Negyvenezerért gyűjthetsz könyvlapokat

Olvasási idő kb. 3 perc

Gyors fejszámolás, ha mindet megveszem, év végére van egy szép, kapcsos kartonba kötött, izé, negyvenezer forintos könyvem.

Ha nem áll fenn valami feltűnő és felháborító átverés, esetleg súlyos környezet-vagy egészségkárosítás, én általában nem kelek ki semmilyen termék vagy szolgáltatás ellen. Elvégre egy piacgazdaságban normális cég csak olyasmit kínál, amire kereslet is van, és nem áll a honpolgár mellett senki töltött pisztollyal, hogy az adott akármit leemelje a polcról. Tehát akármilyen baromságnak is tűnik, nyilván megvan a helye valahol. De néhány vevőcsalogató praktika láttán azért el szoktam morfondírozni, hogy fajtársaink egy csoportja mégis minek is nézhet bennünket.

Már egyszer régebben írtam a Nagy Terhesbizniszről, amit rögtön szülés után a Nagy Bébibiznisz követ, utána lohol a Hasznos és Kellemes Gyerekeknek Való Holmik biznisze. Végül is, miért is ne, ha el lehet adni. Nem vagyok túl keménykezű tehát akkor sem, ha a gyerek néha-néha kilobbizik nálam valami meredek baromságot, ami az aktuális imidzsépítő az oviban, elvégre én is voltam gyerek, és akkor is voltak imidzsépítő cuccok, akármekkora cucilizmus is volt. De ha a mondott termékből piacra dobnak egy negyvennyolc részes sorozatot, „gyűjtsd be az összeset!” szlogennel, akkor annak kitalálóját már azért paprikás lisztbe forgatva szívesen sütném ki forró olajban.

Szóval, a sorozatok. A példa az pont nem egy gyerekeknek szánt termék, de van bőven nekik szánt változat is, amiből nehezebb lehet kikeveredni ha egyszer engedünk a csábításnak. Általában úgy kezdődik, hogy a gyerek párhetes-párhónapos kora körül egyszer csak elkezd csörögni a telefon, és bársonyos hangú hölgyek ajánlgatnak mindenféle hasznosnak tűnő dolgokat, adatbázis már nyilván a kórházban felépül a friss kismamákról. A fele nálam azonnal elvérzik „bocsánat, szoptatok” vagy „bocsánat pelenkáznom kell” felkiáltás közepette, akkor is, ha valami, a bársonyos hangúakra nem tartozó egyebet csinálok éppen, és utána igyekszem nem hangosan szidni az anyjuk köcsögét az időközben odaégett rántás miatt, ha a gyerek is a közelben van. A másik felét kíváncsiságból végighallgatom, például azt a kettőt, akik valami hasznos kiadványt ajánlgattak, amit kis darabokban lehet megvenni, az első részt szinte ingyen, ajándék kapcsos karton gyűjtővel.

A téma, nos hát .....a felsorolt fejezetek közül öt kapásból nem érdekes, három mérsékelten, kettő viszont kifejezetten izgalmas. Azt külön nem lehet megvenni? Nem, minden fejezetből küldenek egy kicsit minden alkalommal, első adag öt-kilencszázért, a többi valahol másfél-kétezer körül, egy évben huszonvalahány darabban. Hm, matek. Gyors fejszámolás, ha mindet megveszem, év végére van egy szép, kapcsos kartonba kötött, izé, negyvenezer forintos könyvem. A gyereknevelésről, a vadon állatairól vagy a papucsállatkák nemi életéről. MIVAAAAAAAN?

A Révai Nagy Lexikona digitális verzióban, kereshető adatbázissal, ajándék Pannon enciklopédiával rendelhető jelenleg a bookline-nál. Ötezerért.

A terhes-és gyereknevelési könyvek (köztük jól kipróbált klasszikusok és újdonságok is) átlagára két-háromezer forint. Egy-négyezer egy színvonalas gyerek CD, remek filmek vihetőek haza, öt-kilencszázért adják darabját. Negyvenért jó néhány alkalommal járhatunk ismert szakemberhez, esetleg jöhet ő is hozzánk, csak hogy külön a mi gyerekünkkel foglalkozzon és fejlessze személyre szabott módon.

Na tudjátok mit? Én olcsóbban adom. Vegyetek heti ötszázért tőlem mondjuk „Vakmacska magvas gondolatai az életről és a gyermeknevelésről” kiadványt, huszonöt-harminc fejezetben, ingyen adom hozzá a karton kapcsos borítót, valamint bónuszként egy utolérhetetlen útibeszámolót a francia Riviéra szállodáiról és Michelin-csillagos éttermeiről. Ha elegen fizettek elő, ígérem, csak a legjobbakról fogok írni benne.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vakmacska
Vakmacska
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.