Katalin szerdai napján egyre többet gondolkodik bölcsis realitynk szociális vonulatairól, de a nagy elmélkedésbe be-bezavar egy-egy udvari orrfújás. Vagy sok.
Ma úgymond semmi különös nem történt. Ez azért különös, mert azt kellett megállapítanom, hogy mára teljesen természetessé vált a munka. Nem fáradtam el jobban, mint bármelyik "politikusi" napomon, nem volt izomlázam, ment minden a maga útján. A gyerekek reggel hihetetlenül lelkesen fogadtak, mindenki a legnagyobb haverjának tekint egy nap után, mindenki az ölembe ül, velem akar játszani, ez nagyon megható. Beszélgetőkört próbálok velük kezdeni - a lányom iskolájában minden reggel ezzel kezdenek, és a bölcsi vezetőnője is ebben a témában hívott össze megbeszélést, tehát tudom, hogy nem idegen tőlük - hát beszélgetni még ezekkel a kicsikkel nem nagyon lehet. :) Persze van, aki gyönyörűen beszél, de eltart egy darabig, amíg rájövök, melyik hol tart. A legviccesebb, hogy amikor orrfújás van (az udvari munka 80%-a orrfújás), akkor mondom nekik, hogy "fújd!", és ha semmi reakció, akkor rájövök, hogy ő még nem tudja se fújni, se mondani, hogy nem tudja :) A legviccesebb Vilmoska: mondom neki fújd, erre az orrával nem csinál semmit, de mondja: Fú!
A másik furcsaság ma az volt, hogy délután dolgom volt (ezért hosszúztam hétfőn és fogok pénteken), tehát egy órakor átöltöztem a politikusi jelmezbe, kifestettem magam, és az Európai Parlament fogyasztóvédelmi bizottságával találkoztam. Dermesztő az átmenet. Kényelmes szék, értelmes beszélgetés, de nekem a bölcsi jár a fejemben. Sokan gratulálnak ott is, figyelik a dolgot, drukkolnak, hogy elérjünk valamit.
Ez a mai nap utolsó fontos mozzanata: nem csak a Porontyon, hanem a facebookon, iwiwen, emailen, sms-ben, áradnak a drukkoló levelek. Egy-két szokásos fikázó kommenttől, amelyek egytől-egyik névtelen nickektől jönnek, mindenki, aki megkeres, azt írja, mondja: végre valaki csinál valami értelmeset! Gratulálnak a Porontynak, drukkolnak, hogy legyen belőle változás. Nagyon örülök ennek, én is úgy érzem, hogy fontos, és az embereket érdeklő akció ez.
Hogy elérünk-e valamit? Ettől tartok a legjobban. Azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy a kiskeresetűeknek, akik - a bölcsis gondozónőkhöz hasonlóan - drámaian csúsznak le az árak emelkedése miatt, most még csökken is a fizetése, de legalábbis stagnál, miközben a jómódúaké jelentősen emelkedik, sajnos hónapok óta tudták azok, akik ezt a döntést meghozták. Mégis ragaszkodnak hozzá. Ez az akció vajon el tudja érni azt, hogy belássák: hibáztunk, igazságtalan adórendszert hoztunk létre? Mikor fog kiállni őszintén valaki és elmondani: nem tűrhetjük el, hogy ennyi pénzért dolgozzanak az emberek, köztük azok, akikre a gyerekeinket bízzuk és közben a jobb módúaknak több tíz, akár százezrekkel is nőjön a fizetése? Annyit beszélnek a családbarát politikáról, a gyerekek fontosságáról. Ha azt eltűrik, hogy a jómódúak még jobban járjanak, és a szegények még rosszabbul, akkor nagyon rossz irányba mennek a dolgok ebben az országban.
Na, ez most egy kicsit rosszkedvűre sikeredett. De erről beszélnek az emberek az akció hallatán. Ideje, hogy valaki meghallja őket.
