A napokban világszenzációként kürtölte szét a bulvársajtó, hogy Lübeckben egy festett hajú, punkfrizurás fickó lett az egyik általános iskola igazgatója. Na és? Micinek pedig tetovált az óvónője. Méghozzá nem is kicsit. Ja, és műkörmei vannak.
Annak idején, amikor Micit beadtam az óvodába, mindenki csodálkozott azon, hogy "azt" a csoportot választom. Eleinte nem is értettem, de aztán jöttek a "Nem értem, te nem tudod, hogy..." kezdetű monológok, én meg először csak meghökkenve kaptam fel a fejem, később pedig csuklóból hárítottam az aggodalmakat, valami csendes daccal, hogy nehari, engem ez nem érdekel. Én csak azt látom, hogy ez a nő kedves, aranyos, szereti a kölköket, hát nem mindegy, hogy szeplős, üderózsaszín, szolibarna vagy tetovált a bőre a ruha alatt?
Mindig mindenhol azt hallja az ember, hogy a belső mennyire fontos, míg a külső csak valami jól-rosszul sikerült borítás, hát akkor most hajrá, mutassuk meg, hogy nem csak az amerikai filmekben képesek az emberek felülemelkedni az előítéleteken. Ilyen és hasonló közhelygyanús szólamokkal bódítottam az aggodalmaskodókat magam körül, aztán hazamentem, és megpróbáltam én is követni az emlegetett amerikai példát. Mert legyünk csak őszinték, azért a bogár ott maradt a fülemben. A tetoválások ugyanis, bár finomak és nőiesek, végigfutnak az óvónő karján, jól láthatóak, és hát mi van, ha Mici egy év múlva előáll azzal, hogy neki is kell egy ilyen? És valóban, még ha nekem nem is üzent semmit a tetoválás, vajon jól tettem-e, hogy nem is hagytam, még be is fogtam a fülem az aggodalmaskodó hangok elől? Mert abban azért valószínűleg igaza van a népnek, hogy a tetoválás deviáns viselkedésre utal, rossz minta, rossz üzenet, nem az óvodába való, ahol elvileg konformista gyerekeket nevelnek, akik majd az ovi jó hírének megfelelően tökéletesen illeszkednek be a társadalomba. Mi több, annak hasznos, építő tagjaivá válnak.
És ez persze ugyanígy vonatkozik az iskolára is. A zöld alapon sárga kakastaréj nem kényszeríti feltétlen tiszteletre a nebulót, sőt, az sem valószínű, hogy bármelyik diák összecsinálná magát a félelemtől, ha mondjuk a vécében dohányzás súlyos bűne miatt kellene látogatást tennie az igazgatói irodában. Mert igen, ránézésre joggal képzelhetünk viharos ifjúságot az öreg punk háta mögé, sűrű vizitekkel mindenféle igazgatói helyiségben, és joggal gondolhatja a vétkes is, hangsúlyozom, ránézésre, hogyha valaki, na, hát majd ő lesz az, aki megért engem. Talán csak azért hív az irodájába, hogy elszívjunk együtt egy jointot, és lehet, hogy sör is van a hűtőjében, ki tudja.
Mindez ránézésre, persze. Mert a belsőt nyilván komolyabban kell venni, hiszen azt egy percig sem gondolhatja senki, hogy a kakastaréj és a szakadt farmer vitte ezt a punkot az iskolaigazgatói székig, ahogyan az óvónőt is a tetkói ellenére tartja alkalmas nevelőnek a jó nevű óvoda. Éppen, hogy ezért gondolhatjuk biztosan, hogy igenis jó szakemberekkel állunk szemben. Hiszen megengedhetik maguknak ezt a külsőt, hiszen deviáns külsejük ellenére is komolyan veszi, ragaszkodik hozzájuk az az oktatási intézmény, amelyben mi eddig is megbíztunk.
Sőt, meg is fordíthatjuk a dolgot, és mondhatjuk azt, hogy a szokatlan külső, amellett, hogy viselőjének ilyen-olyan okokból tetszik és fontos, tulajdonképpen jó hatással van a gyerekekre. Nem más, mint egy okos ötlet, hiszen a zöldre festett hajú igazgató éppen a deviancia vitorlájából fogja ki a szelet. Mert ebben az iskolában a festett haj és a szakadt farmer már nem tartozik a lázadáshoz szükséges elengedhetetlen kellékek közé. És ha jól látom, a fülbevaló meg a szöges csuklópánt sem számít ezután izgalmasnak. Még a dirinek is van olyan. És hála a mi óvó néninknek, talán Mici sem fogja szokatlan, egzotikus testékszerként kezelni a tetoválást. Mert az olyan ovis dolog. Igen, úgy érzem, jól döntöttem, hogy a tetovált óvónő műkörmei közé adtam Micit. Mert a tetovált óvónő az egyetlen a hagyományőrző profillal rendelkező óvodában, aki néptáncol, Mici egyszerűen imádja, ami nem is csoda, mert egyszerűen árasztja magából a kedvességet. Ahogy Lübeckben a nem titkoltan punk stílusú igazgató szaktudását is az egekig magasztalja a szájukat húzogató szülők előtt a minisztérium. Szóval hagyjuk a külsőt, nézzük inkább a belsőt. Vagy mégsem?
