1. hét
3360 g
Azt gondolom, évente egyszer – mondjuk karácsonykor – megengedhetem magamnak, hogy csöpögős-nyálas posztot írjak, a szülés utáni hormonbomba robbanása után pedig kifejezetten érzelgős hangulatban vagyok, tehát a mai bébinaplót ennek jegyében írom.
Tavaly ilyenkor, ahogy az lenni szokott, 24-én végigjártuk a családot, felzabáltuk az összes töltött káposztát, beiglit és zserbót és néztük, ahogy a gyerekek minden helyszínen izgatottan bontják ki az ajándékaikat. Idén – amióta gyerekeim vannak – első alkalommal fordul elő, hogy szenteste (és egész nap) itthon maradunk és immár ötfősre duzzadt családommal ünnepelünk. Tavaly ilyenkor eszembe sem jutott, hogy idén kopogtat a gólya nálunk és hogy a 2009-es karácsonyfa alatt eggyel többen leszünk.
A férjem azt kérdezte tőlem, hogy mit szeretnék karácsonyra kapni tőle, mi az, amire vágyom. Annyit mondtam neki, hogy nekem minden vágyam teljesült már, a legnagyobb ajándék, amit kaphattam, ott szuszog a kiságyában. Nehéz lenne überelni holmi ékszerrel, ruhával, könyvvel vagy bármi mással.
Manna egyelőre nagyon jól viselkedik és (nyilván ennek a sárgasága az oka) sokat alszik. Ha ébren is van, békésen nézelődik és hagyja, hogy a nővérei nyúzzák. A két nagylány ugyanis folyamatosan foglalkozni akar vele, fel akarják venni (ezt egyelőre nem engedem, csak az ölükbe szoktam fektetni a babát, ha ülnek), amit viszont szívesen rájuk bízok, az az itatás. Mielőtt felhördülnének a kizárólag szoptatáspártiak, orvosi javaslatra itatjuk vízzel – a sárgaság gyorsabb leküzdése miatt. Úgy látom, szívesen is veszi az extra folyadékot.
Mint említettem, a hormonoknak köszönhetően kicsit érzékenyebb vagyok a szokottnál, és bár a terhesség alatti dühkitöréseim és hisztijeim szerencsére elmúltak, néha sírva fakadok itthon örömömben vagy bánatomban. Gondolom, nem lesz ez másként akkor sem, amikor felcsendül a Mennyből az angyal és rápillantok a karácsonyfa alatt álló (babaszékben fekvő) lányaimra, amint áhítattal nézik a faágon szikrázó csillagszórót.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
