Mi lesz a szerelemmel a gyerekvállalás után? Tipikusan olyan kérdés, ami nem ránk vonatkozik, pont úgy, mint a repülőgépbaleset, vagy a fejre eső virágcserép. Velünk egyszerűen nem történhet meg. Aztán ha nem is ilyen nagyságrendű dolgok, de enyhébb verziók megesnek. Egy defekt az autópályán, esőben: ez mondjuk egy középkategóriás balszerencse.
Sokan azt állítják - nevezzük őket szkeptikus realistáknak -, hogy a szerelem a fellángolást követő minimum három hónap, maximum két év időintervallum alatt elmúlik. Legalábbis az elementáris, érzékeket kiélesítő, majd elhomályosító, orvosilag közelítve súlyos formája.
Az új állapot elvileg még jobb
Abban a kevésbé realisták is egyetértenek, hogy a szerelem jó esetben egy „magasabb rendű”, sokkal masszívabb, gazdagabb, minőségileg mégis egyenrangú állapotnak adja át a helyét. Ezt jobb híján szeretetnek nevezzük, ám a hitvesi szeretet ideális esetben megkülönböztethető az egyéb, pl.: kutyánk, nagymamánk, autónk stb. iránt érzett érzelmektől.
Ezt az állapotot élvezzük, óvjuk, dédelgetjük, tudatosítjuk, vagy csak érezzük. És ebben az állapotban illik megágyazni a gondolatnak, hogy kapcsolatunkat továbbfejlesszük:
Például vállaljunk gyereket!
Amitől természetesen nem kell beparáznia senkinek, hogy ez Visszavonhatatlan dolog, megspékelve a Felelősséggel, a család iránti Teljes Odaadással, Megfelelési Kívánalmakkal, Önértékelési Hullámvölgyekkel. A realista szkeptikusok szerint ugyanis ehhez hasonló kis démonok furakodnak be az idilli szituációba, midőn a kisded a családi fészekbe érkezik.
Valóban, én sem tudnék vitatkozni. Mert a kicsi cuki és gyönyörű, és tiszta apja, de a mama hajával és szemével, ami pont jó, és olyan mosolya van, mint egy kis tündérkének, de az említett démoni ügyeket tényleg magával hozza.
De olyankor vége a közös szabadidőnek
Kezdve ott, hogy vége a közösen eltöltött szabadidőnek, a spontán, ám annál jobban sikerülő kis programoknak, a hétvégi reggelek szuper, ágyban döglődős-heverészős lustálkodásainak. Pontosabban mindez beiktatható: precíz és tudatos szervezés árán. Aztán futás vissza a bébihez, aki cuki, ám könyörtelen: éjjel éhes vagy lázas, vagy csak nem tud aludni, reggel viszont, még ha éjszaka pörgött is, mint egy bulizós tinédzser, akkor is korán kel, és éhes, bekakil, majd nemsokára unatkozni kezd.
Ahhoz, hogy e felemelő misszió kellős közepén a pár tagjai megőrizzék a vonzó nőiességüket, férfiasságukat, illetve alapvető emberi bájukat, nos, ahhoz vakszerencse, vagy némi tudatos odafigyelés szükségeltetik. Az összmunkáról nem is beszélve.
Bevallom, hogy ingadozom a szkeptikus realisták és az optimista idealisták népes táborai között.(Utóbbiak váltig állítják, hogy a szeretet mindennél erősebb, a gyermek pedig sokkal többet ad, mint amennyit elvesz egy kapcsolatból...)
Szerelem Megtartó Óvintézkedések
Nő
Először is lelazul. Megpróbálja megérteni, hogy nem lehet mindenben a legtökéletesebb. (ti.: háziasszony, anya, feleség és bombanő.)
Igyekszik időt adni magának és a szituációnak, amíg kiderül: ha heti két óra úszástól jobb nőnek érzi magát, akkor attól jobb anyuka is lesz. Míg ha önsanyargatással igekszik heti még kettővel több ebédet megfőzni, attól nem biztos, hogy jobban fogja érezni magát, bár a háziasszonyi fronton többet teljesített.
Fontos látni, hogy a kicsi mellett mennyi az energiánk. (Ez lassan egyre több lesz, efelől semmi kétség.) Viszont kötelező kipihenni magunkat és feltöltődni. Senkinek sem jó, ha egy leharcolt csataló lesz belőlünk.
Férfi
Először is lelazul. Megpróbálja megérteni, hogy nem lehet mindenben a legtökéletesebb (ti.: kenyérkereső, apa, férj és jó haver).
Igyekszik időt adni magának és a szituációnak, amíg kiderül: ha heti egy sörözés a haverokkal jobban pihenteti, mint egy hétvégi ebéd az anyóséknál, akkor lehet, hogy türelmesebb és kreatívabb apuka lesz, aki nem fél egyedül kimenni a játszótérre egy esetlegesen hisztiző másfélévessel. Míg ha önsanyargatással igyekszik tonnányi pénzt keresni, és túlórázás után családi ebédeken poénkodni, miután megjött a konditeremből, ahol iPodon gyermekdalokat tanult,- nos, nem biztos, hogy másnap, ha véletlen tovább alszik a gyerek, nyakonpuszilja a feleségét, mert oly fáradt, mint egy igásló.
Az igásló és a csataló pedig nem túl vonzó páros, lévén, nem a heti állatvásáron vagyunk.
Na, ez egy hangyányit bonyolultabb kérdés. Mert mi van, ha a férj szerint a felesége visszavonhatatlanul csataló lett, és még csak észre sem veszi? Vagy a férjből lett egy befeszült, humortalan igásló, akihez már szólni sem lehet, és alig van otthon? Mi van, ha mindenki egyre ingerültebb és türelmetlenebb, a távolság pedig egyre csak nő az egykori szerelmesek között, akikre szinte rá sem lehet ismerni?
Ha a másik féllel van gond, akkor – tekintettel a mindenki számára új és szokatlan helyzetre – türelmesen, diplomatikusan, és nagyon óvatosan fogalmazzuk meg a kritikánkat. Sokkal jobb, ha így vagy úgy, de szóvá tesszük, mert különben a véletlenre van bízva, hogy megváltozik-e a helyzet.
Lehet, hogy már attól javul a dolog, hogy egyáltalán ki van mondva, mert bizonyítja: odafigyelünk arra, mi van a másikkal.
Ötletek pároknak
Ha csataló nejünknek hétvégi meglepi programot szervezünk, bébisziterrel, és mozival, majd egy kis borozgatással, akkor lehet, hogy magától jut eszébe: ő nem egy háztartási robot, henem feleség és Nő is. Nem kell letámadnunk, hogy menjen már fodrászhoz, ha kicsit kiesik a napi rutinból, lehet, hogy magától is rájön. Fontos, hogy érezze, a férj nem csak azt szeretné, hogy jó anya legyen.
Ha igásló férjünk összeszorított fogakkal megfelel, de aztán meg ül, mint a sózott hal a tévé előtt, akkor hívjuk fel egy régi haverját, és rúgjuk ki egy estére. Lehet, hogy csak egy kis levegőváltozásra és kiszabadulásra van szüksége.
Ha szó sincs igáslóról, hanem inkább egy dúvadról, aki a gyermek születése óta egyfolytában csak elmászkál? Akkor nincs mese, a fakanalat félretéve irány a fésülködőasztal, és a laza esti futás: bebizonyítandó, hogy igenis egy csinos anya várja haza.
És végül: ha valaki úgy érzi, nőiségében, férfiasságában változtatta meg a szülői szerep, tehát nem érzi nőnek magát, illetve nem tud úgy tekinteni a felségére, mint régen: akkor ez a kérdés sem lehet tabu.
Ha pedig közösen nem sikerül feloldani az újonnan kialakult gátlásokat: ne restelljünk szakemberhez, de legalábbis barátokhoz fordulni a kérdéssel. Ez olyasmi, ami nagyon is kibeszélhető, megoldható probléma. Nem csak szülők, szeretők is maradhatunk, a szó minden értelmében. Gyanúm szerint pedig ez a záloga annak, hogy a gyermekeinknek is ez a sors legyen majd osztályrésze a távoli jövőben.
Először is lelazulnak. Ha valamelyik kis démon befészkelte magát a családi idillbe, akkor ne tűrjék meg ott soká. Ha valakit valami nyomaszt: nem elég jó nő, nem elég jó anya, nem elég jó családfenntartó, stb, akkor azt először is fejezze ki, majd – akár a megszokott napirend kis átformálásával- igyekezzen megváltoztatni.
Ha mindenkinek sikerül egy kis szabadidőt kipréselni, amikor a kedvére való feltöltődést választhatja, jó eséllyel lesz kisimultabb, pihentebb, elégedettebb. Ez pedig az alapja annak, hogy hasonlóan odaadó házastárs lehessen, mint régen, a Nagy Szabad Életben.
