Száraz a levegő? Párásíts akváriummal!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Panelban mindenképp. De egy régi típusú vastag falú házban kétszer is gondold meg, mert penészedést okozhat. Költhetsz páraelszívó kütyükre is, de szerintünk inkább szellőztess felmosás és teregetés után.

Mert azok, akik tartanak otthon díszhalakat, tudják miről beszélünk. Bár amíg egy 50 literes akvárium egy panellakás levegőjén még akár javíthat is, addig egy már eleve nyirkosabb falú házban jól meg kell gondolni, hogy akarjuk e. Szellőztess, párologtass okosan!

Mielőtt mindezekre rátérnénk, kezdjük a fűtéssel és az optimális hőmérséklettel, ami azonban ténylegesen nem létezik, hiszen ez nem közmegyezés kérdése, mindenki magán tapasztalja, mi a jó neki, de azért mint oly sok mindenre, erre is vannak numerikus javaslatok. Így például általában azt mondják, hogy egy nappali levegője ideálisan 21 °C hőmérsékletű. A hálószobában kellemesebb a kicsit hűvösebb 18-19 °C, de kisgyermekeknél, főleg csecsemőknél ennél egy-két fokkal magasabb hőmérséklet szükséges. Csecsemők fürdetéséhez azonban leginkább a 23-24 °C-ot ajánlják.

Dr. Kónya Judit, a webbeteg.hu szakértője, arra is figyelmeztet, hogy éjszaka ugyanakkor nem érdemes a fűtést feltekerni, inkább legyen egy vastagabb takarója és melegebb hálóruhája a gyereknek. Mégpedig leginkább azért, mert a túl meleg levegőjű hálószobában rosszabbul, felületesebben, nehezebben alszunk és a kisgyerek is többször is sírhat fel ezért. Ráadásul a csecsemők hőháztartása is nehezebben fejlődik a túl meleg környezetben.

Érdemes arra is figyelni, hogy a napközbeni tartós meleg a szobában bágyadttá és enerválttá tehet mindenkit, rontja a gondolkodást és csökkenti a reakcióidőt. A lakás szellőztetése mindemellett nyilván alap, de erről majd később

Miért fontos a megfelelő hőmérséklet?

A hálószobáknak és azoknak a helyeknek, ahol napunk nagy részét töltjük, az ideálisnál (mondjuk legyen ez a korábban említett 21 fok) hidegebb levegője a nyálkahártyák védekezőképességét csökkenti, ezért gyakoribb télen hűvös lakásban az orrfolyás, torokfájás, köhögés.

Persze nyilván, a legideálisabb, ha a lakásban minden helyiség külön termosztáttal van felszerelve, vagy legalábbis hőmérséklete valamilyen módon külön szabályozható, így mindenki saját igényeinek megfelelően tudja változtatni a szoba levegőjének hőmérsékletét. Azonban arra is figyelni kell, hogy 1-2 °C-nál nagyobb differencia ne legyen a különböző helyiségek között. Pláne ne nappal, mivel a túl nagy különbségek szintén fogékonyabbá teszik a szervezetet a légúti betegségek kialakulására.

Párologtass, mert párásítani jó!

Hogy miért? Mert nemcsak a levegő hőmérséklete, de a páratartalom is nagyon fontos a lakásban. Az egészséges felnőtt ember számára a 40-50 százalékos páratartalom az optimális. Kisgyermekek szobájában ennél magasabb is lehet, akár 60 százalékos is.

Erre már csak azért is érdemes figyelni, mert a túl alacsony páratartalom kiszáradásra hajlamosít: ilyen környezetben a nyálkahártyák irritációja is sokkal könnyebben kialakulhat. Ilyenkor jön aztán a száj- és szemszárasság, az állandóan kaparó torok érzete, és az irritációt jelző száraz köhögés. Mindemellett persze a száraz levegő bőrünket is szárítja, ezért annak hidratálására is fokozottan ügyelnünk kell.

A lakás levegőjének párásítására a legcélszerűbb növényeket telepíteni, de használhatunk hagyományos vízzel megtöltött kerámia edényt vagy elektromos párologtatót, párásító készüléket is.

Akvárium: kell a nekünk?

Az egyik legtermészetesebb párologtató, az akvárium, azonban amíg egy panellakás közismerten szárazabb levegőjének páratartalmán javíthat, addig egy egyébként is nyirkosabb atmoszférájú belvárosi kő- vagy téglaépületben lévő lakásban már gondot is okozhat. Persze akvaristának lenni élvezetes dolog, az akvárium a szoba élő dísze is egyben, de vegyük figyelembe a lakás levegőjének minőségét is.

Merthogy a túl párás levegő sem egészséges. Számos kórokozó, atka és gomba elszaporodásának kedvez, és növeli az allergiák kialakulásának kockázatát. Ráadásul a magas páratartalom az előbb említett régebbi építésű házak szerkezetét is károsítja: könnyebben penészedik (penészgombák), és a falak is dohossá válnak. Az is megfigyelhető, hogy a szoba sarkaiban, az ablak felett, vagy a szekrény mögött, de valójában minden olyan ponton, ahol nincs légmozgás, ott magasabb a páratartalom.

Ha párásabb a levegő, melegebbnek érzed

De persze a túlzottan magas páratartalomhoz az is elég, ha csak felmosunk, vagy ruhákat szárítunk egy eleve nyirkosabb levegőjű lakásban. Ezért aztán sokan páramentesítőt használnak, aminek ára készülék esetén több tízezernél kezdődik, egy szellőztető rendszer kiépítése pedig akár több százezer is lehet, és akkor a villanyszámláról még nem is beszéltünk. Ezért mi még mindig azt mondjuk, hogy szellőztessünk mindennap rendszeresen és alaposan, minden felmosás, főzés után, teregetés esetén naponta akár többször is legalább 8-10 percre, hogy ténylegesen kicserélődhessen a lakás levegője.

Ezek mellett aztán azt is vegyük figyelembe, hogy a levegő páratartalma is befolyásolja hőérzetünket: magasabb páratartalmú levegőt melegebbnek, alacsonyabb páratartalmút hűvösebbnek érzünk. Ezért ha tehetjük, és egyénileg szabályozhatjuk lakásunk fűtését, akkor ezzel még akár a fűtésköltségen is spórolhatunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lolka
Lolka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.