Fáj a hasa, ordít, nem alszunk már hetek óta

Ezt a mondatot már nem egy kisbabás barátnőm szájából hallottam, akik hófehér, sápadt arccal és fekete karikás szemekkel válaszoltak röviden a „Hogy vagytok?” kérdésre. Ez az eset az, amikor az anya ölelése, ringatása önmagában nem elég a probléma megoldására.

Hát, igen. A csecsemőkori hasfájás alias kólika nem egy ritka dolog, a babák jelentős része a szülést követő első hetekben egyszer csak elkezd hiperérzékennyé válni. De hogy mire is? Sajnos rossz hír, hogy nincs egyöntetű tudományos magyarázat arra, hogy pontosan miért is üvöltenek ezek a babák 3-4 hónapos korukig hol rendszeres időközönként, akár napi több órán át, hol csak úgy spontán, néha-néha, hasfájás címén.

shutterstock 109655855
Shutterstock

A kismama szakirodalom, a tájékoztató kiadványok, magazinok, fórumok egyik közkedvelt témája ez, de nincs mindenkinél beváló varázsital, sem egyéb hókuszpókusz, hiszen míg valakinél az egyik módszer már első alakom után megszűnteti a bajokat, addig fórumozáskor szembesülünk azzal, hogy másnál ugyanaz vagy még inkább rontott, vagy semmit sem változtatott a helyzeten.

Összegyűjtöttük azokat a praktikákat, amelyek nekünk/másoknak segítettek.

Mit (ne) együnk?

Már ez a kérdés is sok vitára adhat okot. Nemrég, amikor én szültem a második fiamat, a csecsemőosztályon kihangsúlyozták, hogy a K betűs zöldségeket (káposzta, kelkáposzta, karfiol, kelbimbó), a paradicsomot és a hüvelyeseket ne egyem, mert azok puffasztják a babát, és fájni fog a hasa. Lent, az intenzíven meg éppen azt mondták, hogy bármit lehet enni, amit csak megkívánok, mert ha nekem jó, a babának is jó lesz. Ez egy kórházon és egy napon belül hangzott el. Egy kezdő anyuka mi tehet ilyenkor? Vagy próba szerencse alapon bízik a megérzéseiben és eszik, amit akar, vagy szigorúan kerül minden gyanúsat.

Én az előbbit választottam és szerencsére két esettől eltekintve sosem okozott semmi sem gondot. Az egyik a paradicsomos káposzta volt nagy mennyiségben (kb. egész nap csak azt ettem), másodszor pedig egy jókora adag joghurtos sült padlizsánt miatt lett hasfájása a babának. Ezek után ment éjjel a tekeredés, vörös fejjel, éles visítással. Miután ez a két éjszaka rémálom volt, jól el is ment a kedvem a két említett ételtől, de ennyivel meg is úsztuk.

Viszont nemcsak ezek a klasszikus tiltólistás ételek okozhatnak problémát (már akinél, ugye), hanem olyan allergének is, mint a tejtermékek, citrusfélék, mogyorófélék, apró magvas gyümölcsök (eper, málna). Ha ezek fogyasztása után a baba hasfájós, nyűgös, esetleg kiütései lesznek, nagyon esélyes, hogy az anyatejbe átjutva allergiás reakciót váltottak ki. Gyanú esetén hetekig, hónapokig meg kell vonni magunktól az adott ételt, s figyelmi kell, eltűntek-e a panaszok.

Levegőnyelés – szoptatáskor és cumisüveggel is lehetséges

Minden baba, sőt minden ember nyel levegőt evés és ivás közben. Ha túl sok levegő jut a gyomorba, az feszül, fájhat, kellemetlen közérzetet ad, ezért kell büfiztetni. A felesleges levegő inkább még fentről jöjjön ki, és ne haladjon tovább a szervezetben.

A túlzott levegőnyelést okozhatja, hogy a baba mohón eszik, túl nagy sugárban folyik a tej, rossz a szoptatási pozíció, de az is tipikus, hogy a cumisüvegünkkel van a baj. Kipróbálhatjuk azt is, hogy hátradőlve, üléshez közeli pózban etetéskor van-e javulás. Vagy az is segíthet, ha cumisüveget, etetőcumit váltunk. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cumisüvegből etetünk, hiszen a levegőnek nem szabad beleáramolnia a pici hasába.

Rengeteg anya esküszik arra, hogy létezik üdvözítő cumisüvegmárka
Rengeteg anya esküszik arra, hogy létezik üdvözítő cumisüvegmárkaShutterstock

A fórumokon és az ismeretségi körömben is sokat hallani, hogy van, akiket éppen egy speciális cumisüveg mentett meg a hosszas éjszakai virrasztásoktól. Ezért tudni akartam, mitől jobb egy direkt kólikás babáknak kifejlesztett cumisüveg, s az egyik gyártó cég (Tommee Tippee) szakértőjét megkértem, mondja el. Íme a válasza: „Egy jó minőségű cumisüveg esetén már nem csak az elvárás, hogy könnyen használható legyen és a természetesség jegyében a lehető legjobban hasonlítson a valódi anyamellhez, hanem rendelkezzen hasfájás-megelőző szeleppel is. A speciálisan erre a célra kifejlesztett anti-colic típusú cumisüvegek közepén látható cső egy levegőelvezető szelep, amely arra hivatott, hogy a levegőt a cumisüveg aljára áramoltassa. Ennél a típusnál a szilikon cumisüveg cumi kiképzése is más: nem található meg rajta a szokásos kisebb, vákuum megakadályozására szolgáló, lyuk formájú szelep.”

Ezt még ki lehet egészíteni azzal, hogy ez a cumisüveg még olyat is tud, hogy a levegőelvezető csövön végigfutó csík pirosra színeződik, ha 37 Celsius foknál melegebb folyadék kerül bele, ami pont jó, mert így látni, hogy odaadhatjuk-e a babának vagy várni kell, hogy lehűljön. A túl meleg is okozhatja ugyanis a hasfájást. Ma már minden nagyobb gyártónak vannak kifejezetten hasfájás elleni üvegei.

Büfiztetés – ne hagyjuk ki

Kulcsfontosságú művelet a büfiztetés, ami szintén egyéntől függ, hogy miként hozza a várt eredményt. Van, aki a vállunkon szeret csimpaszkodni, s hosszasan sétálgatni kell vele, másnak elég pár apró háton veregetés vagy térdünkre ültetve egy jobbra-egy balra dőlés, és már kész is van. Ezt a műveletet nem érdemes kihagyni, ez alól talán az az eset képez kivételt, amikor a baba teljesen bealszik evés közben.

Harc a szelekért

Legszürreálisabb gondolatainkba sem fért bele korábban, hogy egyszer, ha lesz egy cuki kisbabánk, majd a pukijaival leszünk mélyen elfoglalva, s egy sikeres megkakiltatás hatalmas öröm okozója lesz. Pedig ez könnyen előfordulhat.

Mert ugye, ha fent nem jött ki a levegő, amit benyelt, hát akkor lent kell kiengedni. És ha magától nem megy, mi sokat segíthetünk. A legenyhébb módszer erre a lábtorna (csípőkörzés, biciklizés, lábemelgetés) egy kis hasmasszírozással, de a langyos fürdő is segíthet és a „tigris a fán” fantázianevű testhelyzet (alkaron fektetés) is van, akinek beválik, illetve a melegítő párnát (pl.: meggymag párna) is gyakran említik a fórumok.

Ha másra nem is jó, amíg a hasát masszírozzuk, legalább úgy érezzük, teszünk valamit az ügyért
Ha másra nem is jó, amíg a hasát masszírozzuk, legalább úgy érezzük, teszünk valamit az ügyértShutterstock

Ha ezek nem segítenek, de tudjuk, látjuk, hogy a sírás forrása valóban a belekre nehezedő nyomás, orvosunkkal egyeztetve kipróbálhatunk olyan készítményeket, amelyek a szelek természetét befolyásolják. Az egyik legismertebb gyógyszer hatóanyag a szimetikon, amely nem szívódik fel a baba szervezetében, hanem amint elvégzi a feladatát (csökkenti a gázbuborékok keltette nyomást), kiürül. Léteznek emellett homeopátiás szerek és természetes összetevős készítmények (pl.: kapormag olajos) is erre az esetre, illetve a klasszikus édeskömény, kömény, kamilla, ánizs tea is beválik egyeseknél (hathetes kortól).

Ha pedig már nagyon régóta nem aludtunk, és emiatt már nagyon elszántak lettünk, mindezeken túl a  szélcsővel rásegítést is választhatjuk. Ez esetben a babapopsiba kell bedugni a kis csövet, amin keresztül kiáramlik a felesleges gáz, s a baba megkönnyebbül. Általában ez arra a probléma is gyógyír, ha a baba hasa a több napos nem kakilás miatt fájdogált. Nem egy üdítő látvány, és illatra sem ideális, de valamit valamiért.

Figyelemelterelés

Találkozni olyan sikertörténetekkel, miszerint bevált módszer, ha a hasfájás idejére elterelik a baba figyelmét zenével, fura zajokkal, például hajszárítóval vagy porszívóval. Ez nekünk, felnőtteknek akár zavaró és idegesítő is lehet, miközben egyes babákat éppen, hogy megnyugtatnak ezek a monoton zajok. A kendős hordozás is sokaknál segít. Az anya közvetlen közelsége, illata, ringatózása olykor megoldás lehet a hasfájás ellen is. De figyelemelterelő lehet még egy kinti séta, a világ rezdülései van, akit képesek kizökkenteni a hasfájás miatti érzékenységből.

Az idő

Ez az éppen ebben a cipőben járó anyukákat annyira nem vigasztalja, mégis igaz: néhány hónap alatt elmúlik a hasfájás. És akkor akár két-három hónapunk is lehet, mielőtt megkezdődik a fogzás.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek