Te sem tudsz mit adni a gyerekre? Rétegződjünk!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mit adj a gyerekre, ha esik, fúj és nyákos? Összeszedtük.

Ilyen nyákos, szemerkélős, szeles időben sokszor nehéz eldönteni, mit is adjak a gyerekre.

Nem azért nem szeretem az őszt, mert hűvös, párás az idő, hanem azért, mert nem tudom, hogyan öltözzek. Ebből következően azt is nehéz kitalálni, mit adjak a gyerekre, aki a játszótéren elég sokat mozog, viszont a babakocsiban is hosszabb ideig ül. Közben pedig ha bemegyek egy-két boltba, akkor megsül. Amikor kisbaba volt, ha levegőztetés közben be is vásároltam, akkor a hatalmas anorákok helyett csak body-t, nadrágot, pólót, pulóvert adtam rá és jól betakartam sok-sok pokróccal. A boltban így csak le kellett vennem róla a plédeket, ha aludt, fel sem ébredt a pakolászásra.

A nagyobb, már járó, de még babakocsiban is utazó babáknál is jól jön a pléd, később, nagyobb hidegben pedig a lábzsák, mert ez könnyen feltehető, levehető. A kicsik pedig nem fáznak, ha egy hosszú ujjú body-t, arra pólót vagy hosszú ujjú felsőt, bélelt nadrágot vagy vékonyabb nadrágot harisnyával adunk rájuk. Ha a cipő elég nagy, a dupla zokni sem árt, hogy biztosan ne fázzon a lábuk, de még jobb a harisnya. Nálunk legalábbis a babakocsiban mindig felcsúszik a nadrág szára, ezért kell a dupla védekezés.

A body az egy-két éveseknél sem árt, hiszen védi a derekukat. A gyerkőcök nem veszik észre a nagy játék közben, ha felcsúszik a pólójuk, ha észre is veszik, nem foglalkoznak vele, viszont könnyen megfázhatnak így. Az óvodásokkal abból a szempontból már könnyebb, hogy többé-kevésbé önállóan öltöznek, abból a szempontból viszont nehezebb, hogy igen erős akaratuk van. S nem mindig könnyű őket lebeszélni arról, hogy ősszel a tavaszi szandálban induljanak útra. A rutinosabb szülők ezt úgy oldják meg, hogy két, esetleg három garnitúra ruhát ajánlanak fel minden nap, így a kicsi is választhat, a szülő is megnyugodhat, hogy az évszaknak megfelelő lesz az öltözet. Az már nehezebb, hogy a nagyokat nógatni kell, hogy haladjanak. Van, aki gyorsasági versenyt rendez és az, aki a leggyorsabban készül el, jutalmat kap, például ő mondhatja meg, mi legyen vacsorára. Máshol dalolnak, énekelnek öltözködés közben, így elvonják a figyelmet a kötelező rituáléról. Van, ahol meséket találnak ki az adott ruhadarabhoz, amit a kicsi kiegészít, így a szülőkkel együtt alakíthajtja a történet fonalát. A lényeg, hogy elvonják a figyelmet az utált öltözködésről. Ami most, ősszel, télen még hosszabbra nyúlik.

Hogyan öltöztesd a gyereket a hidegben?

Újszülött, kórházból haza: hosszú ujjú body, rugdalozó, arra anorák, sapka, ha nagyon hideg van, dupla sapka, egy vékonyabb és egy vastagabb. Ha hosszú utat kell megtenni hazáig, nem árt egy pléd sem. Mindig a baba tarkóját kell nézni, hogy nem hideg-e, a keze nem mérvadó. Ha a keze meleg, az arca piros, vegyél le róla egy réteget, mert melege van. A bodyból és a tipegőből érdemes két méretet bekészíteni, ki tudja, melyikre lesz szükség.

Csecsemő: hosszú ujjú body, rugdalózó vagy nadrág és póló, sapka, kapucnis anorák, pléd.

Egy- kétéves: ha még nem jár, akkor body, póló, harisnya, nadrág, zokni, cipő, kabát, sapka, sál, kesztyű. Ha már jár, akkor elég lehet egy harisnya is, de a sapkát semmiképpen nem szabad elfelejteni. Ha hideg az idő, a dzseki alá jól jön egy kardigán vagy pulóver is, ezt le lehet venni, ha nagyon sokat szaladgál és félő, hogy megizzad.

Két-hároméves: ha sokat van kinn az udvaron, levegőn, akkor érdemes sínadrágot beszerezni neki, hiszen ez vízhatlan, hempereghet a hóban, ha meg sáros lesz, könnyen kimosható. Ebben a korban már elengedhetetlen a gumicsizma is, úgyis belelép minden pocsolyába. Az öltözék egyszerű: bugyi/gatya, harisnya, trikó, harisnya, nadrág/szoknya, felső, kardigán és kabát, sapka, sál, kesztyű..

Nagyobbacska gyereknél három támpont van a hidegre: orr, fül, kéz. Ha mindhárom hideg, spuri haza!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kata
Kata
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.