Két gyönyörű, egészséges, tervezetten született gyermek után nem kísértem-e meg a sorsot azzal, hogy bevállalok egy harmadikat?
Amikor teszem be a ruháimat a szekrénybe, mindig megakad a szemem azon a nagy kupac pocakos ruhán, amit a két terhességem alatt hordtam. Ilyenkor kicsit elfacsarodik a szívem, hogy talán soha nem hordhatom már őket. És ilyenkor hajlok arra, hogy bevállaljam a harmadikat.
Aztán jön egy olyan éjszaka, mint például a mai, amikor a 11 hónapos kislányom úgy döntött, nem alszik, és ha már buli van, abba bele kell vonni a szülőket is, nincs mese. Hajnali fél 4-kor aludt el először, és egészen fél 6-ig hagyott is pihenni. Közben egyszer a 2,5 éves fiam is felsírt, mert leesett az ágyról. Utóbbi intézését apuka bevállalta, aminek nagyon örültem, mivel a kislány több órás sírós-nyöszörgős-karattyolós produkcióját lazán végigaludta, mit aludta, végighorkolta. Ilyenkor rendkívül meggyőzően lebeszélem magam egy újabb babáról, helyette újabb vágyat fogalmazok meg magamban, miszerint: aludni szeretnék. (Szerencsére ritkák az ilyen éjszakák, de amíg egy is előfordul, addig hallani sem akarok újabb babáról.)
Napközben a kislányom nagyon jó fej, jön-megy, közlekedik, dumál, felfedezi maga körül a világot. Gyakran rácsodálkozom, hogy milyen nagylány. Hol vannak már azok az apró, pihe-puha babatappancsok, vékonyka karok, amiket alig mertem megfogni, mert attól féltem, összetöröm őket? Nem engedi már, hogy ölelgessem, dajkálgassam, hiszen neki folyton mennie kell - minden pillanat, amit a karomban tölt, elvesztegetett idő számára. Lassan nem tudom már kendőben magamon hordozni magamon, mert egyre nehezebb, az én derekam kapacitása pedig véges. Ilyenkor pedig újra feltámad bennem a vágy azután, hogy újra babázhassak.
De felmerül bennem a kérdés: két gyönyörű, egészséges, tervezetten született gyermek után nem kísértem-e meg a sorsot azzal, hogy bevállalok egy harmadikat? Mi van, ha nem is jön össze? Mi van, ha ne adj'Isten nem lesz egészséges? Én sem lettem időközben fiatalabb, ami nyilván növeli annak az esélyét, hogy valami baki csúszik a gépezetbe. Ugyanebből adódóan valószínűleg lassabb lenne a regenerálódás folyamata is, és biztosan nehezebben viselném az éjszakázást is.
És itt jön képbe az önzőségem is: a két gyerek után pikk-pakk visszafogytam, mi lesz, ha a harmadik után már nem megy ilyen könnyen? Bár tudom, ez igazán sokadrangú kérdés, de ha már mérlegelek, ezt is beletenném a mérleg egyik serpenyőjébe. Meg egyáltalán: bírnánk energiával, szusszal, és nem utolsósorban: pénzzel? Mert az szép mondás, hogy ahol elfér két gyerek, ott elfér egy harmadik is, de valóban így van ez?
Viki
