogy nem is akarok ilyesmit a számban tartani.

7. A lyuk az előszobapadlón.

Milyen szokatlan egzisztenciális dilemma. Órákig képes vagyok ezt a lyukat bámulni és fogdosni. Tudom, hogy az ember nem kaphat meg egy lyukat, az természeténél fogva nem birtokolható, hiszen maga a Hiány.

Fotó: Shutterstock

És mégis nagyon szeretném azt a lyukat, jobban vágyom rá, mint amennyire Gandhi valaha vágyott a békére. Jobban, mint amennyire a kutya vágyik rá, hogy az arcomat nyalogassa. Jobban, mint amennyire anya szeretné, hogy ne piszáljam a szemüvegét.

8. Ez a puha dolog, amiből mindenhol van a lakásban.

Fogalmam sincs, mi ez.

Fotó: Shutterstock

Csak annyit tudok, hogy nagyon szeretném rátenni a kezemet, és amint ez sikerül, és végre érezhetem a finom, puha tapintását, anya egyből odarohan és olyanokat kiabál, hogy „Ne nyúlj hozzá! Hányszor kell naponta felporszívóznom az istenverte előszobát!?”

9. A kutya kajája.

Akárhányszor a közelébe jutok, valaki elvisz onnan.

Fotó: Shutterstock

De ha nem akarják, hogy megegyem, miért teszik a padlóra???

10. Egy ilyen.

Sejtelmem sincs, mi ez, de nyilván remek szórakozás, tekintve, hogy anya gyakorlatilag le sem teszi a kezéből.

Fotó: Shutterstock
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.