Ötvenezren követték Layla haldoklását a Twitteren

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Édesanyja netes naplóban számolt be a kislány betegségéről, a kezelésekről, érzéseiről.

A kétéves Layla Grace-nél 10 hónapja diagnosztizáltak neuroblasztómát (idegrendszeri rosszindulatú daganat). Édesanyja netes naplóban számolt be a kislány betegségéről, a kezelésekről, érzéseiről.

Layla Grace

A napló mellett az anya a Facebookon is létrehozott egy csoportot, akiktől lelki és anyagi támogatást várt. A Twitteren pedig naponta többször informálta az olvasókat, akik végigkövették Layla haldoklását március 9-i haláláig.

Layla 16 hónapos korában kezdett étvágytalan lenni, és alvási szokásai is megváltoztak. Szülei nem gondoltak semmi rosszra, azt hitték, hogy csak egy rossz evő gyerekük van, mígnem a kislány egy májusi reggelen bedagadt, karikás szemekkel ébredt. A gyerekorvos azt mondta, fülfertőzése van, a duzzadt szem is ennek tulajdonítható. Közben észrevették, hogy a kislány hasa felfújódott és kemény. Néhány nappal később már egyáltalán nem evett és székrekedése is volt, ezért egy gasztroenterológus specialistához küldték őket. A további vizsgálatok alapján megállapították, hogy Laylának 4-es stádiumú neuroblasztómája van: hatalmas rákos daganat a hasában, amely a bal veséje fölött indul, körbeér az oldalon, végig a hasa fölött és befedi az aortáját. A rák megtámadta a csontvelőjét is, olvasható a honlapon.

Layla 2008 karácsonyán

2009 májusától kezdve az anyuka rendszeresen vezette az internetes naplót, a Twitteren pedig naponta többször adott helyzetjelentést kislánya állapotáról, érzéseiről. Közel ötvenezren követték nyomon rövid bejegyzéseit, a Facebookon pedig több mint 66 ezren csatlakoztak a Praying for Layla Grace csoporthoz, ahol adományokat is gyűjtöttek a kislány kezelésére. A rengeteg ima és támogatás ellenére a Twitteren

március 9-én 10.43-kor jelent meg az üzenet: „Layla hajnalban elment az angyalokkal játszani.” Édesanyja a honlapon még aznap közzétette, mikor és hol lesz a szertartás, és jelezte, hogy gyermekfelügyeletről is gondoskodnak. Megadta virágárusa elérhetőségét is arra az esetre, ha valaki virágot adományozna a temetésre.

"Cancer sucks!"

A súlyos beteg kisgyerekek szülei elképzelhetetlen fájdalmat élnek át, borzasztó nehéz feldolgozni a helyzetet, ép ésszel kibírni, ahogy a gyermekük a szemük láttára fogy el, hiába tesznek meg mindent a gyógyulása érdekében. Sokan érzéketlennek és szenzációhajhásznak tartják, hogy Layla édesanyja az interneten írta meg kislánya küzdelmét a betegséggel, mások szerint a nyilvánosság segített neki talpon maradni.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.