A csecsemők csak a megbízható felnőtteket utánozzák

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kicsik saját döntésük szerint nem tanulnak attól, akit nem vélnek megbízhatónak

Már a kisbabák is azt a felnőttet utánozzák, akit megbízhatónak tartanak – egy új kísérletben meglepően tudatos döntéseket találtak a kicsik viselkedését kutató szakemberek.

Egyszer megvezeted a gyereked és neked befellegzett – nagyjából ez a konklúziója annak a tanulmánynak, amelyet az Infant Behavior and Development című tudományos folyóirat közölt. A kutatók szerint ugyanis a csecsemők képesek megkülönböztetni a megbízható és nem megbízható forrásokat egymástól, és ők csak azon felnőttek mintáit követik, akiket hihető forrásoknak gondolnak.

Magyarul a legtöbb csecsemő odafigyel, kinek hisz, ha korábban megvezették.

"Ahogyan az idősebb gyerekek, már a csecsemők is megjegyzik, az egyes körülöttük lévő emberektől milyen információkat kaptak, és azok helyesek vagy hamisak voltak-e, és ezeket az információkat  későbbiekben is hasznosítják majd" – nyilatkozta a kutatást vezető Diane Poulin-Dubois, a Concordia Pszichológia tanszékének professzora. "

"Érdekesség, de a totyogók saját döntésük szerint nem tanulnak attól, akit nem vélnek megbízhatónak."

Fotó: Mark Sebastian

A kutatásban 60, 13-16 hónap közötti csecsemő viselkedését vizsgálták. A kicsi által megbízhatónak és nem-megbízhatónak választott felnőttek alapján kétfelé osztották a résztvevőket.

Az első feladatban a kutatásban részt vevő felnőttnek bele kellett néznie egy dobozba, és izgalmat kifejező arccal oda kellett hívni a babát. Ez a feladat tesztelte a felnőtt megbízhatóságát vagy annak hiányát.

A második feladatban ugyanez a felnőtt a halántékát használta keze helyett egy lámpakapcsoló felkapcsolásához. A felnőtt ezt követően figyelte, a gyerek hogyan cselekszik. Az eredmények szerint a nem-megbízhatónak érzett felnőttek mindössze 34%-ának példáját követte a gyerek, míg a megbízhatónak számító felnőttel a gyerekek 61 százaléka utánozta ezt a furcsa mozdulatot.

Ilyen és ehhez hasonló kísérletsorozatok alapján volták le a kutatók azt a következtetést, hogy a nem-megbízható felnőttet kevésbé követik a gyerekek már ilyen fiatal korban is. "Ugyanazt a viselkedést, amelyet a megbízható felnőttnél elfogad a kicsi, a nem megbízhatónak titulált felnőtt esetében irracionálisnak vagy hasztalannak ítélheti a gyerek, ennélfogva nem utánozza, mert szerinte értelmetlen" – mondta el Ivy Brooker, a másik kutatásvezető.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ditto
Ditto
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.