Vajon tényleg minden úgy van, ahogy a kölyök meséli?
Amikor délutánonként az ember kisiskolás gyermekének megered a nyelve, a szülő csak hallgat és lázasan pörgeti az agyát: vajon tényleg minden úgy van, ahogy a kölyök meséli? Tényleg Gizike törte el szándékosan az egyik új ceruzát? És ő tépte le az új piros sapka bojtját is? És vajon tényleg eleszik az osztálytársak a tízóraira csomagolt finomságokat? Száz százalékig bíznom kell a hétéves lányomban vagy előfordulhat, hogy színez, túloz? Honnan tudhatnám meg a pontos igazságot anélkül, hogy beszélnék a tanítónővel vagy a „ragadozó” osztálytárs anyukájával? Vagy ez a lépés nem kikerülhető?
Korábban beszámoltam arról, hogy Málni osztálytársai rendszeresen megeszik a tízóraiját. Azóta is gyakran kérdezgetem, hogy mi a helyzet a keksszel, túrós táskával, kölesgolyóval és egyéb kajákkal, amiket csomagolok neki. Mostanra eljutottunk odáig, hogy megértette, nem azzal van bajom, ha megkínálja a barátait, sőt, erre biztatom is (és direkt úgy csomagolok, hogy jusson belőle másnak is), hanem azzal, ha mindent elosztogat, ő pedig éhen marad. Pedig úgy tűnik, még mindig gyakran fordul elő ilyen.
Új problémaként merült fel egy kislány, aki annyira erőszakos és nagyszájú, hogy (állítólag) rendszeresen bántja a lányomat – no persze nem fizikálisan, mert akkor pontosan tudnám, mit kell tennem. A lelki terror viszont sokkal nehezebb ügy: ha csak egy kicsit is kiszínezi a gyerek a történteket, az anyja meg berohan és az asztalra csap, nem biztos, hogy jól sül el a dolog. De hagyhatom-e, hogy már most azzal húzzák a lányomat, hogy amit mond, az hülyeség, ő buta és bármit csinál, az csúnya és rossz?
A másik kérdés, ami felmerül bennem, hogy ha tényleg pont úgy történik az iskolában minden, ahogy a gyerek elmeséli, mit tudok tenni ellene? Nyilván itthon próbálom erősíteni benne, hogy nem hülye és amit alkot, az szép (ha tényleg az), de mi van, ha ez csak a jéghegy csúcsa és ezer egyéb negatív dolog éri bent, amiket itthon nem is tudok oldani, mivel nem tudok róla? Emellett úgy tűnik, még mindig szeret iskolába járni, sok betűt felismer és magától gyakorolja is őket. Bele kell avatkozni az osztálytársak közötti harcba vagy hagyjam, hadd oldja meg a problémáit maga?
