Nem szülheti meg halott férje gyerekét Fabienne Justel

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem termékenyíthetik meg halott férje spermájával azt a francia nőt, aki házastársa halála után három évvel akar teherbe esni férje lefagyasztott spermájától.

Nem termékenyíthetik meg halott férje spermájával azt a francia nőt, aki házastársa halála után három évvel akar teherbe esni férje lefagyasztott spermájától. A 39 éves nő keresetét csütörtökön a hatályban lévő jogszabályi rendelkezésekre hivatkozva utasította el a rennes-i bíróság.

A francia törvények szerint tilos elvégezni a mesterséges megtermékenyítést a spermadonor halála után. Fabienne Justelt nagyon elkeserítette a döntés és fellebbezni akar.

Justel szeretné elérni, hogy felhasználhassa három éve rákbetegségben elhunyt férje lefagyasztott spermáit. "A gyerek volt közös életünk legfőbb célja" - mondta az özvegy, aki szerint a gyerek nem nőne fel apa nélkül, mert a férje igenis akarta őt, és anyaként mindig mesélne róla.

A férj az orvosi kezelés hatásaitól félve fagyasztatta le spermáit, a pár meg akarta várni, míg a férj állapota jobbra fordul, hogy aztán megpróbálkozzanak a mesterséges megtermékenyítéssel. A nőnek korábbi kapcsolatából már van három gyermeke, ennek ellenére szeretné elérni, hogy a spermabank kiadja elhunyt férje spermáját. Erre azonban csak a donor hozzájárulásával kerülhetne sor.

Más országokban engedélyezett a posztumusz megtermékenyítés, az Egyesült Államokban becslések szerint több ezer esetben használták fel nők elhunyt partnerük spermáját. Köztük sok katonai özvegy van, akiknek férje az iraki háborúban esett el. A francia parlament jövőre tervezi napirendjére venni a bioetikát szabályozó törvény reformját, ennek keretében vélhetően a halál utáni megtermékenyítés kérdését is tárgyalnák.

(MTI)

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.