Terhesnapló 7.0: 4D ultrahang: mozi vagy vizsgálat?

Olvasási idő kb. 3 perc

Egészséges kisfiú van a pocakomban! Elmentünk az Istenhegyire ultrahangra.

20. hét

Egészséges kisfiú van a pocakomban! Elmentünk az Istenhegyire ultrahangra. Mert minden gyereknél elmentünk egy alkalommal 4D-re, film, fotó, flinc-flanc. Ha akarja, nézegesse felnőtt korában, azt meg ne mondhassa, hogy mert a többinek volt, nekem meg nem. És azért az Istenhegyire, mert a harmadik gyerkőccel ott voltunk, ééééés zongorázni lehetett volna a különbséget az első-második és a harmadik extra UH között.

"Sajnos úgy fordul, hogy nem tudom megmondani, fiú-e vagy lány", mondta az udvarias gépkezelő kisasszony az első két esetben (mindkétszer a huszonhatodik hét körül). Persze lemérte a kötelező adatokat, meg bekapcsolta a képalkotót,  megnéztük, hogyan néz ki narancssárga homályos krumplidudor-rendszerben a gyerekünk. Nyomtatott képet, adott CD-t, köszönjük a látogatást, jó egészséget, fizetés a recepción. Morogtam ugyan, de nem aggódtam, mert az első két genetikai UH-t a kettes nőin állami eü keretekben profik készítették, tudtam, hogy a gyerekeim egyébként egészségesek.

Ehhez képest döbbenetes élmény volt az Istenhegyi. (A harmadik gyerekkel a huszonhatodik hét körül voltunk ott, most pedig a huszadikon.) Komplett, professzionális egészségügyi tárlatvezetés a babusom testében, szívkamrák szimmetriája, vese, gyomor, agy, stb. melyik szerven miből látszik, hogy működik és egészséges, megfelelő koponyaarányok, orrcsontmérés, száj alakja, ujjak száma, húgyhólyag. És nem tudott egyik babám se úgy feküdni, hogy ne mutassanak nekünk egyértelműen látszódó képet, amiből magam is tisztán láthattam, hogy hmmmm fiú. Nem ám úgy, hogy "talán látok ott valamit a lába között" vagy "inkább fiú, mint lány". (Még két embert ismerek, aki megfordult ott UH-t csináltatni, ők más orvosoknál voltak mint én, és mindketten maximálisan meg voltak elégedve. Egyikük külön elmagyarázta, hogy feltétlenül X orvoshoz jelentkezzek be, mert ő az, aki mindent tud. Nos úgy tűnik, hogy ott minden orvos eléri ezt a színvonalat, mindegy, kit választok.)

Nem készítettem a magyar 4D-s UH kínálatról általános felmérést. Egy vacak és egy szuper helyet ismerek. Azonban ezek alapján javaslom annak, aki ilyesmit tervez igénybe venni: mielőtt elmegy a kinézett helyre, gyűjtsön róla információkat. Számomra a színvonal jelének tűnik, ha az adott helyen megmondják a gyerek nemét, és nincs hivatkozás "rosszul fordulásra". Nagyon fontos, hogy az ultrahanggépet működtető ember tudja, mit lát: komoly szakmai hátértudással rendelkezzen, ne csupán egy udvarias betanított munkás legyen. Biztosan van még olyan hely Magyarországon, ahol hasonló alapossággal vizsgálnak, és mindenről felvilágosítást adnak. Mondjátok el a tapasztalataitokat!

Miután eljöttünk az ultrahangos vizsgálatról, öt centivel a föld felett közlekedtem, mert a Picurka egészséges! Hiába gondoltam előtte azt, hogy így kell lennie, volt bennem egy nagy adag szorongás, hogy mi van akkor, ha mégsem. Nagy kő esett le a szívemről. Az tulajdonképpen mindegy volt, hogy fiú-e vagy lány, mert van két lányom és egy fiam már, de mi tagadás, annak is megörültem, hogy fiú. Lesz kivel autóznia a fiamnak.

Így indultunk anyámékhoz látogatóba, hogy akkor most elmondjuk a nagymamának a Nagy Hírt. Vissza is kérdeztem a lányaimnál, hogy tudják-e, mi az. Mire a nagylányom magától értetődő természetességgel közölte: - Hát az én névnapom meg a húgom szülinapja!

AMK

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.