Árthat a gyereknek a terhesen szedett D-vitamin

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy német kutatás összefüggést talált az anya szüléskor mért magas D-vitamin szintje és a baba gyerekkori ételallergiája között. Ne szedje pluszban!

Bár eddig minden hír szinte az egekig magasztalta a D-vitamint, hiszen többek között csökkenti a diabétesz kockázatát, erősíti az immunrendszert, valamint segíti a csontképződést is, azonban az etelallergiasoknak.hu szerint a legújabb kutatások igazolták, hogy ha a terhesség alatt szedi a kismama, akkor az veszélyes lehet a babára nézve!

Az Allergy című folyóirat februári számában megjelent német tanulmányban azt taglalták, hogy összefüggés van a terhesség alatt szedett D-vitamin és a gyerekkori ételallergia között. Bár erre a tényre már az 1990-es években is felfigyeltek, ám ezidáig nem néztek utána alaposabban, most azonban a Luther Márton Egyetem és a Helmholtz Környezetkutató Intézet bepótolta ezt, és utánajárt a kérdésnek.

A kutatásba 622 édesanyát és gyermekeit vonták be, melynek során megmérték az anyukák, valamint a köldökzsinór vérének D-vitamin tartalmát, majd két éven keresztül figyelték az újszülötteket, hogy kialakul-e náluk ételallergia.

A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a magas D-vitamin szint növelte ennek kockázatát, míg az alacsony csökkentette. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ez a vitamin visszafogja az úgynevezett T-sejtek termelődését, melyek pedig szabályoznák a túlzott immunműködést.

Dr. Kristin Weiße, a kutatás vezetője hozzátette, hogy bár nem lehet száz százalékosan a D-vitamin számlájára írni az ételallergia kialakulását - hiszen rajta kívül még sok más egyéb tényező is hozzájárulhat-, azonban figyelmezteti az anyákat, hogy terhesség alatt lehetőleg ne szedjék pluszban, kivéve persze akkor, ha valami ezt indokolja.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.