Ilyen a jó tanulósarok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány szabály betartásával praktikus és hangulatos lesz a tér, ahová szívesebben ül le a gyerek.

Ha elérkezett az idő, hogy a gyereknek már tényleg kialakítsuk azt a helyet, ahol tanulni fog, érdemes néhány alapszabályt észben tartani. Van, ami azért fontos, hogy a megfelelő testtartásban tudjon majd ülni, más pedig azért, hogy hatékonyan tudjon tanulni.

Hol legyen?

Sokszor ez nem is igazán kérdés, mert nincs választási lehetőség. De ha van, akkor érdemes először azt mérlegelni, eddigi megfigyeléseink alapján hogyan tud a gyerek a leghatékonyabban "dolgozni"? Könnyebbben, szívesebben végzi-e a feladatait, ha a közelében vagyunk, ha hallja közben a család motoszkálását, vagy jobban megfelel neki, ha a saját szobája nyugalmában mélyülhet el valami koncentrációt igénylő dologban.

Ez nem triviális, nekem az egyik gyerekemnél jobban működik az első, a kisebbik viszont szeret elvonulni, és csendben, mindenféle zavaró hatás nélkül, egyedül molyolni.

Nem csoda, ha ezt a környezetet a gyerek nem érzi a magáénak, akármennyire menő is manapság a minimál

Nem meglepő, hogy az ideális hely olyan, ami, ha egyszer tanulósarokká válik, az is marad, vagyis ha lehet, ne itt vasaljunk, vagy vágjuk a zöldséget, legyen az a kuckó a gyereké, ahol a dolgai ott maradnak, ahova tette őket.

A szék

Annyi biztos, hogy az ideális szék olyan, amiről leér a gyerek lába a földre. Sokkal nehezebb szépen gömbölyíteni a betűket, ha közben csak az asztal nyújt támaszt, a láb alatt a föld nem. Ráadásul a lógó lábak könnyebben elzsibbadnak, a gyerek könnyebben elfárad. A gurulós, nem gurulós szék kérdése megosztó, van, aki szerint a kerekes szék csak elvonja a figyelmet. A dönthető támla sokkal kevésbé fontos, mint az, hogy a szék rugalmas-e, vagyis képes-e követni a gyerek mocorgását. A legprofibb székek állítható magasságúak és állítható támlájúak. Ezeknek persze az árát is megkérik, egy-egy igazán komoly darab akár több tíz ezer forintba is kerülhet.

Az asztal

Ha megvan az az ülésmagasság, ahol a gyereknek kényelmesen a földön van a lába, be tudjuk lőni azt is, milyen magasan legyen az asztal lapja. Az ideális az, ha kényelmesen rá tudja tenni a könyökét, és mellette ülve az asztal lapja valahol a derék és a bordakosár alja között van.

Egy lány biztosan szívesebben tanulna itt, mint a fenti zöld-fehér sivárságban

Megfelelő asztalméretnek azt szokták mondani, ami legalább 1 méter széles, és minimum 60-70 centi mély. Ha az asztal túl magas, emeljük hozzá a széket, és gondoskodjunk lábtámaszról.

Burzsujoknak egyszeri beruházás, de hosszútávú megoldás is egyben, ha a gyerekkel együtt növő, állítható magasságű, dönthető lapú asztalt választanak. Ezek általában sajnos pár százezer forintba kerülnek, és még csak nem is szépek, de hát valamit valamiért.

A tárolás, rendszerezés

Szuper, ha az asztalunknak vannak fiókjai, de aki próbált már a fiókba bedobált ceruzák, radírok, ragasztó, gémkapcsok és rajzszögek között megkeresni egy hiányzó vonalzót, az tudja, hogy valami plusz okosság sem árt a sok apró csetresz elhelyezéséhez. Méret függvénye, hogy az asztalon elfér-e egy sok, apró fakkból álló tároló. Ha nem, akkor sincsen semmi gond, bármilyen közeli, az asztaltól elérhető falfelület éppen így megteszi, arra akár zsebes tárolót is akaszthatunk felcímkézve, hogy hova mi való.

Még egy riasztóan hangulattalan szobarészlet, ami ráadásul még csak nem is trendi

Tollaknak, ceruzáknak, filceknek is legyen saját, kijelölt dobozkája. Ideális esetben szintén az asztaltól elérhető helyen legyen egy polc, ahol az éppen nem használt könyvek várakozhatnak. És ebben az esetben a fiók megmaradhat az olyan dolgoknak, amiket tényleg normálisan lehet benne tárolni: papírok, füzetek, ilyesmi. Még egy dolog, ami szintén fontos, pedig sokszor elfelejtük: legyen a közelben egy papírszemetes.

Világítás

Akármennyire is világos helyen van a tanulósarok, az asztali lámpa akkor is szükséges. Ha megoldható, az asztalt ne a természetes fénynek háttal állítsuk be, mert így a gyerek mindig le is árnyékolja majd azt. Az asztali lámpát pedig úgy kell elhelyezni, hogy az író kéz ne vessen árnyékot, vagyis jobbkezeseknek balról világítson, balkezeseknek pedig jobbról. Az ideális asztali lámpa jó fényerejű, fénye pedig irányítható, hogy mindig a megfelelő szögben világítsa meg a munkaterületet.

Személyre szóló dekoráció

Persze, a tanulásról szól egy ilyen sarok berendezése, mégis érdemes egy kis energiát abba is fektetni, hogy legyen valami hangulata, legyen benne valami személyes, amitől a gyerek igazán a magáénak érezheti.

Fiús és hangulatos

Parafára kitűzött családi fotók és szép képek, pár kisebb szobrocska, falizászlók, textilek, egy jópofa falióra, néhány növény, szép színű váza - akármelyik sokat dobhat egy ilyen tér hangulatán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.