Hogyan rontsd el a többiek örömét gyerekprogramokon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Keskeny a mezsgye a liberális nevelés és a letojom-állapot között. Avagy így nevelj ignoráns gyereket.

Ha az ember színházba megy, vagy akár csak moziba, elvárja, hogy embertársai hagyják békén. Ugyanígy van ez akkor is, ha nem színházba, "csak" gyerekelőadásra mész. (És ez rád és a gyerekedre egyaránt vonatkozik.)

Szuper színielőadáson voltunk a hétvégén a gyerekkel. Interaktív mesejátszóház, egy előadás, amelyben a gyerek is szerepel. Az előadás során a gyerekek együtt játszanak a színészekkel, és úgy teljes az illúzió, hogy közben végig tudják, ez csak egy mese.

Az illúzió persze sérül, ha a színpad közepén egy jófej anyuka éppen a kisebbik gyerekét szoptatja.

Persze ez nem az operaház, de tényleg: mikor máskor tanulja meg a gyerek, hogyan működik a társas együttélés, ha a szülő ilyen helyzetben nem mutat példát?! Ahelyett, hogy a megjelent szülők a körben elhelyezett székekre ültek volna, leültek a színpad (nem emelvény, de játszós tér) közepére. Ahelyett, hogy meghúzódtak volna, hogy a saját (!) gyerekeiknek és a játéknak teret adjanak, ők mindenütt ott akartak lenni. Mert gondolom izgatta őket, mi lesz a királylánnyal, és nem láttak rá jól oldalról.

De ami a legidegesítőbb volt, az az, amikor a gyereknél gurul el a gyógyszer és mondjuk püföli az egyik színészt, és anya/apa rá sem szól. Mit gondol, az árban benne van a színész veretési díja? Vagy a veszélyességi pótlék? Miért nem lehet rászólni a gyerekre? Lássuk be, ilyen helyzetben, ez egyértelmű, mindig a szülő a felelős a gyerek tetteiért is. Hát nem lenne jobb neki is leállítani a gyerekét, kicsit lenyugtatni, ahelyett, hogy hagyja vadulni, és ezzel azt, hogy az összes többi gyereknek elrontja a játékát?

Nem hiszem, hogy ezek az emberek ezt nem látják. Hiszen ott áll a gyerek mellett, de legfeljebb 4-5 méterre tőle. Hát akkor miről van szó? Ez a nagy nevelési elvük, a szociopata liberalizmus? Ezt tanulták, hogy majd így nevelünk egészségesen önző gyereket, aki tojik mindenki más fejére, és bizonyára sikeres lesz majd az életben? "Nem arról van szó, hogy teszek a gyerekre, csak liberális szellemben nevelem" – na valahonnan innen eredhet egy csomó társadalmi problémánk.

És nevelünk egy nagy rakat leendő sikeres embert, akik majd mind-mind magányosak lesznek. Gratulálok.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ellenvélemény
Ellenvélemény
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.