Janikovszky slam és klasszikusok a könyvhéten

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csütörtök és vasárnap között dübörgő könyvhétre gyerekkönyveket és gyerekprogramokat is válogattunk. Koncertek, slam poetry és szokatlan királyok.

Csütörtökön kezdődött a 84. Ünnepi Könyvhét, és tart egészen vasárnapig. A gyerekkönyv-kiadók kínálatában éppúgy helyet kapnak a kortárs ifjúsági regény feltámasztására tett (igen jól sikerült) kísérletek és az örök klasszikusok legújabb kalandjai.

A Könyvhét szervezői készülnek hagyományos programokkal (mint a Kaláka vagy Gryllus Vilmos koncertje), és szerencsére már egy-egy újító kísérlet is csillog a láthatáron, vasárnap például Janikovszky Éva szöveire készült slam-változatokat hallgathatunk.

Programban és könyvben idén sem lesz hiány, de a hosszú évek tapasztalata azt mondatja velünk, hogy készüljünk edzett idegrendszerrel, és tegyünk nyomkövetőt a gyerekekre, mert a rendzevény rég kinőtte a Vörösmarty teret, és tömegben a sok csábító kiadvány között könnyű szem elől téveszteni őket.

Simon Réka Zsuzsanna – Gyöngyösi Adrienn: Ahány király, annyi mese

A mesékből ismert királyok többsége bölcs és öreg uralkodó, aki biztos kézzel irányítja birodalmát. Simon Réka Zsuzsanna királyai egészen mások, mindegyiküknek van valamilyen furcsága.

Az ellenség nélküli kirány hiba vesz sorra minden lehetséges okot, hogy végre kicsit háborúzhasson (a kölcsönadott bélyeggyűjteményig bezárólag) nem talál ellenséget, a bújócskakirály parancsba adja népének a bújócskázást, a rötyögő király pedig miden elé kerülő problémán csak kuncog és heherészik.

A történetek kedvesek, bár nem egyformán szórakoztatóak, van köztük jobban és kicsit kevésbbé jól sikerült. Összességében: a nagyobb kicsiknek jó szórakozás lesz a “hagyományos” királyok után a velük való ismerkedés. A kötetet Gyöngyösi Adrienn képei díszítik.

Manó Könyvek,

Terjedelem: 80 oldal,

Ár: 2490 Ft

Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)

Kicsibácsi és Kicsinéni ugyan nagyon kicsi – egy dió héjában élnek, ahol még Imi, a bádognyúl kalitkája is elfér mellettük –,  de nagy dolgokra képesek. Kicsibácsi például újra feltalálja a Holdat, Kicsinéni időnként átrendezi a lakásukat, ami nem kis dolog hiszen már mondtuk: a kéró egy dió belséjében található.

Imi, a bádognyúl is ad nekik feladatot, hiszen minden nap fel kell húzni. A rövid, könnyed történetek többrétűek, a mese mögött az összetartozás kérdéseit boncolgatják, talán nem véletlenül ajánlja a kiadó régi, összeszokott házaspároknak is - bár azt azért nem teljesen látom magam előtt, amikor a régi, összeszokott házaspárok elindulnak megvenni ezt a könyvet, de persze ki tudja.

Az viszont biztos, hogy ez a könyv vidám, beszélgető perceket szerezhet majd a gyerekeknek és szüleiknek is. A kötet a szerző saját grafikái teszik teljessé.

Pagony, Terjedelem: 72 oldal, Ár: 2500 Ft

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István: Időfutár – A körző titka

Egy trilógia első részét adja ki a Könvhétre a Pagony – hiánypótló szándékkal, a kortárs magyar ifjúsági regény címke alatt – amikben lássuk be, valóban nem bővelkedünk.

A három szerző mind más irányból érkezett a gyerekkönyvek világába. Gimesi Dóra bábszínházi dramaturg, író, Tasnádi István, a Bárka-színház egyik alapítój, a Krétakör szerzője 2009-ben kezdett el gyerekkönyveket írni, Jeli Viktóriával korábban két kötet is jegyeztek már együtt.

A könyv érdekes, izgalmas, igazi kamaszoknak való olvasmány, világfájdalommal, kalanddal, titkokkal, az egyszer beszippant és többet le sem lehet tenni fajtából. Javasoljuk azoknak, akik most kezdenek könyveket falni. A tényleg nagyon jól sikerült első rész alapján nagy reményeket fűzünk a továbbiakhoz is. Végre! Vagy mi vagyunk az egyetlenek, akik felnőtt létünkre is szívesen olvasunk el egy igazán jó ifjúsági regényt?

Pagony,

Terjedelem: 376 oldal,

Ár: 3250 Ft

Marék Veronika: Boribon cicája

Bármennyire is elcsépelten hangzik, Boribon az örök klasszikusok sorába emelkedett az évek során, és biztosak vagyunk benne, hogy minden 2 és 5 év közötti gyerek anyukája, apukája boldog lesz, ha meglévő (és tízezerszer olvasott) kötetek mellé ezt is felteheti a polcra, nem is beszélve a gyerekekről.

A könyv a tizenekettedik a Boribon-történetek sorában, és ebben a cica, aki az első kötetektől kíséri Boribon kalandjait, végre nevet is kap.

Pagony,

Terjedelem: 40 oldal,

Ár: 1590 Ft

Pikler Éva: Balatoni böngésző

Pikler Éva színes, vidám könyve a már kicsit türelmesebb, közepesen kicsiknek nyújthat jó szórakozást (az sem árt, ha a szülők sem egy tíz perces mesére készülnek).

A könyv első oldalán vihar dúlja szét egy a Balatonnál kempingező diákcsapat táborát, szél pedig szétszórja az összes holmijukat a tó körül. A tárgyak keresése közben virtuális utazást tehetünk Balaton körül – a kisebbeknek nyilván elég még a keresgélés izgalma, a nagyobbaknak pedig jó alakalom lehet egy-egy híresebb, szívünknek kedvesebb Balaton-parti településről kerekített mesére.

Az iparművész szerző grafikái kedvesek, vidámak, de arra érdemes felkészülni, hogy egy-egy oldalon a rengeteg tárgy között csak hosszas böngészés után kerül elő, amit épp keresünk.

Kolibri,

Terjedelem: 32 oldal,

Ár. 2990 Ft

Gyerekes programajánló a könyvhétre:

Június 8., szombat:

10.00, Vörösmatry tér: A Kerekerdő óvoda óvodásai és óvónői Benedek Elek meséit mondják el.

13.00-14.00, Vörösmarty tér: Király a Manó! Az Ahány király, annyi mese című mesekönyv bemutatója a gyerekszínpadon

16.00-17.00, Vörösmarty tér: Simon Réka Zsuzsanna és Gyöngyösi Adrienn dedikálja Ahány király, annyi mese című könyvét

Június 9., vasárnap:

15.00, Vörösmarty tér (A Vörösmarty szobor előtti színpadon): Égigérő slam vol 2. Változatok Janikovszky Éva szövegeire.

17.00, Vörösmarty tér (A Vörösmarty szobor előtti színpadon): Gryllus Vilmos koncertje

19.00, Vörösmarty tér (az oroszlános kútnál): A Kaláka együttes koncertje

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rigoberta
Rigoberta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.