Olvasónk az esti mesélésben rejlő lehetőségekről ír. Hogyan lehet, és miért érdemes fejből mesélni?
Este, lefekvés előtt mindig az én ágyam a terep, a mese helye. Bebújunk a takaró alá, és kezdődik a mi kis belső mozink. Szerencsére ebbe a moziba sok mindenki beengedhető, bárki – nálunk alvó osztálytárs, ott ragadt ismerős – jöhet és részt vehet, a mesélés intimitása nem jelenti, hogy ne lehetne időnként közösségben is megélni. De most, első körben a hétköznapok esti meséjéről fogok beszámolni, hogy megy ez otthon, napról napra.
Nálunk minden este van mese. Elő a könyv: Ruminitől a Medvevilág Szicíliábanig már annyi minden volt, és persze néha kifogy az ötlet, miből is lehetne még felolvasni. Meg különben is, Áron időnként felvisít, hogy akkor ő fejből mesét akar. Én küszködöm, veszem a nagy levegőket, értsd meg, most fáradt vagyok, nem jut eszembe semmi. De aztán mégis túl kell lépnem ezen, az idők során megtanultam, hogy ilyenkor úgysincs menekvés. Viszont rájöttem, megtapasztalhattam, hogy ennek tényleg terápiás jellege van – a gyerekre és rám nézve is –: éljen Bettelheim és Boldizsár Ildikó! Kiderült az is, hogy csak el kell kezdeni...
Van az a fajta, amiben általában Áron a főszereplő - amúgy is majd az összes mesét magára veszi, ahogy kell -, de ez tényleg a rászabott fajta. Imád beszélni, be nem áll a szája, így keletkezett otthon Bőbeszédű Lajos, aki a falu legvagányabb arca persze. Állandóan beszél-beszél, és folyamatosan poénokat eszel ki a falu lakóinak bosszantására. Itt szabad a pálya, közös a mese, együtt fűzhetjük a fonalat. Az interaktív mesélés a kreativitást hozza felszínre, a gyakorlat szerint azonban érdemes már jóval lefekvés előtt elkezdeni, mert – legalábbis nálunk – mindig ez nyúlik a leghosszabra.
Plagizálni és parafrazeálni is szoktam. Legutóbb Babszemjankót ötvöztem a Star Wars-zal, mit mondjak, egetrengető sikere lett. Ha sok népmesét ismer a gyerek, ezek a kis népmesei betétek nagyon jól jönnek, egyrészt a biztonság, az otthonos terep pszichológiai szempontból a meleg dunyha kényelmének és biztonságának érzetével ér fel, másrészt így méginkább belsővé válnak az állandó elemek, beépíthetőkké, használhatókká, akár a gyerkőc kis életében, hétköznapi létezésében is.
Sokan túlságosan egyszerűnek, már-már bugyutának tartják Bartos Erika könyveit. Véleményem szerint a dolog lényege, amit ő tud, és amiben profi, hogy képes a mindennapok kis történeteit előadni bármikor bármilyen formában. Valószínüleg én is megőrülnék, ha nap nap után Bogyót és Babócát követelne a gyerek, de puskázni érdemes belőle is. Mert imádják a gyerekek, ha este le bírunk velük ülni, és a napi dolgokat mese formájában kitárgyaljuk. Nálunk ehhez a plüssállatok szoktak segítségként az ágyba települni. Teljes metamorfózis történik: Áron lesz a szibébriai tigris, apa a nagyzebrus, anya a fekete párduc, és így tovább.
És végül, de nem utolsó sorban, ha elég jól megy a dolog, és a gyerek már bátran mozog a mesemotívumok és önkifejezés terepén, akkor jön ő. Nálunk megszületett az Áron-horror, az Áron-beugró, és az Áron-féle Jancsi és Juliska is. Hajrá anyukák, kalandra fel!
