Amíg a gyerekem kicsi volt, annyira lenyűgőzött látványos fejlődése, hogy egy percig nem gondolkodtam rajta, hogy vegyek-e neki néha új, fejlesztő játékokat – persze racionális kereteken belül. Ráadásul ezekkel a dolgokkal, ha nem is mindig, de legtöbbször örömmel játszott, én meg körbeugráltam, mint egy majom, hogy milyen ügyes, már ezt is tudja. Aztán mostanában, hogy már elmúlt kétéves, elkezdett akarni dolgokat, ő is rájött, hogy másnak milyen remek dolgai vannak, ami jó lenne neki is. Ezeket szerencsére még többnyire el is felejti, van azonban, amire nagyon rákattan, és látszik, hogy nagyon bejön neki, én meg legszívesebben azonnal rohannék a játékboltba, hogy megvegyem neki. (Persze nemcsak a fejlesztés, hanem annak reményében is, hogy akkor ezzel majd végre eljátszik egyedül is, bár tudom, hogy ez ilyen korban még nem várható.)
Jelenleg ilyen játék például a Pötyi, olyan elmélyülten pötyizik, hogy öröm nézni, a bölcsiben is ez a kedvence. Tehát nem valami értelmetlen dologról van szó.
Most azonban nagy dilemmába kerültünk az apjával. Már elég nagy ahhoz, hogy felfogja, ha kap valamit, ezért ki kellene alakítani az arra vonatkozó irányelveket, hogy mikor is kapjon a gyerek játékot. Csak alkalmakra? Vagy szelektáljon a józan szülői ész? Értelmes dolgokat kaphat néha-néha évközben is? Vagy játékot nem, de könyvet igen? Az ösztönöm valahogy azt súgja, hogy ha valami hasznos és futja rá, miért ne kaphatná meg csak úgy? Ráadásul nem vagyok egy dugdosós alkat, egészen biztosan nem tudnám gyereknapig dugdosni, amit most megveszek. Másrészt viszont, emlékszem arra, mekkora öröm várni végre a szülinapot, meg a karácsonyt, amikor megkapjuk végre, amire annyira vágytunk. Ti hogy csináljátok?
