Ne hagyd el a gyereked!

Olvasási idő kb. 3 perc

Vagy ha el is hagyod, a kezdeti sokk után gyorsan keresd meg! Nekem egy 18 hónapost sikerült elhagyni. Azóta gyerekpórázt használok.

Vagy ha el is hagyod, a kezdeti sokk után gyorsan keresd meg! Nekem egy 18 hónapost sikerült elhagyni... A bevásárlásból két szatyorral megpakolva értünk haza, és elengedtem a kezét, amíg a lépcsőházban kiürítettem a postaládát, majd indultunk volna a lift felé, de a másfélévesnek nyoma veszett! Először földbe gyökerezett a lábam, de aztán felismerve a helyzetet, eldobtam szatyrot-újságot, a magassarkúmat lerúgtam, és uccu, rohanás fel a lépcsőn! Az ötödiken értem utol a liftet, ahol az ajtó feltárulása után egy kedves idős néni kezét szorongató, vigyorgó poronty fogadott. Hepiend, tényleg, de másnap beszereztem egy gyerekpórázt...

Nem a gyerekpóráz az egyetlen üdvözítő eszköz persze. A legegyszerűbb, ha magunkra kötjük a gyereket, akár kenguruban, akár kendőben. Többgyerekeseknél ez addig működik, amíg a cipelő/cipelt arány egy az egyhez, utána már nehezebben megvalósítható. Lehet kombinálni a dolgot, babakocsiba a nagyobbat, kendőbe a kisebbet, de amikor már olyan önjáró és önálló a kisded, hogy nem akar babakocsiba ülni, jöhetnek az alternatív gyerekőrző izék.

Gyerekpóráz, leánykori nevén biztonsági hám

Sokan most biztosan a fejükhöz kapnak, hogy ki az a kegyetlen szülő, aki így "felszerszámozza" a gyerekét (na jó ez csak vicc volt...). De igenis ez is egy opció, például akkor tesz nagyon jó szolgálatot, amikor az anyuka két kézzel próbálja feltaszajtani a nagy babakocsiját a járdaszigetre, és így el kellene engednie a másik gyerek kezét éppen az úttest előtt. Vagy ha a 2+ gyerekes szülőnek meg kell küzdenie az aluljáróbajutással: babakocsival lépcsőzni egyébként sem kis mutatvány, de ha egy-két másik kisgyerkőcöt is szemmel kell tartania közben, tényleg nagy segítséget adhat egy gyerekpóráz. Sokféle változat létezik belőle, a klasszikus hevedereken kívül van kis hátizsákra applikált verzió, ami egyáltalán nem ijesztő.

Virtuális póráz

Igen, ilyen is van. Aki ki akarja kerülni a nénikék szurkálódó megjegyzéseit a pórázzal kapcsolatban, alternatív megoldásként választhat egy elektronikus gyerekvigyázó kütyüt is. Ha rendezvényeken, nagyáruházban vagy csak simán nagyobb tömegben eltávolodik tőlünk a poronty, azt a készülék sípolással jelzi. Ekkor már csak elég gyorsan kell reagálnunk ahhoz, hogy elkapjuk a szökni próbáló apróságot.

Idősebb, már bulizni is járó gyerekeknél a paranoiás szülők befektethetnek egy GPS-órába is. Ez tulajdonképpen egy nyomkövető rendszer, ahol a gyerek kezén lévő óra GPS jeleit a szülő interneten követheti.

Infoband - karszalag

Ez a segédeszköz ugyan nem előzi meg a gyerkőc elvesztését, de sokat segíthet a megtalálásban. A színes karszalagra ráírhatjuk a gyerek és a szülő nevét, elérhetőségét, esetleg orvosi adatokat, allergiát, vércsoportot, egyebeket. Ez egy többször használható változat, de létezik fesztiválbelépő típusú, papír vagy műanyag egyszerhasználatos, ami iskolai, óvodai csoportok felügyeletében is hasznos lehet.

A felsorolt szerkentyűk némelyike vitára adhat okot, szabad-e így korlátoznunk gyerekeink személyes szabadságát. Amíg létezik fogyasztói társadalom, addig lesznek üzleti szereplők, akik a végtelen szülői aggódásban üzletet látnak. Mindenki döntsön saját körülményei és vérmérséklete szerint, az étlap itt olvasható, de persze nem kötelező enni...

4tissimo

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.