Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hatodik terhesnapló-bejegyzések írására nyuszómuszót választottuk, akinek együtt izgulhatjuk végig a terhességét, szinte a legelejétől.
Köszönjük a jelentkezéseket másutt megüresedett virtuális helyére. A hatodik terhesnapló-bejegyzések írására nyuszómuszót választottuk, akinek együtt izgulhatjuk végig a terhességét, szinte a legelejétől. Nyuszómuszó első gyermeke koraszülöttként jött a világra, így most természetes, hogy jobban aggódik a szokásosnál: veszélyeztetett terhesként valószínűleg gyakrabban fog orvoshoz járni. Bízunk benne, hogy ezúttal hatalmasra növeszti a hasát és leghamarabb 2011-ben születik meg Benedek kistestvére.
9. hét
+1 kg
Mikor az első gyermek bejelentkezett tavaly, mérhetetlenül naivak voltunk és úgy gondoltuk még befejezem az utolsónak ígérkező félévemet az egyetemen, augusztus közepén lesz egy szuper szülésünk, a könnyen kezelhető utód mellett majdcsak megírom azt a diplomamunkát valahogy, és egyáltalán: csillámpor, fanfárok, öröm, meg boldogság. Aztán máshogy alakult minden: a vizsgaidőszak első hetében, - ami, akárhogy is nézzük, határozottan a tavasz vége és nem a nyáré - megszületett Benedek, és ezzel ugrott a jól kitalált program, borult az egész életünk és elkezdődött egy egészen más időszámítás.
Hogy is gondolhattam volna most, alig egy évvel később, és még mindig ugyanannak a nyomorult félbehagyni kényszerült félévnek a vizsgáit nyűve, méghozzá úgy, hogy a nappali fejlesztések után éjszakánként egy, az aktuális fronttól a napi rutin részeként fuldokló gyereket hurcibálok, hogy a hullafáradtság és a masszív ellenállás az agyam részéről, hogy bármit is megtanuljak nem csak egy alapállapot? Így történhetett, hogy nem sokkal azután, hogy elfogadtam, hogy nem fog összejönni a tervezett két év korkülönbség, hanem két és fél lesz, mert az orvos szerint a koraszülésre való hajlamom miatt el kell kerülni a tavaszi-nyári frontokat, magyarán innentől télen szülhetek és pont, sokként ért a férjem bejelentése, miszerint én ismét terhes vagyok. De semmi gond, végül is téli lesz az a gyerek így is.
Az indok? Nem csak az aluszékonyság, meg az elhülyülés, de nem ám, hanem mert újabban olyan szerelmesen kedves vagyok. Hármasikreim legyenek, ha ennek nem burkolt kritikaszaga van... Számoltam, számoltam, és bár tényleg késett egy hete, ami eddig fel sem tűnt – olyan három órákat aludtam, négy részletben – teljesen hihető magyarázatnak éreztem azt, hogy van mostanság némi kis stressz az életemben, és úgyis megjön hamarosan, úgyhogy nem foglalkoztam vele tovább, elvégre családtervezés is van a világon. Aztán persze nem jött meg, és eljutottunk oda, hogy szembe kellett nézzünk azzal, hogy nemsokára kétgyermekes szülők leszünk és összesen húsz hónap lesz köztük a korkülönbség. Persze, ha már így alakult, örülünk, és állunk elébe, aminek csak kell, de azért lesznek nehézségek is, az biztos.
Elsőként, ott van Benedek, aki igen elfoglalt emberke, el kell jutnia ugyanis a Koraiba heti kétszer, plusz a gyógytorna, ha bírom a tempót, ha nem. A mozgása picikét elmaradott, de, remélem, hamarosan azért járni fog, úgyhogy a cipelése talán nem lesz akkora gond a terhesség kritikus szakaszában. Ott van az is, hogy, hasonlóan a sorstársakhoz, elég beteges; már az összes létező kórházat megjártuk a városban, és tavaly speciel rotával jöttem haza az egyikből, ami terhesen kifejezetten rossz vicc lenne. Bár, nézzük a jó oldalát, többet azzal már legalább tuti nem fogok, de azért a kórházazós telet idén, bár nem főképp miattam, remélem, kihagyjuk. A legnagyobb félelmem vele kapcsolatban mégis az, hogy hogyan fogja bírni a kis korkülönbséget, hiszen olyan nagyon-nagyon túlérzékeny és anyás gyerek! Azt sem tudom, hogy lehet egy egyévesnek elmagyarázni, hogy lesz egy másik baba is, ott van a pocakomban, és hasonlók.
Mikor egyszer pont ahhoz támadt úri kedve, hogy a hasamon ugráljon, mondtam neki, hogy nem szabad, mert van benne egy kisbaba. Rettentően elégedett lettem volna, hogy erre ő is mondja, hogy „BABA”, mert nagyjából tisztában van azzal, mire szoktuk mondani, de ehelyett azt mondta, hogy ”BÚ” és kedveskedve megpaskolt, ami viszont finoman szólva is lelombozó, erről ugyanis tutira tudja, hogy mit jelent. És végül, de talán nem utolsósorban, az is ott van, hogy fogom bírni én, hogy mi lesz, hogy csak nehogy ez a gyerek is korábban szülessen meg, hogy minden rendben legyen.
Ez persze mindenkinél jelentkező félelem; olyan alapvető, csak épp elképzelhetetlen fajta. Viszont én nagyon is el tudom képzelni. Láttam, ismertem babákat, akik meghaltak, igazából, és nem egy hírben, vagy felmérésben olvastam róluk; édesanyákat, akik elveszítették a gyermeküket és erről nem tudok többet írni. Hát szóval: félek és azt hiszem, ez így is marad még úgy húsz hétig.
Ugyanakkor, tudom: fölösleges. Úgysem tehetek túl sokat; az előző terhességem alatt is szuper volt minden, egészen addig, amíg egyszer csak, minden előzmény nélkül, már nem volt többé az. Emiatt a „majd meglátjuk, hogyan alakul” miatt, meg talán, mert már nem az első gyerek, van bennem egy jó adag nihilizmus az üggyel kapcsolatban. Benedeknél a körmöm rágtam, hogy mikor lehet már tesztelni, rohantunk az orvoshoz, és átszellemült képpel mászkáltam, a nem létező hasamat simogatva. Most meg? Hát, amolyan Pató Pál úr jelleggel mennek a dolgok. A tesztelés várhatott, az orvos főleg; terhesnek lenni meg egyszerűen csak nem érek rá az anyukaság mellett.
Terhesvitamint sem szedek most, csak folsavat, igaz, ez már annak a folyománya, hogy vettem egy tripla adagot, aztán elfelejtettem, hogy hova raktam, és nem vitt rá a lélek, hogy elköltsek rá még egy rakat pénzt, mondván, hogy majd egyszer úgyis meglesz. Lehet, hogy a gondviselés szólt közbe, mert az előző terhességemet az első pillanattól jellemző falásrohamok eddig még nem jelentkeztek, ami, lássuk be, igen kellemes különbség.
Másra amúgy nem kell figyelnem egyelőre, persze olyan totálisan irreális elvárásoktól eltekintve, hogy ne emeljem fel Benedeket. Azért ezen a projekten is dolgozom, eddig annyit sikerült elérnem, hogy a szenvedő alany fejében szöget ütött, hogy valami nem stimmel, határozottan cselt gyanít, ezért, biztos, ami biztos alapon kétszer annyira szemmel tart, mint eddig, amit persze sehonnan máshonnan nem lehet jobban csinálni, mint ha felkéredzkedik.
Veszélyeztetett terhesként később gyakrabban kell majd orvoshoz járnom, ha kell, kapok valami bogyót a fronthatások ellen, a méhszájam pedig most nem fog idő előtt nyílni és kész. Összességében igazán tökéletesen volnék, ha nem lenne ez az embertelen meleg. Így eléggé világvége érzésem van, folyton szédülök, a rengeteg ivástól egész nap hánynom kell, és sokat fáj a fejem. Mégis: bár Benedek nagyon bágyadt és nyűgös a melegtől, de alapvetően a hidegfrontokat és az esőt nem bírja a tüdeje, így a múlt havi özönvíz alatti folyamatos inhalálás után most végre megint végigalussza az éjszakát, ami határozottan jót tesz neki.
Hogy a momentán álomkóros önmagamról és az Újbabáról (aki szerintem lány, lehet fogadni) már ne is beszéljek...
nyuszómuszó
