A rotavírus elleni vakcina globális használatát ajánlja a WHO

Általános vakcinálásra tett ajánlást pénteken az Egészségügyi Világszervezet a rotavírus ellen, amely a hasmenés vezető oka a gyerekeknél, és világszerte 500 ezer fölötti áldozatot szed évente.

A vakcina már bevett eleme az európai és az amerikai immunizálási programoknak, a WHO most azonban kiterjesztette ajánlását a fejlődő országokra is. A hasmenés okozta halálesetek 85 százaléka Afrikában és Ázsiában történik, ahol a súlyosan dehidratálódott hasmenéses gyerekek ritkán kapják meg a megfelelő kezelést, számol be az MTI.


A seattle-i székhelyű Program for Appropriate Technology in Health elnevezésű kezdeményezés becslése szerint a vakcinálás évente 225 ezer gyerek életét mentheti meg a fejlődő világ országaiban.
A szegény országok támogatást kérhetnek a Global Alliance for Vaccines and Immunization nevű jótékonysági szervezettől a vakcina költségeire - mondta Ariane Leroy szóvivő. A szervezetet - melyet kormányok és olyan civil szerveződések alkotnak, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvány - már 4 milliárd dollár (800 milliárd forint) erejéig vállalt elkötelezettséget 2015-ig a fejlődő országokban, főként oltási programokra, írja az MTI.

A rotavírus elleni védelem 35.972 forintba kerül.

Oszd meg másokkal is!
Mustra