James Bondokat képeznek a Benczúr utcában!

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Detektívtükrök, kinect konzolok, 3D projektorok és szemüvegek - oktatás, ahogy még sosem láttuk.

Nemigen tudtam, mire számítsak amikor a Benczúr utcában az O.K. Központ felé ballagtam, de sok jó nem volt a várakozásaim között, ezt bevallom. Középiskolások, pénzügyi tudatosság, jövőtudatosság, tréningek - elég hervasztóan hangzik. Márpedig körülbelül ennyit tudtam az ügyről. Persze, tök jó célok, úristen, de kínos lesz. Őszintén, el tudják képzelni, milyen lehet a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási témakörökhöz kapcsolódó tudásanyag átadása, a jövőtudatos fiatalok képzése? Én azt hittem, hogy el tudom, és emiatt eléggé nyomorultul éreztem magam.

Az O.K. Központ "aulája" viszont leginkább valamiféle középiskolásoknak megálmodott kávézóhoz hasonlít, gépek internettel, kinect-konzolok, zenetévé szól, színes falak, bútorok. Két lány éppen a kinecttel bowlingozik, egy srác a Facebook accountját csekkolja, ketten az aktuálisan látható zene videóját elemzik elmélyülten. Láthatólag nem feszengenek.

Úgy is mondhatnánk, nem hagyták el a saját komfortzónájukat - és ezzel, mint később megtudtam, el is árultuk a hely egyik legfontosabb ars poeticáját. Úgy szeretnének információkat átadni, hogy az ne tanulásnak hasson, hanem játéknak. Ehhez pedig olyan környezetet teremtettek, ahol a gyerekek otthon vannak, és olyan tréning-metódust, ami gyökeresen eltér az iskolában megtapasztalt tanulástól. Digitális táblák, 3D projektorok és 3D szemüvegek, mozgó színes falak, detektívtükör. Az épület dizájnjára, bár színes és mutatós, láthatólag nem költöttek ész nélkül, a régi villaépületet szépen felújították, de ezt érzékelhetően a praktikum és a terhelhetőség szem előtt tartásával tették. A tréningekhez használt felszerelés viszont annál menőbb.

A Központ működéséről, céljairól Virágos Gáborral, az intézmény igazgatójával, és Gróf Henrik Balázs projektvezetővel beszélgettünk.

Indulhatnánk nagyon messziről, de ha a célokat kellene röviden összefoglalnom, akkor azt mondanám: abban segítenek, hogy a programban résztvevő fiatalok a jövőben kontrollt gyakoroljanak a saját életük fölött.

Ezt mind nem tudjuk. És a szüleink sem

Kezdjük onnan, hogy a hagyományos képzési rendszer nem ad támpontot egy csomó olyan helyzetben, ami pedig nagyon fontos lenne, mert nagy hatása van a felnőtt életünk sikerére. Nem tanulunk meg az iskolában kamatos kamatot számolni, vagy ha véletlenül elméletben mégis, a gyakorlati megértése és használata már nem rögzül. Nem tudjuk, hogyan kéne összehasonlítani különböző (pénzügyi, távközlési, stb) szolgáltatók különböző ajánlatait. Hogyan kell mérlegelnünk azt, hogy egy hitel felvételekor, vagy egy befektetésnél milyen kockázatot szabad/érdemes vállalnunk. Nem tanuljuk meg az alapvető összefüggéseket az adórendszer és a mindennapi életünk között. Egy gimiből kikerülve lila gőzünk sincs, miért pont annyiba kerül egy doboz tej, amennyibe, miért olcsóbb a pulcsi az egyik butikban, és drágább a másikban, és arról sem, mitől függ, hogy ha vállalkozást csinálunk, sikeres lesz-e.

Satöbbi, satöbbi, hosszan sorolhatnám.

És, ami legalább ennyire fontos, több évtizedre visszamenő okokból ezeket a dolgokat legtöbben a szüleiktől sem tudják megtanulni, egyszerűen azért, mert már az előző generációnak sem tanította meg senki.

"Amikor elmegy egy kamasz farmert venni, viszi magával három barátját, készítenek öt fotót, elküldik még pár másiknak, átmennek még vagy másik hat üzletbe, hogy biztos nincsen-e jobb, olcsóbban. Eltöltenek egy napot egy tízezer forintos gatya kiválasztásával. És hogyan választ mobilcéget és számlacsomagot? Viszi az elsőt, ami szembejön, talán ha öt percet foglalkozik vele. Aztán háromhavonta elbukja rajta egy farmer árát."

De hogyan lehet megtanítani egy középiskolást mondjuk arra, mennyi kockázatot vállalhat a pénzügyi termékeknél? A tréning metódusa szerint úgy, hogy csapatokra osztva őket olyan (például kocka)játékokat játszunk velük, ahol el kell dönteniük, mennyi rizikót vállalnak, meg kell becsülniük előre, mennyire lesznek sikerek, folyamatosan értékelniük kell a helyzetüket, a stratégiájukat. A játék végén megbeszéljük a tanulságokat, az esetleges buktatókat és a sikeres forgatókönyvet is. És csak ezt követően, legvégül kerülnek elő azokat az analógiák, amikkel a játék során tanultak hasznosíthatóak a felnőtt életben, például pénzügyi, vagy üzleti döntésekben.

A James Bond küldetés - nekik kell megoldani

"Adott keretek között a legnagyobb kudarc, ami érhető őket, hogy a csinos szőke osztálytárs szeme láttára rosszul becsülték meg, mekkora kockázatot szabad még vállalni a csapatnak. De ezek a tapasztalatok később komoly anyagi érvágásoktól menthetik majd meg."

Oké, és egy fecske hogyan csinál nyarat?

A központ tréningjein a gyerekek 10-12 fős csoportokban vesznek részt, a trénerek is fiatalok, időnként annyira fiatalok, hogy elsőre nehéz őket kiszúrni a csapatban. Nincs hagyományos értelemben vett tanulás, vagyis senki nem áll ki eléjük, és darál le nekik egységnyi közgazdasági ismeretet.

A "tananyag" évfolyamokra bontott, az egyes évfolyamokon belül pedig számtalan modul van. Jelenleg általános iskola 7-től az érettségiig áll készen az anyag, illetve van programjuk a fiatal felnőttek számára is. Folyamatosan haladnak "lefelé", a terv az, hogy eljussanak az általános iskola elejére. Az a cél, hogy végül az 6-25 éves korosztályt tudják végigvinni.

"A mindennapi elboldoguláshoz szükséges gazdasági ismereteket valójában össze lehet foglalni egy 150 oldalas könyvben. A legtöbbünknek nincs szüksége egyetemi szintű ismeretekre a számvitelről. Viszont egyrészt egyetlen iskolás sem ülne le lelkesen elolvasni és megtanulni azt a 150 oldalt, másrészt ez az elméleti tudás mit sem ér, ha nem jut el odáig, hogy mit jelent ez a gyakorlatban."

Arra nagyon régen rájöttek, hogy szép-szép dolog a lelkesedés, de egyetlen itt eltöltött nappal nem lesz (sokkal) beljebb egy középiskolás sem. Az már sokkal többet segít, ha valaki minden évben eljut ide, és erre valók a kiegészítő modulok is, ahol az érdeklődési körüknek megfelelő témákban merülhetnek el. Emellé jönnek még be a külsős programok, ahol olyan helyszíneken tartanak tréninget, ami a srácoknak hazai pálya, például egy bevásárlóközpontban, az itt szerzett élményeket és infókat nem tanulásként élik meg.

"Minden középiskolás otthonosan mozog egy plázában, vagy éppen az állatkertben. Ott állunk egy pingvin előtt. Mennyibe kerül egy napi kajája? Mennyibe kerül egy évi kajája? Mennyibe kerül az összes pingvin egy évi kajája? Hány túrórudit lehetne ebből venni? Hogyan tudnánk mi résztvállalni ebben? És a szüleid? Felajánlhatják az adó 1+1 százalékát, de tudjuk-e, mi az 1+1 százalék? Mi az adó? És a pingvinektől észrevétlenül eljutottunk az adózásig. Úgy, hogy még érdekli is őket."

A filozófia az, hogy úgy kell átadni az infót, hogy az mindenkinek a maga szintjén érkezzen. Erre valók a modulok, ezek lehetővé teszik azt, hogy egy közgadasági szakközép diákjai egész máshonnan induljanak, mint azok, akik életükben nem hallottak még egy szót sem a témáról.

A másik kulcs az, hogy mindenkinél meg lehet találni azt, ami érdekli. Ha a foci az, akkor a foci segítségével, ha a valóságshow-k, akkor a média oldaláról közelítve. Lehet, hogy senkit nem érdekelne mondjuk a "vállalkozási ismeretek", ha az osztályfőnök hozakodna elő vele. Az viszont izgi, hogyan dönti el a kedvenc csapat, hogy mennyiért érdemes játékosokat vennie.

Hol a határ?

A Központ épülete nagyjából kapacitásmaximumon működik, idén májusig már nemigen vannak időpontok. Viszont erre valók a külsős helyszínek, a hamarosan nyíló vidéki központ, és az utazó programok is. Mivel számos olyan szeglete van az országnak, ahonnan az iskolások egyszerűen nem tudnak egy nap alatt följutni, résztvenni, hazamenni, minden trénernek van egy óriási bőröndje, amivel bárhová - akár a határon túli magyar településekre is - el tudja vinni a programot.

Ki fizeti mindezt?

A Központ működésének támogatója az OTP Fáy András Alapítvány, amely minden évben meglehetősen nagy összeget tol be az oktatásba, az elnyert 1,1 milliádos TÁMOP program megvalósításához pedig a bank adott 500 millió forintot, az Uniós pályázat ugyanis utófinanszírozású, vagyis azt fizetik ki, ami már megvalósult. Annak ellenére, amit most várnak, a bank jelenléte a Központban nem nyomasztó, egyedül abban a sarokban tettenérhető, ahol a bank által átadott, előlapjától megfosztott ATM áll, ahol azt láthatjuk - én például életemben először - hogyan is működik egy pénzkiadó automata. Mármint konkrétan az automatából valódi pénzt nem lehet felvenni, de remélem értik, szóval a működése látszik, de automataként nem üzemel.

És, hogy kicsoda Fáy András? A nemesi családból származó Fáy András reformkori író, politikus, üzletember, polihisztor, korának egyik legtevékenyebb személye volt. Ő alapította az Pesti Első Hazai Takarékpénztárt, tagja volt az Akadémiának, volt táblabíró sőt, még színtársulat igazgatója is. Számtalan könyvet írt, szakkönyveket és szépirodalmat egyaránt. Munkásságának üzenete az, hogy sokrétű tudású és felkészültségű emberekre van szüksége Magyarországnak, és tudatos felnőttekre van szüksége a családoknak, a jövő generációinak. Ezt csak azért írtam le, hátha hozzám hasonlóan önök sem hallottak még róla.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?