Agymosással mentették meg a koraszülött kisfiút

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nagyobb eséllyel épültek föl károsodás nélkül azok a csecsemők, akiken elvégezték ezt az eljárást.

Ezeken a képeken Isaac Walker-Cox látható, aki 2000 októberében, 13 héttel a kiírt időpont előtt született Bristolban. Ő volt az első újszülött, akin a forradalmi „agymosás” technikáját alkalmazták, miután koraszülöttsége miatt agyvérzést kapott. A technika lényege, hogy szó szerint átmossák az agyat, hogy eltávolítsák belőle az agyvérzés következtében felgyülemlett méreganyagokkal teli folyadékot, amely a csecsemőnél agykárosodást, vagy éppen bénulást okozhat. A folyadék eltávolításával csökkentik az agyában lévő nyomást, ezáltal is kisebb a maradandó károsodás esélye. A folyadék gyors leszívása azért is nagyon fontos, mert a gyerekek nagy részénél a felgyülemlett folyadék túlzott mértékben kitágítja az agyat és a fejet, hidrokefáliát, azaz vízfejűsséget okozva ezzel.

A technikát kifejezetten újszülöttek kezelésére fejlesztették ki: két csövet vezetnek az agykamrába, az egyiken tiszta folyadékot pumpálnak az agyba, míg a másikon folyamatosan távozik a szennyezet folyadék, írja a Pediatrics. Az alapelv, hogy több legyen a leszívott folyadék, mint a visszapumpált, közben folyamatosan mérik az agyi nyomást, hogy ki tudják egyenlíteni.

Agymosás

Az eljárás nagyjából három napot vesz igénybe. Ezzel szemben a most alkalmazott elljárás hónapokig tart, ráadásul a fertőzés veszélye is nagyobb: ennek keretében a gerincvelőbe és az agyba szúrt tűkkel próbálják leszívni a folyadékot. Egy 77 agyvérzést elszenvedő, koraszülött babára kiterjedő vizsgálat szerint sokkal nagyobb eséllyel épültek föl maradandó károsodás nélkül azok a csecsemők, akiken elvégezték ezt az eljárást. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy ezzel az ejárással minden agyi károsodást szenvedett koraszülött megmenthető, hiszen a 39 újszülöttből, akit az agymosás technikájával kezeltek, 21 meghalt, vagy igen súlyos károsodást szenvedett. Igaz, ez az arány alacsonyabb, mint a hagyományos eljárással kezelt csecsemők esetében, ahol 38-ból 27 csecsemőt nem tudtak megmenteni.

A 27. hétre született

A képen látható kisfiú ma már kilenc éves, szeret iskolába járni és a számítógépén játszani. De kilenc évvel ezelőtt még az sem volt biztos, hogy egyáltalán életben marad-e, azt mondták, egy százalék esélye van a túlélésre. Szüleinek nagy bátorságra volt szüksége, hogy a világon egyik elsőként engedélyezzék az orvosoknak, hogy elvégezzék ezt az új eljárást törékeny, a terhesség 27. hetében született kisfiukon. Isaac-nek ma enyhe bénulás van a bal oldalában, de ez nem akadályozza semmiben, és a szülei csak sokára merték elhinni, hogy rendes iskolába tud járni, és nincsenek tanulási nehézségei.

Ma már kilenc éves

Az agyvérzés a koraszülötteknél fellépő egyik leggyakoribb komplikáció, mivel a vénák a negyvenedik hétre erősödnek és fejlődnek ki teljesen. A kiírt időpontnál korábban született gyerekeknél, pont az agy központi részében még igen sok a sérülékeny ér található.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.