Babák is ehetik: hipergyors karácsonyi menü

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor pici baba van a háznál, az embernek nem sok ideje van a konyhában pepecselni. A hozzátáplálás időszakában ráadásul az ember lányának még külön is kell főzőcskéznie, hogy a kisgyerek igényeinek megfelelő táplálék is kerüljön az etetőszék tálcájára.

Amikor pici baba van a háznál, az embernek nem sok ideje van a konyhában pepecselni. A hozzátáplálás időszakában ráadásul az ember lányának még külön is kell főzőcskéznie, hogy a kisgyerek igényeinek megfelelő táplálék is kerüljön az etetőszék tálcájára. Elő lehet venni persze az üveges bébiételeket is, de a kicsik általában szeretik, ha ugyanazt ehetik, amit a szüleik. Ez a menüsor legfeljebb másfél óra alatt elkészül, és 6 hónapos kortól kínál ételeket a babáknak is. E mellett a felnőttek se járnak rosszul, ha ilyen ínyenc, de mégis egészséges hozzávalók közül válogatnak az ünnepi étkezéshez.

Fotó: Mait Jüriado

Sütőtök krémleves gesztenyével

Krémes, édes és nagyon egyszerű elkészíteni. A sütőtök krémlevest ezerféleképpen variálhatjuk, és nem csak karácsonykor érdemes vele próbálkozni.

Hozzávalók: 1 póréhagyma, 300 g sütőtök, 1 kisebb burgonya, 200 g szemes, megpucolt gesztenye, 1 kanál tökmagolaj, 1 kanál napraforgóolaj, 2 dl tejszín, 6-8 dl zöldségleves, só, bors.

Elkészítése:

A felkarikázott póréhagymát a napraforgóolajon megfuttatjuk. A sütőtököt és burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk. A hagymát felöntjük a levessel, beleszórjuk a zöldségeket és puhára pároljuk. A levest turmixoljuk, hozzákeverjük a tejszínt. Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel hígítjuk, illetve fűszerezzük. A tányérokra pakoljuk a kiolvasztott, felmelegített gesztenyeszemeket, meglocsoljuk tökmagolajjal és rámerjük a levest.

6 hónapos kortól: pár kocka puhára párolt sütőtököt és krumplit pürésítünk anyatejjel vagy tápszerrel.

10 hónapos kortól: a kész, de még nem fűszerezett levest is adhatjuk már a babáknak.

Sütőben sütött halszelet

A kedvenc főzési módom, amikor mindent bepakolok egy tepsibe, betolom a sütőbe és ott szépen elkészül minden magától. A hal ráadásul a leggyorsabb: elég neki fél óra és máris fogyasztható.

Hozzávalók: 500 g filézett halszelet (kinek-kinek a szája íze szerint ), 400 g brokkoli, 100 g aromás sajt (például kecskesajt), 1-1 kiskanál morzsolt tárkony és petrezselyem, só, bors, olaj.

Elkészítése:

A sütőtál alját egészen vékonyan kikenjük olajjal, lerakjuk a halszeleteket, rá pedig a brokkolirózsákat. Megszórjuk sajttal és nagyon enyhén, ízlés szerint fűszerezzük. 25-30 perc alatt szépen megsül a sütőben, a sajt még ropogós is lesz. A hal ereszt egy kis levet, amiben jól megpárolódik és nem szárad ki. Ha tudjuk, hogy a gyerekek nem esznek belőle, akkor öntsünk alá 1 dl fehérbort sütés előtt, ettől különleges ízt kap a hal.

Köretként főzzünk hozzá tejszínes krumplipürét vagy egyszerű párolt rizst, ami kiemeli a hal és a fűszerek ízét.

8-10 hónapos kortól: néhány falat halat és brokkolit hozzáturmixolhatunk krumplipüréhez vagy rizshez. Amikor már jól rág a gyermek, elég csak villával összetörni a halat, de mindenképpen fontos, hogy szálkamenteset keressünk.

Fűszeres gyümölcskenyér

A karácsony illatait hordozó sütemény a legkönnyebben megvalósíthatók közül való, csak összekeverünk mindent és már mehet is sülni.

Hozzávalók: (mérceként a joghurtos poharat használjuk, ami kb. 2 dl.) 1 pohár joghurt, 3 tojás, 1 pohár cukor, 0,5 pohár olaj, 2 pohár liszt, 1 csomag sütőpor, 100 g magkeverék (durvára darabolt dió, mogyoró, mandula), 50 g mazsola, fél kanál mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, gyömbér).

Elkészítése:

Külön összevegyítjük a száraz hozzávalókat, illetve alaposan elkeverjük egymással a nedveseket. Végül a két masszát összeöntjük és könnyed mozdulatokkal elkeverjük. Nem kell túl sokáig keverni, mert ettől megkeményedik a tészta.

Azonnal hosszúkás sütőformába öntjük, 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.

A tetejét díszíthetjük felolvasztott fehércsokival, szórócukorral, vagy éppen marcipánból kivágott csillagokkal is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ági
Ági
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.