Balfasz ajándékokat hoz a nyúl

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legszívesebben a vérnyúllal etetnénk meg azt, aki hasonló béna ajándékokat hozott a nyúl nevében.

Vannak ajándékok, amelyek minden ajándékozós ünnepen kérlelhetetlenül megérkeznek hozzánk, főleg, ha gyerekünk van. Tűnődve állunk a kuka fölött, hogy talán mégis jók lesznek valamire, de leginkább az ajándékozó felmenőit emlegetjük magas hangon. Az idei húsvétkor sincs ez másképp, legszívesebben a vérnyúllal etetnénk meg azt, aki hasonló béna ajándékokat hozott a nyúl nevében.

Rossz minőségű csokinyulak

Rettenetes arckifejezésüknél csak az ízük rémesebb, kis lángon olvasztott autógumira emlékeztetnek, a sarj nagy lendülettel leharapja a fejüket, undorral lenyeli vagy esetleg kiköpi, a többit otthagyja a konyhaasztal sarkán.

Megoldás: csokis muffinba még elmennek, főleg, ha vendégeknek készül. Némi trükkel a gyerek is megeszi, főleg, ha az összetételre azt mondod, szigorúan titkos, mint a Coca-cola.

Kitörős hegyű ceruzakészlet

Ezt a szállítmányt nyilván elejtette a pakolódaru valahol a Sárga-tenger valamelyik kikötőjében, eleve darabokban van a bele, egyetlen kört sem lehet befejezni. A gyerek viszont kitűnően megtanul rajta ceruzát hegyezni, valamint fejleszti a kitartást és a kudarctűrést – mivel egyetlen új hegy sem tart két centinél és két percnél tovább.

Eleve beszáradt filcek

Sokáig azt hittem, ezek hetvenes évekhez kötődő gyerekkorom emlékei, rég kihaltak. De nem, most is léteznek, csinos csomagban hozzák lelkesen, legalább huszonnégy darabot egyszerre – érdekes, csikorgó hangjuk kitűnően kiegészítheti a töklámpás látványát Halloweenkor. Mert ugye rajzolni azt nem lehet velük.

Büdös plüssállatok

A legtöbb plüssel nincs nagy baj, legfeljebb porfogó és helyet foglal. Ez viszont kiüldöz a szagával bárhonnan, ha kimosod, akkor viszont felmosó fókának se lesz jó, színe ki, formája össze. Némi húsmaradékkal vagy macskamentával megbolondítva azonban négylábú kedvenceink új játéka lehet – kár, hogy az adományozó általában akkor ugrik be váratlanul látogatóba, amikor a német juhász éppen lelkesen fecnikre szedi az egészet.

Szétesős összerakó játékok

Apaaa, ugye összerakod? Aha, csak nem illik össze, vagy három másodpercen belül esik széjjel ismét, egy darab azonnal a franciaágy közepe alá gurul. Azon túl, hogy felnőtt-gyerek türelmét próbára teszi (így edzve az illetőt esetleges későbbi fizetős munkákra), alkalmazható még nemkívánatos vendég elriasztására – észrevétlen módon a szőnyegre ejtett darabjaira kitűnően rá lehet lépni zokniban, a harmadik eset után az illető általában sürgősen távozni szokott.

Hangos, villogó elemes játékok

Külsejük rémisztő, hangjuk ijesztő, a villogástól meg epilepsziás rohamot kap a kutya. Zabálják az elemet, az eladott példányok energiaszükséglete összességében nagyjából a paksi atomerőmű éves teljesítménye, játszani viszont semmit sem lehet velük. Ha még a műanyag kapcsoló is beragad, akkor nincs mit tenni, ahogy az egyik Poronty-olvasó beszámolt róla, jó mélyen el kell ásni a kertben, és csak akkor elővenni, mikor kimerült az elem, majd a veszélyes hulladékok telepére gondosan leadni. Ha a kapcsoló működik, esetleg alkalmazhatjuk a szomszéd macskájának elriasztására, igen, arról a cirmosról van szó, amely fél éve következetesen a mi virágágyásunkat használja vécének.

Felnőtt mókák –  pocsék bor és büdös parfüm

A felnőttek sem maradnak ki – ha te kizárólag minőségi száraz villányi vöröset fogyasztasz, akkor előbb-utóbb landol nálad egy üveg édes fehér a hiper legalsó polcáról. Nosza elő a szakácskönyvet, készíts borsodót vagy részeges csirkét – de ha gyanítod, hogy a nedű kizárólag Borsodchem-alapanyagokból készült répacukorral, akkor inkább itt is a veszélyeshulladék-telep a megoldás. A büdös parfüm aztán tényleg reménytelen, mint hasznosítandó ajándék – nincs más hátra, mint a régi recept, add tovább, szamár a végállomás. Hozzád is nyilván így került.

Vakmacska

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vakmacska
Vakmacska
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.