Halott lányát akarta pótolni a 60 évesen ikreket szülő nyugdíjas

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ikerlányoknak adott életet egy 60 éves nyugdíjas nő a kínai Hofej városában kedden. A koraszülött gyermekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak.

Ikerlányoknak adott életet egy 60 éves nyugdíjas nő a kínai Hofej városában kedden - közölte a kínai állami média csütörtökön.

Wu Jingzhou ikerlányaival

A koraszülött gyermekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak tavaly, nem sokkal azután, hogy az asszony 28 éves lánya gázmérgezésben meghalt.

Az ikrek a terhesség 34. hetében, kedden születtek császármetszéssel. Inkubátorban vannak, állapotuk stabil.

Az anya a műtét után azt mondta, hogy férjének és neki az újszülöttek adnak erőt az élethez. "Annak ellenére, hogy öregek vagyunk, bízunk benne, hogy képesek leszünk felnevelni őket" - idézte a China Daily a 60 éves asszonyt, aki barátai és rokonai unszolására döntött a mesterséges megtermékenyítés mellett lánya tavalyi halála után. Miután vonakodó férjét meggyőzte, egy pekingi nőgyógyászati klinikára utazott, hogy kikérje a szakértők véleményét. Az orvosok nem sok esélyt adtak arra, hogy sikerül teherbe esnie, mégis a beavatkozás mellett döntött.

Cheng Lin, a hatvanéves kínai anyuka

Az egyre fejlettebb technikáknak köszönhetően, mind több idősebb nő vállalkozik a mesterséges megtermékenyítésre világszerte. Ilyen beavatkozás után 2008-ban két indiai nő is 70 éves korában szült. Ezzel állítólag ők lettek a legidősebben anyák a világon.

(Független Hírügynökség)

Tavaly egy szintén hatvanéveskanadai szülő nőről számoltunk be, 2006-ban 66 évesen szült egy spanyol nyugdíjas, egy évvel korábban pedig egy osztrák 66 éves nőnek született gyereke.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?