A Gyerekszigettel ellentétben a „nagy” Szigeten nincs olyan nagyon sok gyerek. Pedig ami a programokat illeti, akár lehetnének is – ha ez egy vidám, ingyenes nyári szabadtéri fesztivál lenne (ilyen is van bőven minden évben), akkor szerintem csak úgy hemzsegnének. Valószínűleg amellett, hogy pár gyerekes szülő ragaszkodik az időben lefekvéshez, főleg imidzs kérdése az egész.
A Sziget ma már nem Diáksziget, de úgy tűnik, sokan leragadtak ennél. Vagy rémeket látnak, hogy ott biztos alkoholba, cigifüstbe vagy isten tudja mibe fullasztanák a kiskorút, aki egyébként velünk ellentétben teljesen ingyen mehet be.
Akadnak azért gyerekek (egyet mi is szállítottunk), bár van, akinek ottléte puszta illúzió, ők a szervezők és fellépők gyerekei, akik megnézik anyut-aput és mellesleg még kismillió más programot is. Ottalvós gyerekkel nem találkoztunk eddig a sátrakban, illetve láttunk olyat, aki „ott aludt” akkor éppen, de nyilván éjjelre őt is hazavitték aludni.
A programokból viszont rengeteg való gyereknek – a Vándor Vurstli (miii, Vándor Virsli, kérdeztem először én, a tájékozatlan) például rengeteg gyerekszórakozást kínál direkt nekik, ki lehet próbálni az artisták eszközeit, vannak vidám mutatványosok és eszközeik, bohócok és vásári mókák (mint a sok helyen felbukkanó horgászási lehetőség – de itt nem kerül pénzbe egy menet), utóbbit úgy láttuk, az apukák is nagyon élvezték, naná, például három tequila után nekem is óriási sikerélmény volna négy műanyag halat horogvégre tűzni.
Az eredetileg felnőtteknek szánt programokból is sok leköti a gyereket. A miénknek például legjobban a Roma sátor indiai színész-akrobatái tetszettek, akik színes ruhákban pantomim és cirkuszi mutatványok összeházasításával mutattak be látványos jelenetet dobszóra, de irigykedve figyelte a hastáncosnő produkcióját is (itthon sokszor játszik olyat), vidáman fényképezkedett a Greenpeace hatalmas „karbon dínójával”, tátott szemmel nézte a bátor jelentkezőt, aki nem riadt vissza a bungee jumping kipróbálásától, zsonglőr-eszközöket próbálgatott, nem utolsósorban lelkesen tapsolt a Csík zenekarnak, és ha el nem fárad, akkor biztos talált volna még millió neki (is) való szórakozást.
A „szigetelés” árnyoldala ugyanis a rettenet távolságok és a tömeg. Ha gyerekmagasságban mendegélünk, akkor a hosszas battyogások, amikor sokáig csak lábakat lát egy kölyök, erősen emlékeztethetnek gyerekkorom május elsejei felvonulásaira (amiket nem nagyon kedveltem), és ezen a finom rágcsálnivalók és a színes lampionok (a rózsaszínű, szögletes malac lett a kedvenc) is csak részben segítenek. Az elszánt babakocsisokat a sár már nem riaszthatja (idén még nincs, de állítólag pénteken zuhé lesz), legfeljebb a por, ami a kisdedeknek nem tesz annyira jót. A zajon viszont lehet segíteni – a meginterjúvolt fiatal pár két gyerekkel (egy ovis és egy másfél éves forma) például gyakorlott szigetelők, akiket a nagyobbik gyerek egy éves kora előtt például egy francia barát ráncigált ki a Szigetre, egy formatervezett füldugó társaságában, amit a gyerek fülébe helyezve már nem volt akadálya némi szundításnak. A szundítás nagy színpadoktól távol füldugó nélkül is sikerülhet, de a fiatalok két gyereke akkor éppen a Vándor Vurstli labdáit és karikáit próbálgatta sorban nagy lelkesedéssel, láthatóan egyik se volt fáradt és eszébe sem jutott aludni.
Amit nem láttunk, legalábbis este nyolcig nem – beájult, leittasodott, lemocsarasodott kiskorúakat, egyáltalán, a részegek szinte kivétel nélkül meglett, huszonéves külföldiek voltak (hja, a piát bevinni nem lehet a Szigetre, ott megvenni pedig nem olcsó buli), a mulatozás „ereszd el a hajamat” része nyilván valamikor hajnali egy körül kezdődik. A civilek rengeteg pozitív gondolatot sugárzó sátorral készültek idén is, a toleranciától a zöld gondolatokig, a felelős szexuális életen át egyes közintézmények bemutatásáig.
A délutáni-esti órákban lazán ki lehet vinni a gyerekeket, leginkább ha már elmúltak mondjuk négyévesek, és tudnak gyalogolni vagy van elszánt apuka, aki szükség esetén cipeli őket. A kultúrát meg a sokféleséget ugyanis itt sokkal jobban és töményebben lehet bemutatni, mintha egyenként elvonszolnánk őket pár kortárs színházba (amit nem lehet csak úgy otthagyni, ha mégse tetszik), vagy csak a YouTube-on mutatnánk a népek táncait vagy ruháit. A Sziget nagy, egy-egy csendes-békés sarokban ki lehet pihenni a koncertet vagy előadást, az interaktivitást pedig főleg a civil sátrak biztosíthatják, a kifejezett gyerekprogramokat pedig a Vándor Vurstli. Mint a tévétornát, idősebbek is elkezdhetik, a Csík-koncerten jócskán láttam magamkorú meg nálam idősebb arcokat is. Remélem, mire felnőnek a gyerekek (a Kicsi is, aki sajnos estére vigasztalhatatlanul bömbölni kezdett itthon, tehát muszáj volt hozzá egyszer csak hazajönni) még lesz valami efféle, mert azért mégiscsak a 15-28 közti korosztály képviseltette magát a legnagyobb számban. De valami jó kis álruhában nyilván ki fogok még suttyanni magam is, addigra nyilván már csak macskám lesz itthon, akit nem kell akárhány óránként szoptatni.
A szigetes-gyerekes buli este nyolc körül ért véget. Az érkező tömeggel szemben evickéltünk a HÉV megálló felé más gyerekesekkel-babakocsisokkal együtt, hogy otthon biztonságba helyezve a kölyköket visszatérjünk a helyszínre bulizás céljából. Akkor még nem sejtettük, hogy nem leszünk túl sokan: a korosztályunk már nem igényli/kevésbé bírja a gyerek melletti bulizásokat, és főleg tizenéves lánykák és legények ugrabugráltak a kocsmák előtti „táncparketten”. De ez már egy másik poszt lesz.
