Télapó vagy Mikulás? Na, ki nem tudja?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha Télapónak nevezed, kommunista vagy, ha Mikulásnak, bigott. Szerencsére a gyereket addig nem érdekli, amíg csokit kap.

Sokan a Télapóban a Gyed Maroz kommunista aknamunkáját látják, szerintük a Mikulás az egyetlen politikailag korrekt megfogalmazás. De kicsoda a Télapó valójában, és miről híres Szent Miklós?

Fotó: Doxieone

Az eredeti Mikulás

Szent Miklós legendája Kisázsiából, Anatóliából származik. Myra város püspöke egész életét (és családja vagyonát) a szegények és a gyerekek megsegítésének szentelte, mégis életének egyetlen apró mozzanata miatt vált világszerte ismertté. A legenda szerint Miklós püspök szomszédságában egy nagyon szegény ember lakott, eladósorban lévő három lányával. Egy nap, amikor a lányok azon vitatkoznak, melyikük adja el magát rabszolgának, hogy a többieken segíthessen, a püspök épp az ablakuk alatt áll és elhatározza, segít a bajba jutott családon. Aznap éjjel az álruhába bújt pap egy piros erszényben pénzt hagy az ablakban, a zajra kiszaladó leány pedig csak egy vörös palástos alakot lát a sarkon befordulni. A rákövetkező évben napra pontosan ugyanez megismétlődik, a harmadik évben pedig, amikor a hideg idő miatt a család bedeszkázta ablakát, a püspök felmászik a tetőre és a kéményen keresztül dobta be ajándékát – éppen a legkisebb lány kandallóban száradó harisnyájába. A titokzatos jótevő kiléte persze később kiderül...

Innen ered a szokás, miszerint a gyerekek megtisztított cipőjüket december 5-én este az ablakba teszik, hogy oda az immáron intézményesült Mikulás ajándékot helyezzen. A történetet a különféle népek jócskán átformálták, így a Magyarországon tartott alakoskodás, azaz jelmezes felvonulás inkább rémisztő volt, mint boldogságot hozó: a kedves és mosolygós Télapó helyett szurokfekete képű, félelmetes alak ijesztgette a gyerekeket, és adott nekik szidást vagy apró ajándékot.

Coca-Cola és a Mikulás

A Mikulás piros színéhez és mosolygós imidzséhez aztán nagyban hozzájárult a Coca-Cola 1931-ben indult karácsonyi kampánya is, amelynek főszereplője, Szt. Nick már a klasszikus, joviális figurát hozta – nem ő volt az első, de ő volt az első sztenderdizált Mikulás, aki 35 éven keresztül amíg a kampány zajlott, alig-alig változott valamit. Megteremtette viszont azt a Mikulás-imidzset, amelyet  mind a mai napig helyesnek látunk.

Míg az Egyesült Államokban a Mikulás eredetileg inkább egy törpeszerű holland agyagpipás kereskedőhöz hasonlított, a spanyol gyerekek a háromkirályoktól, míg az olaszok egy nőtől, bizonyos La Befanatól várják az ajándékot.

Honnan a Télapó?

A Télapó elnevezést már a két viágháború között is használták a Mikulás szinonimájaként, nem a Rákosi-rendszerben találták ki az orosz Fagy Apó, azaz Gyed Maroz megfelelőjét. Az ötvenes években indult viszont a Szent Miklós és a Mikulás-kultusz visszaszorítása, a rendszer vallásellenességbe nem bírt volna el egy jólelkű püspököt. Így a korábban felváltva használt Télapó-Mikulás tandemből kiesett az utóbbi, és bár Szent Miklós a pravoszláv egyház legtiszteltebb szentjei közé tartozik, az orosz gyerekek ugyanúgy csak Fagyapóval (meg persze helyes kis segítőjével, Sznyegorucskával) vigasztalkodhatnak.

A Mikulás lakása

Míg korábban a Mikulás az égben lakott segítőivel, manapság már mindenhol hivatkozási alap a lappföldi származás. Eszerint a Mikulás Joulupukki álnéven Lappföldön lakik kunyhójában, ott vannak mellette segítői, a manócskák, a rénszarvasok meg persze a felesége. Ezt a mítoszt a turizmus is rendesen igyekszik kihasználni: Joulupukkinak Lappföldön mostanra egész városa van, kibérelhető szuper kéglikkel a látogatók számára.

Télapó keleten, Mikulás nyugaton

orosz Télapó – Дед Мороз újév angolszász Mikulás – Father Christmas (UK), Santa Claus (USA) karácsony elsõ napja
 
1
 
mik
kucsmát visel bojtos sapkát visel
nem hord pápaszemet néha pápaszemet hord
vándorbottal közlekedik nincs vándorbotja
kísérõje Hópelyhecske kísérõi manók (német nyelvterületen krampuszok)
hosszú kabátot visel rövid, háromnegyedes kabátot visel
vékony övet visel derékszíjat hord
köldökig érõ szakálla van általában rövid szakálla van
zsákban hozza az ajándékot puttonyba hozza az ajándékot
ablakba teszi az ajándékot kéményen mászik be és zokniba helyezi az ajándékot
orosz szánon (trojkán) közlekedik rénszarvas húzza a szánt
vékony testalkatú kövér testalkatú
általában piros, néha fehér vagy kék ruhát hord, amely gyakran hímzett egyszínû piros ruhát hord fehér prémmel

(forrás: unnep.eu)

Akárhogyis hívják, ma este tuti benéz az ablakodon. Ne felejtsd el kitenni a cipőket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ditto
Ditto
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.