Az első gyereket várva a lakásvásárlás kellős közepén nem volt kérdés, hogy olcsó babakocsit veszünk. Jó, hogy nem került sokba, mert mire a második babát megszültem, addigra annyira szétment a termék, hogy vehettünk újat.
Akkor már határozott elképzeléseim voltak a babakocsi funkcióira, kinézetére és használhatóságára vonatkozóan. Mivel nem akartunk hatszámjegyű összeget kifizetni, ezért valahol engedni kellett. A méretben kötöttünk kompromisszumot: egy masszív, bár batár és súlyos példányra esett a választás. A harmadik gyereket nem terveztük, ezért a babakocsit eladtam, amikor már nem használtuk. Most viszont újra előkerült a kérdés: milyet vegyünk? Egyre inkább hajlok afelé, hogy teljesen mindegy, miben tologatod a gyereket a lakás környékén, az a fontos, hogy azt az egy-két évet kibírja egyben.
Van, akinek fontos, hogy a legmenőbb babakocsit tologathassa, hogy a plázában messziről látsszon, hogy márkás, méregdrága kocsiban fekszik a gyerek és lényeges, hogy anyuci hajszínéhez passzoljon a huzat. Van, aki más dolgokon spórol, hogy megvehesse a trendi – a klasszikus babakocsikhoz egyáltalán nem hasonlító – háromkerekű és egyedi dizájnú fajtát, mert nem akar lemaradni a játszótéri anyukák mögött.
Egymást hajszoljuk tehát bele a száz-, gyakran kétszázezer forint feletti babakocsik megvásárlásába. Nem vitatom, jó, ha nem nagy a súly, hogy könnyen kezelhető, hogy van hozzá mózeskosár, bébihordozó és egyéb kiegészítők, és persze lehet kapni valóban nagyon szép darabokat. De kéthavi fizetést kiadni egy négykerekű járműre, amit maximum egy-két évig használ az ember? Részemről ismét a kompromisszum-keresés a megoldás, amit a teszkógazdaságos és a csillagászati árú sznobkocsik között félúton keresek, de nem riadok vissza a használt termékektől sem. Egy a fontos: legyen hozzá könnyű (tehát nem műanyag vázas) mózes, hogy könnyebben tudjam felvinni a porontyot a negyedikre.
A keresés eredményéről egy újabb posztban beszámolok.
