Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Néha még a spameket is érdemes olvasgatni, így bukkant rá kolléganőnk a egyik GPS-nyomkövetős cég e-mail-nyomulására. A kínált termék egy mini GPS-nyomkövető, amiről ezt kell tudni: „Ez a gyufásdoboz méretű készülék bárhová elhelyezhető/elrejthető, akár a megvédendő személy tudta nélkül is. Mindössze egy SIM-kártyára van hozzá szükség, és a jeladó máris működésre kész.”
A furmányos kis szerkezet sokoldalú, gyanítom, a vásárlóközönség zömét féltékeny házastársak, és a válás során terhelő adatokat gyűjteni kívánó exházastársak teszik ki. Erre utal legalábbis, hogy pl. a beépített mikrofon segítségével lehallgatható az eszköz környezete.
Van egy csomó más funkciója is, pl. beállítható arra, hogy sebességet mérjen, és jelezze, ha az eszköz az előre meghatározottnál gyorsabban halad – ez opció lehet céges flottaautóknál. Bár az is igaz, hogy amennyire én tudom, a flottaautós gyorshajtási büntetéseket simán továbbterhelik a sofőrre, de franc se tudja, biztos van visszatartó ereje, ha a főnök rácsörög a Józsira, hogy „ne száguldozzál már a Komjádi előtt, mert aztán jön a csekk”. Különösen, ha a főnöknek erre ideje és energiája van. Isten óvjon az ilyen főnöktől, amúgy.
Van aztán követő fukció, „az auto tracking funkcióval bizonyos időközönként megkaphatjuk a pozícióadatokat. A jel esetleges elvesztése esetén a legutolsó koordinátákat küldi el a készülék.” Ilyenről is hallottam már, amikor területi képviselők csak adták az ártatlant, hogy nem értik, miért nem csinálnak forgalmat, miközben a GPS-adatokból kiderült, hogy a csávó álló héten csak a lakása, a nője lakása és a mozi között furikázott.
A szülőket is lehet célozni
Teljesen biztos vagyok benne, egy csomó szülő is megvesz egy ilyen készüléket, hogy aztán a gyerek tudtával (védelmi célokra) vagy tudta nélkül („nagy tesó mindent tudni akar”-célokra) használja azt. Ezeket segítik elő a cucc további képességei is, mint a „Területelhagyási értesítés (GEO-elkerítés): azonnal riasztást küld a mini GPS, ha a követendő személy/tárgy elhagyja az előre megadott területet.” És az „SOS-funkció: a gomb megnyomására az előre beállított hívószámot tárcsázza a készülék”.
Paranoia vagy bölcs előrelátás?
Pro és kontra is lehet érveket találni egy ilyen készülék használata ellen és mellett a családban. Én egyébként ellene foglalnék állást, de az érveim nem védhetőek százszázalékosan, különösen, miután a napokban a háromnegyed magyar internet az elveszett, majd megkerült két III. kerületi fiú sztorijával volt tele.
Szóval igen, egyfelől értem azt, hogy olyan a világ, amikor szülőként inkább ezerszázalékosan biztosra mennénk, és tudni akarjuk, hogy, ha nyoma veszik a gyereknek, akkor is van egy módszer, amivel meg tudjuk nézni, merre van.
Másfelől viszont annyira könnyű visszaélni egy ilyen eszközzel, és ha én lennék tizenéves, biztos a gondolatától is kirázna a hideg, hogy anyám vagy apám bármikor megnézheti, éppen merre járok, vagy belehallgathat abba, hogy kivel, miről beszélek.
Ja persze, bizalom. Szülőként elvárhatom, hogy a gyerek bízzon bennem annyira, hogy elhiggye, nem teszek ilyen. Csakhogy azt gondolom, ő gyerekként meg elvárhatja, hogy szülőként bízzak benne annyira, hogy megelégedjek azzal és annyi infóval, amit magától szeretne velem megosztani. Bár az enyémek még nem kamaszok, de őszintén remélem, hogy amikor odajutunk, nagyjából elmesélik majd, kivel és hova mennek, és azt is, hogy tudni fogom, kábé mikorra érnek haza. Ha egyedül mászkálnak majd, lesz náluk telefon, és hívhatnak, ha lekésték az utolsó buszt, vagy elitták a taxira valót.
Egyetlen esetben tartom védhetőnek egy ilyen GPS-nyomkövető használatát, és az az, ha a gyerek maga kéri, mert neki biztonságot nyújt, hogy van nála egy ilyen eszköz SOS-gombbal. Csak azt nem tudom, ha valaki véletlenül tényleg óriási bajba keveredik, mivel fogja tudni jobban használni ezt a jeladót, mint mondjuk, a mobilját, amire szintén le tud tölteni olyan alkalmazást, ami gombnyomásra elküldi a segítségkérést az előre megadott számra a GPS-koordinátákkal együtt.
Megvennék a cuccot? Használnák? Megmondanák a gyereknek, hogy használják? A jó kapcsolat alapja a bizalom? És a bizalom alapja vajon a szigorú ellenőrzés? Vagy a szigorú ellenőrzés pont azt üzeni, hogy „nem bízom benned”?
