Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sosem rándult össze a gyomrom a bölcsis-ovis járványoktól. Amíg nem lett második, aki az első hazahozott köhögőst egy hét kórházzal abszolválta.
Amikor az ember közösségbe adja a gyereket, tisztában van vele, hogy az első egy-két évben legalább havonta, utána jó eséllyel már csak párhavonta fog összeszedni minden nyavaját. Nem kap infarktust, amikor a gyerek úgy köhög mint egy göthös kutya, amikor meglátja a kiírást az öltözőnél, hogy bárányhimlőjárvány van, meg akkor sem, amikor az utód két hónapon belül harmadszor ébred lázasan, csak közepesen aggódik és drukkol, hogy egyikből se legyen komoly betegség. Van azonban egy helyzet, amikor minden tüsszentés és köhintés görcsbe rántja anya gyomrát: amikor újszülött van a nagytesó mellett.
Nyilván mindenki mérlegel, mielőtt közösségbe adja a nagyobbikat, hogy a sok előny mellett ott van a nagy-nagy hátrány: a nagy minden létező, cseppfertőzéssel terjedő organizmust haza fog hoz a kicsinek.
Ha azon anyák sorát gyarapítjuk, akik szerint a nagynak mégiscsak jó közösségben tölteni a napjait, behúzzuk a nyakunkat és drukkolunk, hogy lehetőleg ne kerüljön a lakásba ultraagresszív kórokozó.
Nálunk a csuriban tartott ujjak nem bizonyultak elegendőnek, 6 hetes volt a kicsi, amikor a nagy köhögve-orrfolyva jött haza, és bár egy pár napig úgy tűnt, hogy a kicsit az anyatej megvédi a lebetegedéstől, úgy 5 nap elteltével nem csak a szokásos csecsemő-krahácsolás szállt az éjszakában, hanem olybá tűnt, hogy a fiamba beköltöztek a filharmónikusok. Sípolt, hörgött, zörgött, szörcsögött az egész gyerek. Második gyerek, nem estünk pánikba, szívtuk az orrát, spricceltük tengerisós vízzel, bekapcsoltuk a hidegpárásítót, szóval felvonultattuk az arzenált, amit egy ennyire kicsi gyereknél fel lehet – folyamatosan egyeztetve a gyerekorvossal.
Aztán köhögni kezdett, belázasodott, és rohantunk vele a kórházba. Tüdőröntgen, kezdődő tüdőgyulladás, antbiotikum. Végül egy hetet töltöttünk bent. Szívták az orrát szondával, mert máshogy nem jött ki belőle a takony, kapta az antibiotikumot, meg kapott infúziót is, mert mert nem bírta tüdővel nem hogy a szopást, de a cumisüvegből evést sem.
Minden reggel a vizitnél elmondták az orvosok, hogy minél kisebb, annál lassabban gyógyul. (Hajrá Kovácsnéni!) Aztán szerencsére az annál lassabbannak is vége lett, elkezdett enni, aztán hízni is, aztán hazaengedtek minket, viszonylag olcsón megúsztuk (bár ez akkor ott, nem úgy tűnt, csak az azóta eltelt hónapok már adnak némi rálátást a helyzetre).
Persze utána még hosszú hetekig tépelődtem, hogy talán másképp kellett volna csinálni, és csak sovány vigaszt nyújtott, hogy velünk egy időben két pici is volt az osztályon ugyanezzel a sztorival (a nagy hazavitte nekik a taknyot a bölcsiből, oviból). Később kiderült, hogy a gyerek (a kicsi) irtófogékony minden felsőlégúti nyavajára, ugyanabban a szezonban még kétszer sikerült benyalnia egy-egy taknyos-köhögőst, ami a nagyobbikon ki sem jött, bár szerencsére annyira sosem lett rossz a helyzet mint elsőre.
Mondhatjuk, hogy minden összejött, ami összejöhetett: agresszív vírus, fogékony gyerek, téli újszülött, meg a rosszszerencse. Ugyanakkor mi döntöttünk úgy, hogy járjon a nagy bölcsibe, mérlegeltünk pro és kontra, és ez tűnt a legjobb megoldásnak. A gyerekorvos, akinek kikértük a véleményét, szintén nem tudott egyértelműen állást foglalni egyik, vagy másik variáció mellett, mert az esély megvan arra is, hogy pechünk lesz (ahogy lett is) meg arra is, hogy mázlink lesz (a nagyobbikunk másfél éves koráig még csak náthás sem volt soha, pedig sűrűn találkozott közösségbe járó gyerekekkel).
Nyilván nem lehet előre számolni minden tényezővel, mindenki az aktuálisan legjobbank tetsző utat választja és nem arra készül, hogy a teljes szezonban két gyerek fog pingponozni különböző betegségekkel. Mindenesetre érdemes felkészülni még a nyáron, beoltatni a nagyot, esetleg megkérni a bölcsis gondozónőket, vagy az óvónőket, hogy szóljanak, ha olyan vírus kering a csoprtban, ami szemmel láthatóan kiüti az összes gyereket – így van esélyünk a promt helyzetben is dönteni, hogy esetleg otthon maradjon-e a nagyobb egy-két hétre (például az influenza-csúcs idején).
Öröm az ürömben, hogy a gyerekorvosunk szerint amit most elvesztettünk a réven, visszanyerjük majd a vámon, hiszen minden átvészelt betegségel erősödik az immunrendszer. Mire a kicsi megy közösségbe, már nem lesznek ismeretlenek a szervezetének a “klasszikus” bölcsis vírusok, és vele már nem kell majd eljátszani az két hét bölcsi-egy hét otthon típusú násztáncot.
