Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az alkotmánybíróság határozata alapján tenyészkocák vagyunk, akik valódi munkaerőpiaci értéke érdektelen.
Női magazin gyerekes rovataként hivatalból örülünk minden olyan döntésnek, ami segíti a gyereket akaró, terhes vagy családos női munkavállalókat. Így aztán nagy érdeklődéssel olvastuk az alkotmánybíróság határozatát, amely a munka törvénykönyvének várandós és lombikprogramban résztvevő nőkkel szembeni felmondásra vonatkozó paragrafusait módosítja.
Röviden, és teljesen szakszerűtlenül a következőkről van szó:
- A nők ezentúl nem kötelesen munkáltatójuknak bejelenteni a terhesség/lombikprogramban való részvétel tényét a felmondási védelemhez
- Ezeket az információkat a jövőben csak akkor kell bejelentinük, ha a felmondási esemény bekövetkezett.
Az a helyzet, hogy a 18 oldalas dokumentumon és a hivatkozott törvényi passzusokon átrágva magunkat az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Hogy miért? Mi persze nem vagyunk alkotmánybírák, de azért elmondjuk.
Az teljesen indokolt, hogy senkit ne lehessen kirúgni azért, mert gyereket szeretne (lombik), vagy mert gyereket vár. Az előtt viszont kissé értetlenül állunk, hogy az AB határozata szerint a nőt akkor sem lehet elbocsátani, ha a felmondásának oka például az, hogy nem jól dolgozott. Legalábbis nem tudjuk másként értelmezni azt, hogy a felmondási védelem például akkor is megilleti, ha a felmondás idejekor még ő maga (a nő) sem tudta, hogy terhes.
Aminek örülünk
1. Senkinek semmi köze hozzá
A korábbi szabályozás szerint a felmondási védelem akkor illette meg a nőt, ha az a felmondás ELŐTT tájékoztatta erről a munkaadóját. Ráadásul előírta, hogy a felek tájékoztassák egymást minden, a munkaviszony szempontjából jelentős eseményről. Vagyis ahhoz, hogy ez a védelem megillesse a nőt, annak azonnal szólnia kellett, ahogy megtudta, hogy gyereket vár, vagy ahogy elkezdte a lombikprogramot.
Az AB szerint a a terhesség és a lombikozás is az intim szférához tartozik. Azt mondták ki, hogy bár a munkáltató eddig is látszólag a munkavállaló hozzájárulásával nyert bepillantást a magánszférájába – az adatszolgáltatás nyilvánvaló módon nem volt önkéntes.
Az is szerepel az indoklásban, hogy mivel a felmondási védelem a munkaadó részéről nem igényel aktivitást (szemben a terhesség idejére járó könnyítésekkel, mint például a csökkentett munkaidővel, az éjszakai műszakok tilalma, stb), ezért nem látják alátámasztottnak az igényt, hogy a nő köteles legyen azonnal bejelenteni az állapotát.
2. Nincs megaláztatás
Ehhez kapcsolódik az is, hogy a bejelentési kötelezettség eltörlése megkíméli a nőket attól, hogy például először közölni legyenek kötelesek egy egészen korai terhességet, majd esetleg bejelentsék a vetélés tényét. Ugyanígy, nyilvánvalóan a legtöbben nem szívesen beszélgetnek a főnökkel arról, hogy lombikbébire gyúrnak, és nem szeretnének minden próbálkozás után beszámolni arról, hogy vajon sikerrel jártak-e.
3. Védelem a legszemetebbek ellen
Szintén örömteli az intézkedés abból a szempontból, hogy létezhet olyan munkaadó, aki hivatalosan ugyan még nem tudja, hogy Gizike terhes, de a folyosói pletyka már a fülébe jutott, és preventíve, még a bejelentés előtt gyorsan meg is szabadul tőle, hiszen a terhes nőkkel sok a gond, és aztán évekig ott is maradnak a cég nyakán, hiszen a gyerek 3 éves koráig ki sem lehet rúgni őket.
Csakhogy ezért meg nem örülünk
1. Akkor is védett, ha a felmondáskor még nem is tudott róla, hogy terhes
A határozat azt is kimondja, hogy a nőt akkor is megilleti a felmondási védelem, ha a felmondás idején még ő maga sem tudott arról, hogy terhes. Lássuk be, egy ilyen esetben gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy a felmondás oka az, hogy az adott ember munkájával valami baj volt.
Hát, már elnézést kérek, de azt gondolom, itt most fordítva ülünk a lovon. Fontos tudni, hogy a szabályozás nem vonatkozik a közszférára, vagyis az állami alkalmazottakra. Vagyis ismét egy újabb szép példáját látjuk annak, hogy valamilyen népszerű, amúgy jogost célt úgy próbálunk elérni, hogy ahhoz a más farkával verjük a csalánt.
Vegyünk egy példát. Legyen önnek mondjuk egy kis közértje. Csinálja ön, és ott dolgozik még Julika meg Terike. Mondjuk valahogy csodát tud tenni, és mindkettő bejelentve dolgozik, és mégsem döglött bele az adóterhekbe. Julika és Terike havi nettója mondjuk 150 ezer, ez az ön cégének - mire mindent befizet utánuk - havonta fejenként mondjuk 400 ezer forint költséget jelent, vagyis összesen 800 ezer forint hasznot (nem árbevételt!!!) kell termelnie ahhoz, hogy őket kifizesse, és akkor keresni még nem keresett a bulin semmit. Julika szuper, Terike viszont lustácska, időnként nem túl kedvesen beszél a vevőkkel. Már többször szólt neki, de semmi nem változott.
Ön leülteti Terikét, és elmondja neki, fel is út, le is út. Aztán két hónap múlva kap egy határozatot a bíróságtól, hogy bocsi, de Terike pont terhes volt, amikor ön felmondott neki, ugyan maga sem tudta még, de vissza az egész, Terike újra az öné, méghozzá még legalább három és fél évig.
Ön pedig fizeti Terike bérét, amíg dolgozik, és nem is vehet fel helyette mást állandóra, amíg gyesen van, majd köteles visszavenni, és újra fizetni, ha éppen dolgozni támadna kedve. Holott Terikét, ha mondjuk Tamásnak hívták volna, simán elküldi, és boldogan keres helyette valaki mást.
2. A pozitív diszkrimináció néha visszaüt
Amint az előző példából is jól látszik, Terike milliós nagyságrendű pénzügyi kockázatot jelent Tamással szemben. A baj csak az, hogy nem csak Terike, de a hibátlan munkájú Julika is. A munkaadó, amikor interjúztat, nem lehet benne egészen biztos, melyikük ül a székben. Így aztán, ha több jelölt is van, itt van még egy ok, amiért a pasit választja majd. Eddig is tudtuk, szülőképes korú nőként, pláne kisgyerekes anyaként elég harmatosak az álláspiaci esélyeink, de itt egy újabb szög a koporsónkba.
És ne essünk tévedésbe, a munkaadó az nem feltétlenül valami gonosz, hatalmas hidra. Hanem lehet a sógora, aki a saját vállalkozásával küzd, vagy a szomszéd pasi kis műhelye. De tovább megyek. Lehet egy multi is, aki azt a sokszor pármillió forintot, amit elkölt a kényszerűen megtartott Terikékre majd nem tudja kiadni béremelésként önnek, a barátnőjének vagy az unokatestvérének. Esetleg éppen azért nem tudja felvenni önt végleges állásba, mert hát a Terike helye az a Terike helye, megmondja a törvény.
3. Éljen a feketemunka
Az előző két példából jól látszik, borzasztó veszélyes dolog 20 és 45 év közötti nőt bejelentve foglalkoztatni. Ám ha valaki feketén dolgozik egy zöldségesnek zsebbe százér', azzal nincs ilyen gond. Egyrészt nem kell foglalkozni olyan baromságokkal, hogy legyen ideje elmászkálni vizsgálatokra, másrészt meg simán elküldik, ha nem akarja emelgetni a krumpliszsákokat. Ja, és ha bunkó volt a vevőkkel és kirúgtuk, akkor sem fog visszajönni két hónap múlva azzal, hogy bocs, nem tudtam, hogy terhes vagyok, úgyhogy fizessél csak szépen tovább, de emelgetni nem fogok.
4. Terhes vagyok. Bocs, elvetéltem. Terhes vagyok
És akkor vegyük azt az esetet, hogy ön szeretne kirúgni valakit. Behívja a kolleganőt, és felmond neki. Mire ő közli, hogy terhes. Oké, akkor nem mond fel. Nyilván nem pisiltetheti tesztre, hazudik-e. Nyolc hónap múltán azért már rákérdez, nem kéne-e lassan szülnie. Mire közli, hogy ja nem, sajnos akkor elvetélt. De azóta már újra terhes. És így tovább.
Összességében
Összességében örömteli a szándék, hogy a terhes, lombikprogramozó és kisgyerekes anyákat illesse meg plusz védelem. Még akkor is, ha az indoklásból az derül ki, hogy minket csak mint nemzeti erőforrásokat tartanak fontosnak, akik azért vagyunk hasznosak, mert sok kis magyart szülünk a hazának.
Az viszont felháborító, hogy ezt ilyen paternalizáló, lekezelő, és ostobán uniformizáló módon próbálják megvalósítani. Egyrészt ezzel megnehezítik az összes, a munkaerőpiacon valóban értékes nő helyzetét is. Másrészt a munkaerőpiacilag értéktelen, amúgy indokoltan kirúgandó nőket erővel varrják a cégek nyakába, hasonlatosan a szocialista, "kapun belüli munkanélküliség" gyakorlatához. Csak szólok, nem kell ahhoz Nobel díjas közgazdásznak lenni, hogy belássuk, ez nem a gazdasági felemelkedés tuti receptje.
Ha az állam úgy érzi, feladata megvédeni ezeket a nőket, akkor tegye meg, a saját eszközeivel és forrásaival - amik természetesen amúgy mind a mi forrásaink egyben. De ne kezeljen minket tenyészkancaként, arra hivatkozva, hogy "a család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása, amelynek gyarapodása nélkül nincs fenntartható fejlődés és gazdasági növekedés."
Ha esetleg az ilyenolyan preambulumok írói még nem láttak volna közelről családot, akkor mondom, hogy az ember nem azért szül sok gyereket, hogy a haza gyarapodjon. Hanem éppen fordítva szokott ez lenni. Tessék nekünk csinálni egy működő országot, ahol munkával lehet boldogulni, ahol az iskolarendszer nem növeli, hanem csökkenti az egyenlőtlenségeket, és ahol annak is van esélye 3-4 gyereket felnevelni, akinek a férje nem nyúlt le párszáz milliót a közösből. Mert úgy könnyű, ha mindegyiknek már a születésekor a nevén a rózsadombi lakás, meg a bankszámlán a lóvé, amiből kifizetjük majd a dajkát, meg az egészet a magánovitól a Harvardig. Csak ezek nélkül nehéz kicsit bevállalni a sok gyereket, amikor jól ismert tény, hogy átlagember számára a totális lecsúszás felé vezető egyik legbiztosabb út a nagycsalád.
És ne varrjanak minket erőszakkal a más nyakába, ha arra érdemtelenek vagyunk, mert ezzel nem növelni fogják az esélyeinket a munkaerőpiacon, hanem még jobban aláásni.
